Accept koncertbeszámoló, 2014. október 26. Pecsa

Acceptáltuk úgy, ahogy van: Accept koncertbeszámoló

2014. október 26.-án, egy késő őszi vasárnap este Németország (a Scorpions utáni) második számú kemény zenei exportcikke, az Accept vendégeskedett nálunk, mégpedig a Petőfi Csarnok nagytermében. Hogy hogyan sikerült a vendégeskedés, e cikkből megtudhatjátok.

Nos, ha valaki rosszat mond/ír erről a buliról, arra csak egyetlen magyarázat lehetséges: az illető ott sem volt. Igaz, írtak már “lefüggönyözött teremről”, ehhez képest azt lehetett látni: az Accept-szimpatizánsok közül néhányan még ki is szorultak a “parkettről” – vagy csupán nem akarták vállalni a tolongást, lökdösődést. Pedig fölösleges dolog volt félniük oly nagyon, mert a budapesti közönség egy kissé mulya orcáját cipelte magával a szóban forgó estére. Ha a Közlekedési Múzeum elé beparkolt autósokaságot megszemléltük, rájöhettünk: az Accept zenekar hőskora idején még helyüket nem lelő, dühödt lázadok mára megtalálták a nekik hagyott területet a Nap alatt. Amúgy is: a true metal koncertekre járás mostanság az értelmiségiek/egyetemisták egyik fontos szórakozási formájává vált; a lecsúszott egzisztenciákat inkább a vadhajtások közelében kereshetjük.

A viszonylagos passzivitás másik oka a német villámháború letaglózó hatása volt, mellyel ezen az éjen lezúzták Budapestet. Már eleve a közzétett menetrendhez képest korábban kezdtek. Az ausztrál előzenekar, a Damnations Day is gyorsan lezavarta programját. Olyannyira gyorsan, hogy sikerült is lekésnünk őket. Mindehhez hozzájárult az elterelt trolibuszpótló, és a sajtósokra vonatkozó új beléptetési rendszer, de ne nagyon fogjuk a dolgot másokra, úgyhogy elnézést, elnézést! Mások elmondása szerint erős programmal érkeztek az auszik, de az a sablonossága végett nem nagyon hagyott nyomot a fejekben.

Még az annyira nem is volt meglepetés, hogy az Accept a friss lemez első dalával, a Stampedel kezdett, szokás ez. Azonban a régi rajongókat egészen az ötödik dalig éheztették, mert addig csupán 2012-ig ástak le. Ez megadta mindjárt a koncert alaphangját, főként egy olyan világban, ahol oly sokan az Accepthez hasonló veterán bandák közül a múltjukból óhajtanak megélni. Vegyük csak a műfaj vezérhajójának tartott társulást, melynek neve magyarul Vas Szüzet jelent, s amelynek legutóbbi magyar vendégszereplésén IS 1992-es volt a “legfrisebb” nóta.

Mark visszahúzódónak bizonyult Fotó: Réti Zsolt

Mark visszahúzódónak bizonyult
Fotó: Réti Zsolt

Lehet, hogy a ’14-es Accept-lemez, a Blind Rage nem a csapat legjobb pillanatait eleveníti fel, de a két évvel ezelőtti Stalingrad címadóját ahogy másodiknak az arcunkba kaptuk, kétség nem maradt: ez a dal a banda újkori indulója lett. Németek Sztálingrádról dalolnak – azért ez se semmi! Még egy veres zászló is meg lett lobogtatva Mark Tornillo énekes részéről, a szovjet himnusz alatt. Igaz, a kedves (?) kis dalművet Wolf Hoffmann abszolválta torzított gitárral, az említett lobogón pedig jókora ACCEPT felirat díszelgett.

Amikor a Losers and Winnersszel egy régi dalokból álló blokk vette kezdetét, az is szinte azért volt, hogy “Udo-hiányunk” elmúljék. Udo volt ugyanis az Accept első énekese, kinek neve és a bandanév közé hajlamosak voltunk egyenlőség jelet tenni. De a Schwarzwaldklinik sorozatot idéző nevű emberünk hajdani társulata újjáalakulásában már nem vett részt, és a többiek megtalálták az egyetlen jó megoldást Mark Tornillo személyében. Így egy helyett két kiváló együttest kaptunk, hiszen az ős-tag szintén lankadhatatlan energiával működteti saját magáról elnevezett gárdáját, az U.D.O.-t.

Más kérdés, hogy Mark a befelé forduló előadók közé sorolható; közönséggel való kommunikációja szinte nulla, sokszor a feje felett forgolódó reflektoroknak énekel. Akár Nils Patrik Johansson (Civil War, Astral Doors), aki még napszemüveget is ölt, hogy ne látszódjék: csukott szemmel koncentrál az éneklésre. Van ebben valami varázslatos, és még mindig jobb, mint százegyszerre megszenvedni az “Are you hungry, Hungary?” típusú poénokat, és az éhes, akarom mondani ékes magyar nyelven kinyilatkoztatott “kibászott mélég van, Budapest” mondatokat (melyeket vélhetően egy-egy tréfás kedvű honfitársunk tanítgat a sztároknak, amikor ők magyar nyelvű köszöntések iránt érdeklődnek).

A két főszereplő Fotó: Réti Zsolt

A két főszereplő
Fotó: Réti Zsolt

Az Accept-ben, úgy tűnik, mindenki saját magát adhatja. Még Mark szerénykedik, esetleg a háttérből buzdít, addig a kopasz szólógitáros, Wolf szívesen merészkedik a színpad széléig szólózgatni, ahova Peter Baltes szívesen követi őt. Sőt, ő volt az, aki basszusgitárosa mivolta ellenére gitárpárbajt vívott Hoffmannal, miközben Herman Frank, a másik gitáros inkább a színpad hátsó sarkában tolta alájuk az akkordokat.

A német precizitás pedig a hibátlan kihangosításban nyilvánult meg. A műsor összeállítása is bizonyos szempontból tökéletesre sikerült: újjáalakulás (2009) utáni, és régi nóták hármasával-négyesével blokkokba csomagolva követték egymást. Az arány 50-50 százalék körülire alakult. Respekt az Acceptnek a bátorságért – az ilyen hozzáállást akceptálni tudjuk! Kimaradt a Midnight Mover, a ’85-ös nagy siker? Na és! Az újak közül is hiányoltunk párat. Mindenki hiányolt dalokat, mégsem távozott senki hiányérzettel. Nagy valószínűséggel legalábbis. A zenekart felületesen kedvelők a ráadásban kapták meg a magukét: a Metal Heartot az elhíresült Für Elise betéttel, és a ma is (sokkal inkább) működő, 1984-es keltezésű Balls to the Wallt.

A cikk elkészültéért köszönetet mondunk a Concerto Musicnak, a Rockstation blognak, és Réti Zsolt fotósnak!

A másik szerényke Fotó: Réti Zsolt

A másik szerényke
Fotó: Réti Zsolt

Végezetül pedig álljon itt pontos sorrendben, mely nóták csendültek fel e késő őszi estén, azaz: íme a setlist: Stampede,  Stalingrad, Hellfire, 200 Years, Losers and Winners, London Leatherboys, Starlight, Dying Breed, Final Journey, Shadow Soliders, From the Ashes…, Restless and Wild, Ahead of the Pack, No Shelter, Princess of the Dawn, Dark Side of My Heart, Pandemic, Fast as a Shark. Ráadás: Metal Heart, Teutonic Terror, Balls to the Wall.

Ez is tetszeni fog...