A tavasszal együtt érkezik a Nyughatatlan új lemeze - Corn & Soda

A tavasszal együtt érkezik a Nyughatatlan új lemeze

forrás: sajtóanyag

A populáris rockabilly-t játszó Nyughatatlan negyedik nagylemeze már kapható lesz a zenekar legközelebbi budapesti koncertjén, április 6-án a Mika Tivadar Mulatóban. A csapat debütáló albuma még Johnny Cash előtt tisztelgett különleges feldolgozású dalokkal, de a Jaj című második korongjukon már megjelentek a saját, magyar nyelvű trackek is, melyek kellemes elegyei voltak az ’50-es évek ikonikus zenéinek és a magyaros, bűval vigadó nótáknak. A tavaly aranylemezzé érett Földobom című harmadik albumon – amit anno mi is meghallgattunk – pedig egy egész lemeznyi új számmal örvendeztették meg a rajongókat. A Nyughatatlan negyedik, Elszökött a nyár című, tíz dalt tartalmazó albuma a napokban jelent meg.

Kovács Kornél, a zenekar énekes-gitárosa, a következőképpen éli meg az új lemezzel járó izgalmakat: „Rengeteg hatás érte a zenekart az elmúlt 8 évben, és mi is nagy változásokon mentünk keresztül. Azt érzem, hogy minden nagyon gyorsan történik, mintha túl akarnánk esni az előttünk álló feladatokon, pedig sokkal jobb lenne elidőzni és megélni azokat. A dalszerzés nekem segít ebben, megállítja az időt. Ugyanazzal a lelkesedéssel tudok örülni egy-egy új nóta megszületésének, mint tizenéves koromban. Azok a fellépések, ahol a friss szerzeményeinket mutatjuk be, sokkal izgalmasabbak és tartalmasabbak, mint egy átlagos buli szokott lenni. Az a jó, hogy most egy ilyen időszak következik, az új lemezről 4 dalt játszunk el a tavaszi koncertjeinken„

A Nyughatatlan legközelebb április 6-án, a budapesti Mika Tivadar Mulatóban lép színpadra, majd ezt követően bejárják az országot: A következő hetekben Szombathelyen, Szarvason, Sopronban, Hajdúszoboszlón, Miskolcon és Békéscsabán is zenélnek majd. Addig mindenki csekkolja a zenekar vadiúj klipjét:

További infó: A Nyughatatlan zenekar honlapján.

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: