Ádám almái a Radnóti Színházban – Képriport a bemutatóról - Corn & Soda

Ádám almái a Radnóti Színházban – Képriport a bemutatóról

Fotó: Radnóti Színház

Október 21-én tartották az Ádám almái című előadás bemutatóját, melyet Anders Thomas Jensen dán-német filmje alapján Kovács Krisztina adoptált színpadra, a Radnóti Színház számára pedig Szikszai Rémusz dolgozta át László Zsolt, Pál András, Schneider Zoltán és Rusznák András főszereplésével.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

A darab címszereplőjét, a neonáci Adamot közmunkára ítélik, melyet Ivan közösségében kell letöltenie. A hitbuzgó pap lelkes feladatát illetően, hisz Istenben, abban, hogy a Jó győzedelmeskedik és nem hajlandó tudomást venni arról, hogy agydaganata van, gyermeke testi-szellemi fogyatékkal él, felesége pedig öngyilkos lett. Adam mellett mások is érkeznek Ivan szárnyai alá, hogy a segítségével jó útra térhessenek. Megismerjük az alkoholista, nőket erőszakoló Gunnart és a kútrabló Khalidot is. A kétkedő Adam azt a feladatot kapja a paptól, hogy süssön egy almás pitét, azonban a feladat nem olyan egyszerű, hiszen a korábban bő termést hozó fa különböző állatok és kártevők áldozatává válik, majd még a villám is belecsap. A két férfi párharca a Jó és Rossz küzdelmét szimbolizálja, melyet átjárnak a fekete-komédia elemei, az abszurd helyzetek és a megindító pillanatok is.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A bemutató fotóit Dancs Enikő Bianka készítette.

stáblista
Ivan – László Zsolt
Adam – Pál András
Gunnar – Schneider Zoltán
Khalid – Rusznák András
Sarah – Radnay Csilla
Dr. Kolberg – Gazsó György
Paul – PAUL Bálint András
Holger – Kelemen József
Christopher – Újvári Milán
Aki Veled Van – Csomós Mari
Néhány bőrfejű, műtősfiúk, két benzinkutas, Nalle / Björn, A két újonc – Hajdu Tibor eh., Konfár Erik eh., Vilmányi Benett eh.
Közreműködik – Erdős Balázs, Fehér Dániel, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kovács Anna, Kovács Veronika, Medetz Attila, Pátkai Andrea

Köszönet – Baltazár Színház és Elek Dóra
Jelmeztervező – Kiss Julcsi
Díszlettervező – Pater Sparrow
Világítás – Baumgartner Sándor
Ügyelő – Kónya József
Súgó – Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa – Ari Zsófi
Rendező – Szikszai Rémusz

Forrás: Radnóti Színház

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: