A megkésett Sziget beszámoló - Corn & Soda

A megkésett Sziget beszámoló

tumblr_n527a9z6zk1qiy9dbo1_500tumblr_n527a9z6zk1qiy9dbo1_500Ha őslakosnak nem is, de vintage darabnak simán elmegyek Magyarország legnagyobb fesztiválján, hiszen idén jubiláltam, ez volt a tízedik évem, amikor úgy döntöttem, hogy inkább húzok a nadrágszíjamon, de mindenképpen kimegyek a Sziget Fesztiválra, hisz nincs az a hét az országban, amikor ennyi nekem való zenét és kultúrát szippanthatok magamba egy helyen.
Sose felejtem el, amikor először sétáltam át a K-hídon, izgatottan, 14 éves fejjel, és mivel már akkor vallásszerűen hallgattam a mindenféle muzsikákat, eldöntöttem, hogy ez lesz az én éves zarándoklatom. Az évek során rengeteget változott a fesztivál arculata – néhány dolog hasznára, míg mások inkább kárára voltak -, már egy napon sem említhető azzal a fesztivállal, amiről még a testvérem mesélt annak idején. Idén is rengeteg változtatás ment végbe, több színpad is megszűnt, hogy nagyobb neveket tudjanak elhívni, már csak azért ötszáz forintok szálltak ki az ember zsebéből, hogy kiváltotta a paypass-t, az árak meg nem éppen a földön járnak, de szerintem még megfizethető (persze, a 750 Ft-os sör enyhén túlzás a magyar pénztárcáknak, de erre egy későbbi bekezdésben kitérek).tumblr_naafs5potf1tqv3e4o2_500
Azért szeretem ezt a fesztivált mindegyik magyar fesztiválnál jobban, amiért sokan támadják. TELE VAN KÜLFÖLDIEKKEL. Ilyenkor a Hajógyári sziget egy óriási salátástál, amiben a különböző zöldségekhez hasonlóan keverednek össze a nemzetiségek. Ilyenkor születnek az életre szóló, egy hetes, vagy éppen egy koncertes barátságok a világ minden pontjáról érkező emberekkel. Én ezt kifejezetten jó dolognak tartom, mind emberek vagyunk, szeressük egymást még akkor is, ha két koncerttel ezelőtt te rúgtad le a vesémet, vagy verted ki a kezemből a gigaburgert.

zene

Akkor térjünk is rá a koncertekre, elvégre mégiscsak egy zenei fesztiválról lenne szó, vagy mi a szösz. Mivel nem vagyok egy konvencionális zenehallgató, nem feltétlenül szeretem az éppen menő előadókat, kicsit keserű szájízzel is mentem ki, amikor rájöttem, hogy az esték felén valami szerintem „nem odaillő” zenekar a headliner a nagyszínpadon. Számomra Calvin Harris, DeadMau5 és Skrillex nem Sziget főfellépő – nem félreértendő, nem azt mondom, hogy rossz zenét játszanak, csupán naiv vagyok, és abban reménykedem, hogy egyszer visszatér a régi, rockosabb arculata a fesztiválnak, mivel elektronikus fesztiválokkal lassan Dunát lehet rekeszteni -, mégis a legérthetetlenebb számomra a Macklemore és Ryan Lewis koncertje volt. Biztos bennem van a hiba – meg a többi ismerősömben, akiket megkérdeztem a koncertélményéről, hogy más nézőpontot is figyelembe vegyek a cikk írásakor -, de az a koncert kritikán aluli volt. Sok ember mondta a tömegben, hogy ez élete legjobb koncertje, de inkább nem gondolkoztam el azon, hogy milyen lehetett a legrosszabb. Azon kívül, hogy unalmas volt a koncert, Macklemore két szám között egész klísé esszéket mondott el a közönségnek, és valahogy az a hype se jött át, amitől egy koncerten jól érzi magát az ember. Ennek és az aznapi pocsék idő ellenére a csütörtöki nap volt teltházas, és nem egy helyen olvastam azt, hogy mekkora zseniális koncert volt, biztos bennem van a hiba, de az előtte fellépő Lily Allen klasszisokkal jobb bulit nyomott le a világító cumisüvegei között swerkelő táncosaival.
Na de haladjunk napról napra. Mivel rengeteg programon vettem részt, csak néhányat emelnék ki minden napról. Az első nap számomra teljesen a Blink 182 és a beköltözés jegyében telt, egy gyerekkori álmom vált valóra – nem a beköltözéssel, értelem szerűen -, és teljesen pozitívan csalódtam a zenekarban, mert volt bennem egy kis félsz a Sum 41-es lagymatag koncert után. Ennek ellenére egy teljesen korrekt koncertet nyomott le a generációm által hisztérikusan várt zenekar. Teljesen arányos volt a régi és új tumblr_naszassGXh1rfwebwo1_500számok eloszlása, épp eleget kommunikáltak a tömeggel, eregették a kretén poénokat, ezt a koncertet csak az nem élvezte, aki nem akarta. Előttük a Tankcsapda hozta  a megszokott minőséget – nem részletezném, mert nem tartozok a rajongók közé -, előttük pedig  a The 1975 nevű brit pop banda játszott a nagyszínpadon. Ők bájosak voltak, számomra kicsit sok volt az énekes byroni világfájdalma, de összességében élvezhető bulit csaptak össze így délutánra. A Leningradról sajnos lemaradtam, pedig tavaly megfogadtam, hogy idén végre elmegyek megnézni őket.
A második – 0. – napot Brody Dalle koncertjével kezdtem az A38 sátorban. Igazán elvárásaim nem voltak ezzel a koncerttel kapcsolatban, bár Brody-ra valamilyen szinten példaképként tekintek, azt is tudtam róla, hogy nem arról híres, hogy túlzásba viszi a közönséggel való kommunikálást. A koncert ennek ellenére emlékezetes volt, a hangzás kevésbé, korrekten eljátszották a setlistet, de úgy éreztem, hogy egy kicsit elveszett a zenekar a színpadon. Egy kis klubkoncerten talán élvezhetőbb lett volna a performansz, viszont így se panaszkodhattunk. Utána a Day to Remember nevet viselő amerikai hardcore zenekar vette át a színpadot és ugráltatta meg a sátor népét. Egyáltalán nem ismertem őket a koncertelőtt, valahogy kimaradtak – pedig a stílus nem áll távol tőlem -, de a koncert így is teljesen élvezhető volt. A DTR koncertje után kicsit alábbhagyott a lendület a Queens of the Stone Age koncerten, és ezt a kijelentést nem negatívumnak szánom. Josh Homme és a többiek odavágtak a nagyszínpadon, eljátszottak minden slágert, a közönség láthatóan jól érezte magát, profi előadás volt, megérdemeltek volna egy főműsoridőt, persze az is érthető, hogy Deadmau5 nagyobb közönséget vonz – vagyis számomra annyira nem érthető, de vitathatatlan-. Azt kifejezetten bánom, hogy nem maradtam Bloody Beetroots-ra, mert már többször volt, hozzájuk szerencsém, és mindig őrületes partit csaptak,mondjuk nem hiszem, hogy befértem volna. Itt megjegyezném, hogy most már illene megnövelni az A38 sátor befogadóképességét, mert nem telik el nap, hogy nem rekedne ki a látogatók egy jelentős része, az idei kötelező „tömegpánik” –amiből egy egész bokaficam született, nem tudom, hogy a pokoli helyzetekről blogoló lányok hol látták az armageddont, de természetesen el volt túlozva – is kitört csütörtökön Stromae koncert előtt.
Az első hivatalos napon Jake Bugg nyitotta a nagyszínpad programját, aki fiatalkora ellenére valami hihetetlen tehetség. Csak immel-ámmal hallgattam meg néhány számot tőle, de rajongóvá váltam a koncerten, arról nem is beszélve, hogy teljesen megtöltötte a közönségteret. Hasonlóan jó koncertet adott az Imagine Dragons nevű nemrég óriási hírnevet szerzett zenekar is, az óriási tömeg egy emberként énekelte a Raidoactive-ot és boldogan ugrándozott az On Top of the World számokra, de ez az összes számukról elmondható, amit előadtak. Utánuk a már szinte hazatérő Placebo lépett fel, kicsit megcsappant a tömeg, de így se pangott a színpad környéke, Molkoék ugyanolyan felejthetetlen koncertet adtak, mint eddig minden alkalommal, amikor megfordultak Magyarországon, a számok között pedig csak úgy záporzott a társadalomkritika Molkó szájából. Ezután átsétáltunk Miles Kane koncertjére az A38 sátorhoz – Skrillexet már láttam/hallottam élőben, és bár kifejezetten kedvelem, egyértelmű volt, hogy hol a helyem -, aki ha egyszerűen akarom elmagyarázni zenéje jellegét, Arctic Monkeys egy személyben (közös zenekara is volt Alex Turnerrel The Last Shadow Puppets néven).  Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy egész Sziget alatt ezen a koncerten láttam a legtöbb önfeledt táncoló embert. Óriási energia áramlott a sátorban, nem bántam meg, hogy nem maradtam a nagyszínpadnál.tumblr_nars6dvt3A1rrskp2o8_1280
Ezt követte az a bizonyos sáros csütörtök a rémes idővel, ami után óriásit ugrott a szitizenek papír zsebkendő fogyasztása, mégis ez a nap lett teltházas. Már említettem a kritikán aluli Macklemore koncertet, és Lily Allen bájosan polgárpukkasztó koncertjére is kitértem, de a napot nálam egyértelműen a Bastille vitte koncert szempontjából. Remek atmoszférát alakítottak ki, közvetlenek voltak, láthatóan élvezik, amit csinálnak, és csokiszerűen termelték az emberekben a boldogsághormont. Stromae sajnos kimaradt, de másnap azt hallottam a bejutottaktól, hogy remek koncert volt.tumblr_nabd0j515P1sjcjt7o8_1280
Péntekre már kellőképpen hullák voltunk, így a nap feléről sikerült lemaradnom, pedig nagyon érdekelt volna az A38 egész aznapi programja. Végül sikerült visszakeverednem a fesztiválra főműsoridőre, amikor Kellis koncertjét választottam a Korn helyett, ami nem volt a legjobb választás, de ami utána jött, az számomra maga a csoda volt. Itt lenne a teljesen elfogult beszámoló helye a Klaxons koncertről, de mivel az egyik kedvenc zenekaromról van szó, nem hiszem, hogy nem egy képzeletbeli rózsaszín szív alakú szemüvegen keresztül néztem végig őket. Egyetlen kifogásom volt csak a koncerttel kapcsolatban, rövid volt.
A szombat volt a „The Prodigy nap”. Szerintem, ha egy zenekart kéne választani, hogy körülírja a Sziget fesztivál szellemiségét, az mindenképp a Prodigy lenne. Kevés olyan zenekar van, akik ennyire sokadszorra látogatnak el a fesztiválra, és még mindig ekkora az érdeklődés irányukba. Bár már látszik az előadásukban, hogy nem mai csirkék, de ez mit sem vesz el a koncert élvezhetőségéből. Még kiemelném a Jagwar Ma sajátos hangvételű zenéjét és a Crytal Fighters éjszakai buliját, akiknek ez volt második szigetes és harmadik budapesti koncertjük, mindenképpen megérdemelnek egy hallgatást.10622839_809362639086894_8945729743283103800_n
Az utolsó napon már alig álltunk a lábunkon, bár ez nem gátolt meg abban, hogy végiglötyögjük a The Kooks koncertet, akik az egyik legbájosabb zenekar napjainkban, és saját bevallásuk szerint imádják a Sziget fesztivált. Calvin Harris záróbulija közel nem volt annyira siralmas, mint tavaly David Guettáé, aki majdnem elaludt két play lenyomása közben, egészen élvezhető volt, de azért sokkal jobb volt Djaikovski, Borgore, Black Sun Empire hármas friss emlékével elhagyni a Fesztivál köztársaságot.

