21. Kihívás: A gólyakalifa - Corn & Soda

21. Kihívás: A gólyakalifa

A heti kihívás témája egy mesén alapuló könyv. Ehhez Babits A gólyakalifa című regényét olvastam el, s mondhatom, nem akármilyen alkotásról van most lehetőségem írni.

babits a gólyakalifa

A művet már évekkel ezelőtt olvastam egyszer, amikor az iskolai könyvtáros – felbuzdulva azon, hogy valaki a szépirodalom iránt érdeklődik – heteken át próbált meggyőzni, hogy ez a nekem való könyv. Babitsot azonban, mint költőt, sosem kedveltem igazán, ezért vonakodva és kissé szkeptikusan álltam neki A gólyakalifának. Ez a mű azonban az első pár oldal után úgy szippant magába, hogy többé nincs menekvés. Nem lehet letenni. Nagy kedvencemmé vált már első olvasás után is, és még inkább másodjára. Tipikus példája azoknak a regényeknek, amit az embernek élete folyamán újra és újra kell olvasnia, mert minden egyes alkalommal máshogy szólítja meg, és mást akar mondani. Ami még fontosabb, hogy tud is.

A gólyakalifa története az Ezeregyéjszaka meséi közt szerepel, melyben a főszereplő kalifa képes átváltozni gólyává egy varázsszó segítségével. Ezt azonban egy alkalommal elfelejti, s így örökre gólya alakban él tovább. Babits műve alapvetően nem merít az eredeti meséből, csupán a történetek hasonlóságából adódó asszociációként kapta ezt a címet. A regény főszereplője Tábory Elemér, fiatal fiú, aki fürdik az élet szépségében. Gazdag családból származik, jó tanuló, mindenben sikeres, szép gyerek, kire még a felnőttek is csillogó szemekkel néznek le. Élete maga a tökély egészen addig, amíg egy nap valami különös dolog nem történik vele. Elemér ugyanis elalvás után rendkívül élethű álomban találja magát. Inasfiúként szolgál egy műhelyben, a lehető legrosszabb körülmények között. Szinte szolgasorban él, gazdája pedig nem riad vissza a fizikai bántalmazásoktól sem. Tábory Elemér elszörnyed, mikor rájön, hogy ez az álom folytatólagos, s innentől kezdve valahányszor elszunnyad, a másik életére ébred. De vajon melyik az álom és melyik a valóság? A történet Elemér egész életét magában foglalja. A két sík egymással sosem fut össze, kizárólag az ébrenlét elnyújtásával képes befolyásolni a másik életét. Így ha sikeres életében későn fekszik le, másnap a – későbbiekben már – hivatalnok énjét szidják le, amiért elkésett. Eleinte menekülni próbál a rossz álom elől, később azonban személyisége elkezd felőrlődni, s idővel a szerencsétlen Elemért hiszi már a valósnak. Teljes káosz lesz úrrá rajta – és az olvasón is -, ugyanis többé semmiben sem lehet biztos. Látszólag egy megoldás maradt: az öngyilkosság álmában, mellyel véget vethet az egész lidércnyomásnak.

A korszakban tombolt a Freud őrület, hatalmas térhódításnak indult a pszichoanalízis, mely beférkőzött a szépirodalomba is. Krúdy Álmoskönyvet írt, Kosztolányi, Német László vagy Csáth az emberi viselkedés miértjeit festette meg műveiben, Babits pedig megírta A gólyakalifát. A történet tartalma, szimbolikája, üzenete annyira sokrétű, hogy ember legyen a talpán, aki az értelmezésére adja a fejét. (Kíváncsi lennék, mit gondol erről a műről a hermeneutika tudománya.) Érdekes kérdés az is, hogy vajon a két párhuzamos létezés közül melyik volt álom, és melyik valóság? Netalán mindkettő álom lett volna? Esetleg Elemér tényleg két valóságban élt?

Számomra A gólyakalifa rengeteget mond. A két személy egymásnak totális inverze. Egyikük a tökéletes éli tökéletes fiúként, míg a másik egy szürke, borongós, nyomorúságos világban a bűnözéstől sem riad vissza. Ez a regény szólhat az élet, és általában az emberek kettősségéről, amolyan yin- és yangféle jó és rossz felosztásban. Mindenben és mindenkiben van jó és rossz egyaránt. A döntéseinkért magunk felelünk, a szerencse nevű faktorba azonban nem áll módunkban beleszólni. Emellett szólhat – amolyan Émile Zolásan – a család determináló szerepéről, hisz ha valaki szerető, jómódú, támogató szülőkkel nő fel, könnyebben kerüli el a bűnöző utat, s a hitványságot,  mint akinek már tizenéves korában élethalál harc a napi kenyéradag megszerzése. Sőt, még külsőre is szebb lesz, legalábbis Babits szerint. De nem szabad elvetnünk azon felfogást sem, mely szerint Tábory Elemér tudathasadásban szenved, hisz a Freud őrület a műben is megjelenik, s úgy hivatkoznak rá, mint a neves „bécsi orvos.” A korszak nagy problémája volt ez, a személyiségek szétszakadása, roncsolódása a megfelelési kényszer és a társadalmi nyomás súlya miatt. Erre pedig csak hab volt a tortán a pszichoanalízis módszerének megszületése, amely még mélyebben kívánta boncolgatni  az emberek belső világát. A kor számos szerzője feldolgozta ezt a témát, ki-ki a maga módján. Talán a legjobban Hesse-től A pusztai farkas hasonlít A gólyakalifához e tekintetben, főként a kettős felosztás miatt.

babi_0

Egy szó mint száz, ez a regény varázslatosan sokatmondó, sőt, túlságosan sokatmondó, és a végletekig megfejthetetlen. Ez a titokzatosság az, amitől ennyire nagyszerű lesz, és többszöri újraolvasást igényel. Minden megvan benne, ami egy igazán jó könyvhöz kell. A történet érdekes és újszerű (egy 20. századi Inception ), zseniálisan ötletes, csattanós lezárással, és nem utolsó sorban csábítóan erős szimbolikával. Ehhez adjuk hozzá Babitsot, aki prózaíróként is helytállt élete első regényével. Stílusa számomra meglepően eltérő a lírai műveihez képest, és ez igazán kellemes csalódás volt. Ezt a művet senki sem írhatta volna meg jobban, finomabban. A gólyakalifát érzésem szerint mindenkinek el kell olvasnia, mert olyasvalamiről szól, ami mindenkit érint. Habár talán a nehéz értelmezéssel megriaszthat, valójában ezzel az egyedi, sajátos látásmódjával és az egyéni interpretációk sokszínűségével válik tökéletes alkotássá.

Ez is tetszeni fog...