A Magas szőke férfi a klasszikus filmmaratonon - Corn & Soda

A Magas szőke férfi a klasszikus filmmaratonon

Éppen a közepén tartunk a 3. Klasszikus Filmmaratonnak Budapesten, ahol az ország legnagyobb, 21 méteres szabadtéri vásznán lehet ingyenesen megnézni közel 100 alkotást, köztük az Evitát is, amely Andy Vajna tiszteletére az esemény nyitófilmje volt. Az egyik díszvendég idén Pierre Richard, akinek a Magas szőke férfi, felemás cipőben című filmjét láthatjuk a csillagos ég alatt.

Sajtótájékoztató keretében Pierre Richard-ral indult a Budapesten zajló Klasszikus Filmmaraton, ahol az elmúlt 20-30 év legsikeresebb filmjeit mutatják be, köztük a Magas szőke férfi, felemás cipőben-t is a francia komikus főszereplésével. A filmmaraton célja, hogy visszahozzák a köztudatba azokat a filmeket, amelyek igazi értéket képviselnek, mint például Pierre Richard filmjei. A francia színész elmondta, rendkívül fontos rekonstruálni a filmeket nem csak a fiataloknak, de azoknak is, akik annak idején látták őket, hiszen rendkívül nagy különbség van az akkori és a mai filmek között. A francia film nagy alakja 50 éve van a pályán, így össze tudja hasonlítani az akkori és mai trendeket. Elmondta: “A mai filmek általában táradalmi kérdéseket boncolgatnak, ellentétben a 30-40, vagy akár 50 évvel ezelőtti alkotásokkkal.” A színész a mai és hajdani filmgyártásról is beszélt, kihangsúlyozta, a technika rendkívül sokat változott, a felszerelések drágák voltak, főleg a filmszalag, amire rögzítették a felvételt, viszont ez arra kötelezte a színészeket, hogy jobban odafigyeljenek a rendezőre. Hozzátette: “Ma már egy kis géppel is lehet filmet forgatni, ezért ez sokkal könnyebb feladat, de így ma talán kevesebb is az elvárás, kevesebb a minőségre való törekvés.”

A nevettető, miközben a találkozón különböző gesztusokkal mutatta meg, ma is bohóckodik, kiemelte, hogy a magyar rendezők közül nagyon nagyra tartja Nemes Lászlót, szerinte kiemelkedő tehetségű rendező. Hozzátette, hogy nagyon érdekelték mindig is a kelet-európai filmek, sajnos, hazájában, a francia filmvásznakra rátelepedtek az amerikai filmek.

Egy kérdésre, miszerint melyik kollégájával került közelebbi kapcsolatba, Monsieur Richard azt válaszolta, Gérard Depardieu-vel remekül kiegészítették egymást, ugyanis Depardieu egy gyengéd kolosszus, ő pedig egy törékeny fazon. Ha étterembe elmentek együtt, lángra lobbantak szinte, olyannyira egy húron pendültek.

A Klasszikus Filmmaratonon tehát még szerdáig érdemes ellátogatni a legnagyobb mozivásznon vetített filmekre a Bazilikánál és az Uránia, a Puskin, a Toldi mozikba, valamint a Francia Intézetbe is.

Ez is tetszeni fog...