kultúra , látvány

A Sziget arról is híres, hogy nem csak zenei, de egyéb programokkal is várja a szitizeneket. Ha valakinek elég energiája van, egész nap aktívkodhat, rengeteg kiállítás és kulturális program volt idén is. Ennek gyűjtőhelye az artzone volt, ahol kívánságot törhettünk, megismerhettük Holy Olgát, festhettünk – pólót és vásznat egyaránt -, szobrászkodhattunk, készíthettünk koszorút, vagy éppen táskát újrahasznosított plakátokból és még sorolhatnám. A polisban(nagyszínpad, A38, Sziget Shop környéke) óriás gombák és virágok alatt pihenhettük ki az előző nap fáradalmait a fűben, illetve idén is lampionokal, medúzákkal és egyéb szépségekkel volt feldíszítve minden utca, hogy Csodaországban érezhessük magunkat.10557245_10152327915690678_3179252594035028743_n

Többféle utcaszínház is előadta műsorát minden nap, sőt, szintén a polisban minden este életre kelt egy óriási sárkány. Idén is volt cirkusz sátor látványos műsorokkal és természetesen MagicMirror, ami idén egybe lett vonva a táncdalfesztivál terasszal.
Biztos vagyok benne, hogy valamit kihagyok, hisz rengeteg program volt, de már így is túl hosszú ez a cikk, és sok témát egyáltalán nem érintettem.

rogerárak, csempészés

Itt nem is ereszteném bő lére a mondandómat, mert tény, hogy drága a fesztiválon élés, még nekem is, aki nem issza egymás után a különböző alkoholos italokat literszámra, de még mindig olcsóbb, mint a külföldi hasonló kaliberű fesztiválok.
Itt jön képbe a csempészés. Mennyire lehetséges csempészni egy ilyen fesztiválon? Idén például pofátlanul csempészett mindenki. Volt rá példa, hogy még csempészni se kellett, pénteken például egy teljesen üresen hagyott bejáraton sétáltunk be a barátaimmal. Nem vitték túlzásba az ellenőrzést, persze arra is volt példa, hogy valakinél kicsit túlzásba vitték a vizsgálatot, de idén rengeteg csempésztaktikát lehetett elsajátítani a közeli Auchan parkolóban, ez talán meg is érne egy külön cikket.

arcok

Tavaly mintha azt vettem volna észre, hogy jönnek vissza a régebbi szigetes arcok, abból a korszakból, amikor még nem egy divatverseny volt, hanem mindenki felvette a legszakadtabb ruháját és csak élvezte a bulit. Ez idén sajnos erősen visszafordult, de ezt be lehet tudni a nagy neveknek, akiknek köszönhetően végre nyereséges lett a fesztivál. Roger természetesen idén is tiszteletét tette, de olyan lánnyal is találkoztam, ami félénken megkérdezte a nagyszínpad tövében, hogy ugye ez a nagyszínpad?

 

Összességében be kell vallanom, hogy számomra ez egy kicsit gyenge volt a többi évhez mérten, kiváltképp, ha a mínusz napokat nem veszem figyelembe. Nem volt rossz, és bár nagy volt a tömeg, de sok jó (fej) ember kis helyen is elfér.

Ez is tetszeni fog...