Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople, 2016) kritika - Corn & Soda

Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople, 2016) kritika

vademberek

Fotó: Pannonia Entertainment

Taika Watiti új-zélandi direktor már számos nagyszerű alkotással felhívta magára a figyelmet az elmúlt években: Hétköznapi vámpírok (What we do in the shadows, 2014), csak a példa kedvéért. Pazar megoldásaival és egyedülálló tehetségével pedig a nagy stúdiók figyelmét is felkeltette, s ennek eredményeképp nem kisebb projektet kapott meg, mint a várhatóan novemberben megjelenő új Thor-filmet (Thor: Ragnarök, 2017). A Pannonia Entertainment nemrégiben hozta el Magyarországra legutóbbi alkotását, a Vademberek hajszáját (Hunt for the Wilderpeople, 2016), melyet a kritika és a közönség egyaránt szívélyesen fogadott. 45 jelöléséből csaknem felét sikerült besöpörnie ennek a filmnek. Nézzük, miben rejlik a titka.

Fotó: Pannonia Entertainment

A történet főszereplője a 13 éves Ricky Baker, egy nehéz sorsú, árva fiú, aki elhagyatottságában félő, hogy rossz útra téved. Nem riad meg a kukák feldöntésétől, a falfirkálástól és egyéb gaztettektől sem, amelyek miatt a gyermekvédelem különösen nehéz esetként tartja számon. Ezért is öröm, amikor a hegyekben, az erdő mellett élő Bella és férje, Hec, örökbe fogadják őt. Bella szinte az első pillanattól megteremti a tökéletes otthont számára, ám Hec bácsi feltörhetetlennek tűnik, s szemmel láthatóan nem örül az új jövevénynek. Egy váratlan esemény miatt később Rickyt ismét a gyermekvédelem fenyegeti: a nevelőintézet, a gyermekek börtöne. Ám ő nem kér ebből, s a hegyek közé menekül. Hec bácsi kénytelen utána eredni, de a fiúnak esze ágában sincs hazatérni, főleg azután, hogy a rendőrség körözést ad ki a két szökevényre, akik így az erdőben húzzák meg magukat, s élik át életük legnagyobb kalandját.

Fotó: Pannonia Entertainment

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt évek egyik legtündéribb vígjátékáról beszélünk. Egy olyan könnyed, sablonoktól és mindennemű giccstől mentes, és egyébiránt halálosan komoly drámaiság köré írt vígjátékról, amely egyedülálló. Ricky Baker és Hec története kirekesztettségről, előítéletekről, igazságkeresésről és barátságról szól – mint megannyi film a világon. A történet pikantériáját azonban az adja, hogy a két főszereplő a társadalom két marginalizált, perifériára szorult egyéne. Az árva Ricky figyelem hiányában a gengszter életmódban találta meg azt a viselkedési normát, amivel némi érdeklődést kelthetett maga körül, s a gyermekvédelem ennek tükrében úgy is bánt vele, mint a bűnözés útjáról minden bizonnyal letéríthetetlen, jövendőbeli gazember. Hec pedig igazi vadember, aki emberekkel – Bellán kívül – nem érintkezik, vadászik, halászik, és még olvasni sem tud – és akire az első adandó alkalommal rá lehet sütni valami szörnyűséget. Ricky és Hec véletlen túrájából országos méretű hajtóvadászat kerekedik ki az állami intézmények tudathasadásos idiotizmusának tökéletes paródiájaként. Ugyanis mi volna fontosabb a rendőrségnek, a kommandónak, a híradónak, a világnak, mint megtalálni egy 13 éves, önjelölt gengsztert, Tupac nevű kutyáját és egy olvasni nem tudó vadembert? A film egyetlen gyenge pontját itt éreztem: a néhol szélsőségesen eltúlzott gyermekvédelmisekben – akik egyébként kisarkított mivoltukban rengeteg vicces jelenetért tehetők felelőssé.

Fotó: Pannonia Entertainment

Ricky Baker és Hec története az egyik legszebb, amivel valaha találkoztam. Szívmelengető, ahogy két, külső szemmel nézve romlott és taszító személy, dacára minden nehézségnek, felismeri, hogy valójában egy és ugyanazon problémától szenved, mint a másik. Mindezt mérsékelten sötét és minden tekintetben egyedülálló humorral megfűszerezve, amely biztosítja, hogy nézőként inkább jól érezzük magunkat, mintsem pityeregjünk az egyébként végtelenül kiábrándító és szomorú történeten. Sam Neil zseniális játékáról nem lehet nem megemlékezni, ahogy a vadvilág megpróbáltatásai között, menekülve a megbélyegzés elől, egy 13 éves fiúval való barátsága szembesíti azzal, mi hiányzik életéből. Valamint, hogy a fiú problémájára az ő problémája a gyógyír. Sam Neil egészen parádésan alakítja a megtörhetetlen, kőkemény férfit, amint arról lekopik minden makacs ridegség, és elkezdi betölteni az apa szerepét, mert végső soron ő is csak szeretetre vágyik, s vágyott mindig is.

Fotó: Pannonia Entertainment

A Vademberek hajszája sikere azt hiszem, tudatos mértékletességében rejlik. Mindenből picit nyújt, nem vágyik nagyra, és éppen ezért képes határtalan távlatokat megnyitni. Nem tuszkol le a torkunkon agyonhajszolt és öncélú poénokat, kellő mértékben használ emelkedett hangnemet, és nem próbál minket megtanítani az örök igazságra. Apró szeletet vág az igazság tortájából, s azt nem mindennapi hétköznapiassággal tolja elénk egy olyan szereplőpáros képében, akiket garantálom, hogy soha nem fogunk tudni feledni. Ricky és Hec drámája megszámlálhatatlanul sok ember története kirekesztettség és előítéletek örvényében. A film megoldása nem elnagyolt vagy fellengzős, nem kíván nagyot, és még azt is megengedi, hogy kinevessük a szerencsétlen szereplőinket. Esetlegességükben és defektes látásmódjukban válnak éppen szerethetővé és jó példává mindenki számára. Figyeljünk oda egy kicsit a Ricky Bakerekre és Hectorokra!

Értékelés: 81/100

IMDb: 7,9/10

Mafab: 80%

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: