Amazonok Párbaja a Mu Színházban - Corn&Soda

Amazonok Párbaja a Mu Színházban

Cseppet sem mindennapi előadásnak lehetnek szemtanúi azok, akik december 2-án ellátogatnak a Mu Színházba; a Body Lotion co-dance Párbaj című darabjában két hölgy méri össze erejét. A duó tagjai, Arany Virág és Hadi Júlia, – miután az elmúlt két évben színpadra állított előadásaikban a közöttük lévő összhangra koncentráltak, – ez alkalommal az élekre és a súrlódásokra helyezik a hangsúlyt. Bármennyire is konfliktuskerülő a két hölgy a való életben, a produkció nagyon is testhezálló számukra, már csak az olyan finom áthallások miatt is, mint ami a Hadi vezetéknévben, vagy a Fa Body Lotion magyar megfelelőjében rejlik.Az érdeklődők nagyon sokat megtudhatnak a párbajozás természeti és tradicionális gyökereiről egyaránt, ám a legfontosabb mondanivaló mégis az, ahogyan a darab a modern korra jellemző indulatkezelést megközelíti. A 18. században – véleményem szerint igen csak álságos módon – betiltották a párbajozást, amely korábban szolgált már egy csata kimenetelének “humánusabb” ledöntésére, segített rendezni a becsületbeli kérdéseket, vagy egyszerűen a versengés eszköze volt. Napjainkban azonban a párbajokat  elsősorban verbálisan vívják, és – mivel a mindennapjainkban nagyrészt láthatatlanul zajlik -, határai egyre inkább összemosódnak a harc fogalmával. A különbség “csupán” annyi, hogy a párbajnak vannak szabályai, a harc esetében pedig egyedül a győzelem számít.

Amazonok Párbaja a Mu Színházban

Forrás: mu.hu

A kérdésfeltevés, miszerint mi történne, ha a nagyhatalmak vezetői különféle játszmák folytatása helyett kiállnának párbajozni, rendkívül provokatív. A választ pedig, amelyet Virág és Júlia megalkottak rá, a közönség december 2-án láthatja életre kelni a Mu színpadán. Akinek pedig tetszik az előzetes, az 2018-ban megnézheti a téma egyéni szintről közösségi szintre való kiterjesztését is a ‘Fear No More‘ című darabban. A türelmetlenebbek azonban már 2017 márciusában újra színpadon láthatják a Body Lotion co-dance duót a Kamuflázs néven futó performance-sorozatukban.

Amazonok Párbaja a Mu Színházban

Forrás: mu.hu

Ez is tetszeni fog...