A legjobb könyvek, amiket 2015-ben olvastunk - Corn & Soda

A legjobb könyvek, amiket 2015-ben olvastunk

Ha állandó olvasóink vagytok, akkor tudjátok, hogy a Corn&Soda szerkesztői igencsak szeretnek olvasni. Idén részt vettünk a könyves kihíváson és könyvklubunk is van minden hónapban. De emellett is olvasunk, hogyha időnk engedni. Most arra vállalkoztunk, hogy mindannyian kiválasztunk egy (azaz egy!) könyvet, amit idén a legjobbnak találtunk. Hogyha egy nagy kupac könyvből kell választani, akkor ez nem is annyira egyszerű feladat. Fogadjátok sok szeretettel szerkesztőség kedvenc olvasmányait 2015-ben, hátha ti is találtok köztük magatoknak valót!

OctoberAir
Egyáltalán nem volt könnyű dolgom, amikor kiválasztottam az idei kedvenc könyvemet. Szerencsére folyamatosan követem a Goodreadsszel, hogy mit olvasok, így legalább előttem terpeszkedett a listám. Nehezen, de mégis A lány a vonaton mellett döntöttem, amely Paula Hawkins bestsellere. A könyv idén a listák első helyén landolt, nem véletlenül. Igazán jó kis pszichothriller egy lányról, aki a vonatból néz minden reggel egy házaspárt, majd egy kicsit jobban belefolyik az életükbe, mint kellene. A gondok akkor harapóznak el, amikor a feleség eltűnik. A karakterek érdekesek, a történet fordulatos. Mindenkinek ajánlott, aki szereti az izgalmas thrillereket. Engem igazán megfogott.

minta-a-bejegyzés-képhez

Erunder

Az idei kedvenc könyvem? Huh! Nem egyszerű feladat, mert tényleg szeretünk olvasni. Volt szerencsém A lány a vonaton című regényhez is, és tényleg igaz, amit Gabi írt. (Bocs, hogy kiadtam az igazi neved! 🙂 ) Mégsem ez lett az idei kedvenc, mert baromi erős volt az idei mezőny. Újraolvastam gyermekkorom kedvencét, Az emlékek őrét is, a tavalyi film kapcsán, felnőttként viszont már nem nyűgözött le annyira, ezért az idei legjobbnak én Stephen King Álom doktorát teszem meg. Hogy miért, azt bővebben a kihívásos cikkemben fejtettem ki. Röviden pedig azért, mert még mind a mai napig, ha meglátok egy lakóautót, eszembe jutnak a szuflaszívók és mindazok a rémséges tettek, amiket véghez vittek.

F. Zsuzsanna

Nos, igen, annak aki szeret olvasni, talán a legnehezebb feladat, hogy egyetlen könyvet nevezzen meg a kedvencek listájáról. Annyiféle műfajhoz, stílushoz volt szerencsénk az idei év során is, hogy igazán nehéz összehasonlítani és rangsorolni őket. Mivel azonban ez a feladat, ezért mindenképpen választani kell. Így sok fejtörés után, Borisz Paszternak Zsivago doktorát választottam az idei év legjobbjának az általam olvasott rengeteg mű közül. Hogy miért? Először is rajongok az orosz irodalomért, másrészt pedig valóban a világirodalom egyik legszebb alkotása. Sokrétűségével, sokféle hangjával, korszakokat átfogó szemléletével és lírai szépségével kiemelkedik minden regény közül, amit ebben az évben olvastam. Ráadásul igazi kihívás volt, hiszen az első ötven oldal rengeteg karaktere között könnyen elveszik az ember. Ettől függetlenül a Zsivago doktor az év egyik legnagyobb élménye volt.

doktor-zsivago

Ana.M.

Nem csak idei kedvenc lesz, mert a Négyszögelés (The Rule of Four) már első olvasásra is felkerült a top 10-es listámra. A könyv egy szövevényes és tragikus történetet tár elénk, ezer szálból összefűzve. A jelen és a múlt találkoznak ebben a nem mindennapi krimiben, amely egy titokzatos kézirat útját követi végig. Nem hiányzik belőle az izgalom, a szerelem, árulás és felnőtté válás sem. A könyv Ian Caldwell és Dustin Thomason tollából származik, 2004-ben jelent meg először. Akinek tetszett a Lány a vonaton, ezt is biztosan szeretni fogja.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] Stephen King – Álom Doktor: a kihívásban és 2015 legjobb könyveiben le is írtam […]