A képregények Iliásza és Odüsszeiája: a 300 és a Xerxes Frank Millertől

Ami az egyetemes irodalomtörténet számára Homérosz Iliásza és Odüsszeiája, az a képregény-irodalom számára Frank Miller 300-a és epikus folytatása, a Xerxes! Az ókori Hellász dicső múltját megéneklő hősi eposzok modernkori visszhangjába valósággal beleremegett a popkultúra: közel százezer példányszámban kelt el, a Zack Snyder-féle filmadaptációt pedig az új évezred egyik legnagyobb hatású filmjeként tartják számon! Spoiler-mentes ajánlónk.

Van valami hátborzongató abban, hogy évezredekkel ezelőtt élt emberek neveit máig mindenki ismeri, arcvonásaikat szobrok idézik meg, tetteiket költemények zengik. Felemelő érzés belegondolni abba, hogy vannak történetek, mint Homérosz hőskölteményei, amelyek generációkról generációkra öröklődnek, túlélve háborúkat, népvándorlásokat, civilizációk tündöklését és bukását. Az egyetemes irodalomtörténet a görögökkel kezdődik, és valószínűleg a görögökkel is fog végződni egyszer a távoli jövőben, amikor az utolsó ember még egyszer utoljára elolvassa az Iliaszt.

A homéroszi eposzokat azonban nem a nagy háborúk hadműveleteinek feljegyzése tette naggyá, sem a királyok és hadurak tetteinek puszta felidézése. Az Iliaszban elénk tárul a hellén kultúra és társadalom, a trójai vének bölcsessége, asszonyok és gyermekek mindennapjai a városfal biztonságot nyújtó árnyékában, férfiak, akik egyik nap embertársaik életére törnek, majd másnap áldozatot mutatnak be az isteneknek. Mialatt egy világrengető és sorsdöntő vállalkozás bontakozik ki a harcmezőn, bensőségesen megismerjük az embereket, akik döntéseikkel és tetteikkel örökre megváltoztatták a történelmet.

A 300 látszatra a történelem egyik sorsdöntő ütközetének, a „keleti autokrácia” és a „nyugati demokrácia” közti összecsapásnak, a thermopülai csatának állít emléket. A képregény azonban több mint a spártai sztratégoszok és Leónidasz király harcművészeti zsenijének magasztalása. Frank Miller klasszikusa sokkal többet nyújt ennél: a hőseposzok hagyományát követve megidézi az ókori Hellászt, népeit és kultúráját, s intim közelségből tárja elénk a görög-perzsa háborúk nagyjait, gondolataikat, félelmeiket és motivációikat.

Bár valós eseményekre épül, alapvetően fiktív történet. A történetmesélő mindazonáltal abban a különleges helyzetben van, hogy a történetet előtte már rengetegen, rengetegféleképpen elmesélték, mást és mást adva hozzá az elbeszéléshez, mindig növelve az események történelmi súlyát. Éppen ezért nem vethetjük Frank Miller szemére, hogy sarkít és túloz, amikor a görögöket a demokrácia védelmezőinek pátoszi magaslatán, tökéletesen kidolgozott testtel és lélekkel ábrázolja, míg a perzsákat vad, vérszomjas barbárokként. Ez ugyanis színtiszta kolonializmus, ami a rasszizmus melegágya – mindazonáltal a görög-perzsa háborúk történetére az évezredek történetírói és irodalmi munkássága oly sok érzelmi és ideológiai többletterhet pakolt, hogy azt lehetetlen lenne figyelmen kívül hagyni. Sőt, a thermopülai csata száraz hadtörténeti eseménnyé való lecsupaszítása az irodalom megerőszakolása volna.

A 300-ra – mint Miller oly sok papírmozijára – is jellemző az expresszív túlzás, a szélsőséges ábrázolásmód, ez azonban mit sem von le értékéből. Sőt, olykor épp ezt szeretjük Miller munkáiban: a Sin City és a Sötét Lovag visszatér attól váltak korszakalkotó képregényekké, hogy Miller képes volt óriási érzelmi tartalommal megtölteni őket, és ez igaz a spártai háromszázakra is. Leónidasz király tisztában van azzal, hogy soha többé nem fogja látni feleségét és gyermekét, tudatosan készül a dicső halálra annak reményében, hogy önfeláldozása évezredek múltán is példaként fog szolgálni. Szélsőséges, már-már fundamentalista hozzáállás, mégis, ezek a történetek szabják meg társadalmunk erkölcsi normáit. A The Guardiannek adott interjúban Frank Miller azonban figyelmeztetett: a spártaiak „megvetekedett fasiszták voltak. Övéké volt Görögország legjobb termőföldje, amit rabszolgákkal műveltettek, a polgárok mind katonák voltak és védték területüket. Meglehet, az athéniak teremtették meg a demokráciát, de a spártaiak tették lehetővé.”

A szélsőségek jellemzik a 300 képi világát is. A duplaoldal-méretű képregény Frank Miller rajzolói pályafutásának csúcsát jelenti: a sokszor vázlatszerű, egyszerűségében kifejező, groteszk arcok mellett gyönyörűen kidolgozott mozdulatokat, mozgalmas és részletes jeleneteket csodálhatunk lapjain. Az ember késztetést érez arra, hogy újra és újra fellapozza a 300-at: a vizuális élvezettel, amit nyújt, nehéz betelni. Sokszor a giccs jut eszünkbe a teljes oldalakat betöltő kavalkádról – a giccs azonban itt nem, mint banális és olcsó megoldás értendő: a szó legnemesebb, művészeti jelentésében használjuk, mint ahogy azt a versaillesi építészetre, vagy a barokk operára is alkalmaznánk. A Sin City-t megidéző vérfürdőkben megjelenő monumentális, mitikus jelentek giccsesek, és éppen ezért gyönyörűek.

A noir comics koronázatlan királya, Frank Miller már ötéves korában elhatározta, hogy képregényeket fog rajzolni, és még ebben az évben, 1962-ben eltökélte, hogy egyszer papírra veti Thermopüla hőseinek történetét. Ebben az évben vetítették ugyanis A 300 spártai című filmet, amely óriási hatással volt a gyermek Millerre: végül egész életművét az pátoszi hangvétel és az epikus témaválasztás jellemezte.

A 70-es években édesapja anyagi támogatásával költözött New York-ba, ahol első dolga az volt, hogy elintézzen három telefonhívást: egyet a DC, egyet a Marvel szerkesztőségébe, egyet pedig példaképe, Neal Adams képregényrajzoló otthonába. Batman és Zöld Lámpás rajzolója helyett azonban lánya vette fel a telefont, aki megsajnálta a fiatal Millert, és rábeszélte apját, adjon egy esélyt a fiatal művészpalántának. Adams azonban nem volt olyan lágyszívű, mint lánya: amikor meglátta Miller rajzait, amelyek ekkor még rendkívül gyatra minőségűek voltak, nyíltan a szemébe mondta, hogy azok egy fabatkát sem érnek. Miller azonban nem adta fel, sorra járta a képregénykiadókat munkáival, és bár sokszor visszautasították, egyre több, kisebb-nagyobb munkával bízták meg, így lehetősége nyílt a gyors szakmai fejlődésre. A 70-es évek végén már a DC és a Marvel kiadványaiban jelentek meg rajzai, első állandó munkája a Marvelnél volt, a Csodálatos Pókember (#27-28) és a Fenegyerek címein dolgozott.

1979-ben végül átvette az ekkor még kevésbé népszerű Fenegyerek sorozatot korábbi rajzolójától, Gene Colantől, amely Millernek hála a 80-as évek során az egyik legkeresettebb sorozattá nőtte ki magát. Az igazi átütő sikert azonban a DC-nél érte el az 1986-ban megjelent Batman: a sötét lovag visszatér című forradalmi munkájával, amelyet immáron író-rajzolóként jegyzett. A képregénykritikusok azóta ezt az évet határozták meg a felnőtt-képregények aranykorszakának kezdő dátumaként – 1986-ban jelent meg ugyanis Alan Moore és Dave Gibbons Watchmenje is. A noir comics 90-es években felfutó mozgalmának kulcsfigurája volt Miller, elsősorban az ikonikus Sin City és 300 képregényeinek hála.

