An Amazing Anxious Album - Megjelent a Dreamgrave Monuments I. című EP-je - Corn&Soda

An Amazing Anxious Album – Megjelent a Dreamgrave Monuments I. című EP-je

Monuments I.The Anxious címmel megjelent a szegedi prog rock/metal együttes, a Dreamgrave új EP-je, a nemzetközi prog szcénában több sikert is elért 2014-es Presentiment album után. A 3 tételes EP végighallgatható, letölthető, megvásárolható a zenekar Bandcamp oldalán, vagy Facebookon keresztül.

Forrás: passzio.hu

A teljes produkció ismét a Miracle Soundban, Vári Gábor vezetése alatt készült. A következő két rész (The Mad és The Imperious) átlagosan 9-10 havonta fog érkezni. A borítóterv Tobias Art keze munkáját dicséri, aki a Presentiment digipak 20 oldalas bookletét is illusztrálta.

A Dreamgrave egy független szegedi progresszív metál zenekar. Zenei világuk a hagyományos progresszív, valamint szimfonikus és gótikus metál házassága, enyhe extreme metál behatással, melyet erős énekszekció koronáz meg, női szoprán, tiszta férfi ének és hörgés együttes alkalmazásával. A zenéjük számos, egymástól távoli világot jár be, kezdve a sötét Opeth-i extremitással, a Paradise Lostos gótikán át a Haken-i progresszív játékosságig. A 2012 őszén újraindított zenekar 2014-ben jött ki komoly szakmai elismerést szerzett Presentiment című nagylemezével, mely két hétig vezette a Bandcamp bestseller listáit, valamint számos magazin év albumai közé választotta világszerte. Az album digipack kiadását már a rajongóktól befolyt támogatásokból finanszírozták. 2016 közepéig a folyamatos tagcserékkel operáló zenekar végül Gilián Péter basszusgitáros, és Tóth Tamás (ex-Wisdom, K3, Mytra) csatlakozásával számítja magát teljes, ütőképes formációnak és töretlenül koncertezik. Az együttes jelenlegi felállása a következő:

Gyimesi Dömötör (ének, gitár)
Molnár Mária (ének)
Tóth Tamás (dob)
Baranyi Krisztina (hegedű)
Gilián Péter (basszusgitár)

Mint a Presentimentnél, itt is egy koncepció köré írta (és írja) a dalokat a zenekar. A Monuments egy kislemezhármas – a zenekar három EP-t tervez kiadni egy közös koncepció mentén: The Anxious, The Mad és The Imperious alcímekkel, melyek a mai, egyre uniformizálódó világról mesélnek és azt taglalják, hogy ebben az emberek milyen módon adják fel önmaguk identitását. Hozzászokunk az eltermékesített, előre feldolgozott, gyors és eldobható világunkhoz, és közben szorongunk, megőrülünk, vagy domináljuk a folyamatot. E három aspektus formálja jelen és a következő két kislemez dalait.

 

Az EP-sorozat első albumán szereplő címadó dal, a Monuments – és maga a koncepció is – az egyéniségek elporladó egységesülésének tendenciájáról szól, mely a elkerülhetetlenül megfelelés kényszerébe taszít minket. A három közül ebben a dalban a legszélsőségesebb a különböző stílusok váltakozása; előfordulnak benne gótikus, metálos és progos/pszichedelikus elemek egyaránt. A modern, felszínes látszatvilágot tökéletesen reprezentálja a dal elején az énekesnő lágy dúdolása és a casinos-bűvészmutatványos hangulatot idéző zenei elemek. Majd felhangzik a férfias basszus, amely kegyetlenül a közönség arcába hörgi a durva igazságot. Az énekes és az énekesnő szólója, illetve kettejük duettje többször váltja egymást a dalon belül, nagyon hatásosan igazodva a szöveghez.

A dalok a debütalbummal ellentétben nincsenek szorosan összefűzve, és mindegyiknek külön témája van. A nyitó szám teljesen más világ a Monumentshez képest; a Drop The Curtain azokról az emberekről szól, akik demenciában szenvednek, és azokról is, akik a teljes életüket annak szentelik, hogy róluk gondoskodjanak, az utolsó pillanatig. Ez a szám sokkal nyugodtabb és lágyabb a zúzós, lüktető címadó dalhoz képest. Itt az angyalszerűen tiszta női szoprán a domináns, amelyet a férfi énekes csak kiegészít, és a hegedű is több teret kap, ez a kompozíció pedig kölcsönöz egy kis new ages beütést a dalnak. A tempó ugyan egy kicsit a Drop The Curtainben is felpörög a szám közepe felé, ám csak félgőzzel, és a lezárásra már ugyanaz a letisztult hangzás jellemző, mint az elejére.

A Passing Faith in Others egy szerelmes dal, de nem a hagyományos fajtából. Az emberek nagy része mohón törekszik arra, hogy irigylésre méltó reputációt építsen maga köré. Bármit megtesznek a legtrendibb cuccokért, tökéletes embereket akarnak maguk köré. Másrészt kidobnak bármit ami elromlik, vagy nem tökéletes a szemükben többé, és meg sem próbálják azokat megjavítani. És ez különösen igaz a kapcsolatokra. Vagy ami még rosszabb: inkább megmaradnak egy komfortos hazugságban…

A dallamvilág tökéletesen visszaadja a szakítással járó érzelmi hullámvölgyet. A dal elején a gregoriános hangzás és a két énekes kántálásszerű duettje azt az érzést kelti a közönségben, mintha egy heves vita közepébe csöppentünk volna, ahol férfi és nő egymás fejéhez vág mindent, ami a lelkét nyomja. Kifejezetten metálos zúzás nincsen ugyan, de a basszusgitár és a dob kitartóan húzza a közönség idegeit a hosszúra nyúlt szótlanságban, mielőtt az utolsó versszak hirtelen a nyakunkba szakad. Amikor pedig már azt hinnénk, vége a dalnak és a két szerelmesnek, a finom dobhangok és a női dúdolás a megsemmisülés utáni gyógyulás hangulatát hozza be, amely kicsúcsosodhat akár a békülésben, akár az elfogadásban és továbblépésben.

A Dreamgrave színre lépésével tehát egy olyan, sokoldalú és tehetséges formációval gazdagodott a zenei világ, akik ráadásul fontos üzeneteket is közvetítenek. Remélhetőleg marad az együttes mostani felállása és sok hasonlóan színvonalas albumot hallhatunk majd tőlük.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: