50. kihívás - Szerelem a kolera idején - Corn & Soda

50. kihívás – Szerelem a kolera idején

Itt a vége! Elérkeztük a 2015-ös könyves kihívás végére, az 50. kihíváshoz. Ehhez pedig a lista legutolsó tételét választottam, mely egy olyan könyv elolvasására szólít fel, mit már sokszor elkezdtem, de eddig nem jutottam végére. Sajnos, több ilyen regény is van, amit bár nagy lelkesedéssel elkezdtem olvasni, de valamiért mégis félretettem, de most mégis egy szépirodalmi adósságomat törlesztettem. Végre befejeztem a világirodalom egyik legkedveltebb alkotását, G. G. Márqueztől a Szerelem a kolera idején című könyvét.

gabriel_garcia_marquez-szerelem_a_kolera_idejen_bookcov

Soha nem szerettem Márquez regényeit, pedig a fél világ rajong a Nobel-díjas íróért. Valamiért engem mégis taszítanak, s csak nagy szenvedések árán tudom magam átrágni rajtuk. Ugyanis ellenszenvem ellenére mégis olvastam nem is egy művét. Muszáj volt. Irodalom szakosként nem tehettem meg, hogy kihagyom a világirodalom egyik klasszikusát, ráadásul úgy gondoltam, nem árt, ha heves ellenérzéseimhez muníciót és érveket gyűjtök. Így hát végigrágtam magam a kötelezőkön. Azonban a Szerelem a kolera idején nem tartozott közéjük. Régóta a könyvespolcomon pihent, párszor már levettem, néhány oldalt elolvastam belőle, de aztán heves viszolygás közepette vissza is tettem.

Azonban most januárban “elfogadtam a kihívást”! Kibírtam, elolvastam a könyvet. Tulajdonképpen még tetszett is volna, ha nem rázott volna végig a hideg ettől a fülledt, rothadás szagú, dél-amerikai stílustól. Egyébként értem én, hogy miért zseniális Márquez, miért rajonganak érte annyian. Értem én, csak nem szeretem. Sajnos rosszul vagyok ettől a szépségbe vegyített ocsmányságtól, ettől az oszlásnak indult líraiságtól. Én szeretem a magasztosságot, a szeplőtelen szépséget, tőlem ne vegye el senki a hitet a tökéletességről. Nem akarom látni a minden szépség mögött rejtőző ocsmányt, a rothadást és a bűzt, nem akarok tudni a testnedvekről és a bomlásról, a rózsában lapuló féregről. Hinni akarok a szépségben! És Márquez nem hagy hinni. Jön, a mondat egyik felével elandalít, lírai magasságokba emel, aztán a másik felével már vissza is ránt, és nem is ám a földre, hanem a mocsáras poklába.

Gabriel García Márquez

Gabriel García Márquez

Aztán még ott van a testiség kezelése. Persze, húsvér emberek vagyunk, de azért szellemi lények is! De nála valahogy mégsem. Márkueznél a legszebb szerelmi érzésekből is a végén beöntés lesz, s az örökké tartó boldogságból pedig egymás protézisének mosogatása. Persze, az élet ilyen is, de azért talán nem ennyire ömlesztve. Nem szeretem ezt a túlzott naturalizmust, ezt biológiai folyamatokra lecsupaszított valóságot.

Ráadásul a szereplőket is képtelen vagyok megszeretni, s nem volt ez másképp ezzel a regényével sem. A három főhős közül egyik sem tudott közel kerülni hozzám, mindegyik taszított, így sikerült teljesen elidegenednem tőlük, s közömbösen szemlélni sorsukat. Nem hiszem, hogy ez lett volna a szerzői szándék.

A regény története tulajdonképpen nagyon egyszerű, hiszen egy szerelmi háromszög történetét meséli el. Végigkövethetjük a három főhős, Juvenal Urbino doktor, Fermina Daza és Florentino Ariza teljes életének, szerelmi bonyodalmainak krónikáját.

love in time

A történet időszerkezete nem lineáris, hanem ugrálunk az idősíkok között. Először megismerjük az időskori szereplőket, aztán megtudjuk fiatalkori történetüket.

Florentino Ariza, a törvénytelen származású, szegény fiú szerelmes lesz a csodaszép, de gazdag Fermina Dazába, és érzései viszonzásra találnak. Azonban az idő, s a szülői tiltás elválasztja őket egymástól, és Fermina feleségül megy a neves családból származó, jóképű és kiváló orvoshoz, Juvenal Urbino doktorhoz. Fermina és Florentino így végképp elszakad egymástól, azonban Ariza nem adja fel, megfogadja, hogy bármennyi időt kell is várnia szíve hölgyére, nem adja fel, s egyszer az övé lesz. És Florentino Ariza valóban nem adja fel, képes ötven évet várni szerelmére…

Valamiért egyik szereplőnek sem tudtam szurkolni, hogy elérje a vágyott boldogságot. Florentinóban én egy beteges lelkű perverz kéjencet láttam, aki öregségére ráadásul pedofil is lesz. Végtelen taszított az egész lénye. Ennek ellenére Fermina másik lovagját, Urbinót sem kedveltem meg. Őt meg egy karót nyelt, képmutató bajgúnárnak tartotta. Sőt, magát Fermina Dazát sem kedveltem, valahogy végig egy érzéketlen, szűk agyú, gőgös libának tűnt, aki senkit nem tud szeretni. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy Márquez nőalakjai szerintem valahogy mindig furcsák, s olyan gondolatokat, érzéseket tulajdonít nekik sokszor, amiben – mint nő – teljesen biztos vagyok, hogy soha nem éreznek vagy gondolnak.

A történet egyszerűsége ellenére zseniálisan megszerkesztett, magával ragadó, lendületes sodrású. Ráadásul hiába nem tudtam megszeretni a szereplőket, de ennek ellenére remekül kidolgozottak, szinte tapinthatóan, annyira életteliek. Maga a nyelvezete impozáns, lehengerlő, csak éppen az az egy baja van, mint írtam, hogy bennem sokszor viszolygást kelt és taszít. Ennek ellenére, nem tudom nem elismerni zsenialitását. Márquez stílusa olyan, mint a csodálatos metszésű kristálypohár, mely tele van pettyezve légypiszokkal: lenyűgöző szépségű, nemes anyagú, szépen kidolgozott, de azért mégsem innék belőle, mert undorít a tisztátalansága.

Összességében, örülök, hogy elolvastam a regényt, valóban élmény volt. A Márquez és dél-amerikai irodalom rajongóknak csak ajánlani tudom, de a véleményem nem változott meg. Szép könyv, jó könyv, azonban szeretni sosem fogom, és bármennyire zseniális az író, a stílusa nagyon messze van az én világomtól, s azt hiszem, az utat sosem fogjuk megtalálni egymáshoz.

 

 

 

Ez is tetszeni fog...