A 300 minden idők egyik legkeresettebb képregénye. Tizedik kiadásáig már 88 ezer példány fogyott belőle, mire újabb 40 ezret nyomtattak, s nem sokkal később bejelentették: hamarosan érkezni fog a tizenegyedik kiadás! A papírmoziból készült filmadaptációt sokan a 2000-es évek legnagyobb hatású filmjeként emlegetik. A Zack Snyder rendezte mozit nem csak kasszasikerként jegyzik, de filmművészeti szempontból korszakalkotó látványvilágáról, grafikai megoldásairól is híres. Ezért is volt 1998-as megjelenése óta minden évben napirendi ponton a 300 folytatása – Frank Miller a kezdeti sikerek után rögtön bejelentette, hogy egy folytatás-képregényt készül írni, amire végül nem kevesebb, mint húsz évet kellett várni. 2018-ban jelent meg ugyanis a Xerxes – A Dareiosz-ház bukása és Nagy Sándor felemelkedése című papírmozi, amely előzménye és egyben folytatása a 300-nak.

Amint a Homérosznak tulajdonított két nagy hősköltemény közt, úgy a 300 és a Xerxes közt is stilisztikai hasadék tátong: ha a jövő képregényszakos művészettörténészei 2800 év távlatából elemezni fogják a két kiadványt, bizony ők is el fognak gondolkodni, vajon ugyan az a szerző írta-e a két képregényt (amint azt ma a Homérosznak tulajdonított két hősköltemény esetében is tesszük). A Xerxes ugyanis a 300-nál sokkal nagyobb történelmi korszakot ölel fel, és ebből fakadóan alapvetően más struktúrát követ az írói narratíva felépítése. Míg a 300 mindössze néhány nap történéseit tárja elénk, így lehetőséget ad a karakterek bensőséges ábrázolására, addig a Xerxes mintegy 170 éves időtartamot ölel fel. Bár központi karaktereként a perzsa istenkirály és a makedóniai Alexandrosz tekinthető, alig szólalnak meg az egész képregényben. Helyettük maga a történetmesélő monológjai adják meg a mű líraiságát, mint a régmúlt idők történetírói munkái, amelyek kevésbé a száraz tényekre, mint a történelmi személyiségek nagyságára és tetteinek súlyára helyezik a hangsúlyt.

A papírmozi a marathóni csatával csap a lovak közé (in medias res), majd olykor évtizedeket ugrálva a kronológia vonalmértékén a perzsa király haláláig mutatja be a Nagy Sándor felemelkedését. A koherenciát olykor nélkülöző történetvezetésről és a Xerxes megalkotásának hosszú folyamatáról Miller a CBR-nak adott interjúban bevallotta, hogy a képregény története rengeteget változott azóta, hogy először papírra vetette vázlatait: eleinte egy háborús regénynek indult, ám végül úgy alakult, hogy „inkább a civilizációról”, egy nagyobb ívű folyamatról mesél.

Bár a két képregény kiadása között húsz év telt el, a Xerxes képi világát tekintve nagyban a támaszkodik 300-ra (sokkal kevésbé, mint az azóta megjelent munkáira). A 2011-es Holy Terror című (nagy port kavart) képregénye óta ez volt az első (és eddig utolsó) munkája, amelynek ő volt írója és egyben rajzolója is. A 300-zal ellentétben a Xerxest azonban nem Lynn Varley, hanem Alec Sinclar színezte, aki Miller szerint „vibráló energiával” töltötte meg a képregényt. Szerény véleményem szerint azonban a Xerxes „vibráló” színei túl harsányak, számítógépzajos, művi hatást keltenek.

A különbségek azonban nem minden esetben jelentenek minőségbeli deficitet. Bár egészen más írói hozzáállás jellemzi a Xerxes-t, méltó folytatása a legendás hőseposznak, a 300-nak. A képregények Iliasza és Odüsszeiája ráadásul gyönyörű kiadásban jelent meg a Szukits kiadó gondozásában, az eredeti kiadás duplaoldalas méretében és színeiben. 2019 egyik legfontosabb képregényes megjelenése!

Frank Miller: 300 és Xerxes (Szukits, 2019)