Áprilisi lemezmustra - Corn & Soda

Áprilisi lemezmustra

Az első lemezmustra szép felhozatallal büszkélkedhet, 2015 márciusa nagyon bőkezű volt új albumok szempontjából.

 

Blur: The Magic Whip

Másfél évtized után végre új albummal örvendeztett meg minket a kilencvenes évek óta rengeteg rajongót maga mellé verbuváló britpop banda a Blur.
Persze ez idő alatt se ültek a babérjaikon, mindenki saját projektekkel volt elfoglalva, egyesek maradtak a zeneiparban, mások pedig egészen mással kezdtek el foglalkozni. Alex James, a basszusgitáros például sajtkészítő másodállásban. A legtöbb téglát a frontember, Damon Albarn tette le, aki azóta két musicalt vitt sikerre a világot elentő deszkákon, ő a Gorillaz és a Good the Bad and the Queen frontembere, valamint tavaly megjelent első szólólemeze.
De térjünk rá az új anyagra. A The Magic Whip, méltó folytatása a Blur diszkográfiának, és a zenekar tagjai szerint legalább még egy albumot megtöltő zenei anyaguk van, remélhetőleg azok a számok is napvilágot látnak valamikor. Nem is verték nagy dobra a munkálatokat egészen addig, amíg nem lettek teljesen kész a lemezzel, amit japánban vettek fel, ez az album vizuál részén erősen látszik. Arról nem is beszélve, hogy ha minden pletyka igaz, nyáron piacra dobják a The Magic Whip fagyit, ami ha olyan finom lesz, mint amilyen jó az album, csak ajánlani tudom.
Ritka kifinomult album, látszik, hogy nem ma kezdték a szakmát, és erősen érződk rajta az a keserédes brit életérzés, amiért kiskoromban beleszerettem a bandába. Az igazán bulis I Broadcast és Go Out mellett megtalálhatóak a slágergyanus, közös éneklésre születette számok is, mint a Lonesome Street, vagy az egyik kedvencem, az Ong Ong, és természetesen ott vannak szívfacsaró balladák is, mint a My Terracotta Heart. Egészen múlt hétig az első helyen álltak a brit albumlistákon, amikor is az új Mumford and Sons album elbitorolta a trónt.
Fun fact, hogy az album öt nap alatt készült el Hong Kongban. Nem terveztek új albumot, viszont miután egy nagy fesztivált lemondtak, volt néhány szabad napjuk, és annyira belejöttek a zenélésbe, hogy egy album lett belőle. Ez a profizmus, kérem szépen!  (BB)

Prodigy: The Day is My Enemy

Bár nem áprilisi album, március 30-i megjelenésével szerintem belefér a rovat első cikkébe, mert egy említésre méltó albumról van szó. A brit rave korszakalkotó zenekaráról van szó, akik több mint 20 éve töretlen erővel ontják magukból a zenét és az energiát.
A tavalyi Szigetes fellépésen már azért meglászott rajtuk, hogy nem a hsuzas éveiket tapossák, de ez a zenéjükön egyáltalán nem hallatszik. Ugyanolyan energikus, és aktuális hangzás kíséri az új albumot, mint annak idején, amikor valami teljesen újat mutattak a világnak a kilencvenes évek elején.
Az album koncepciójának középpontjában egy róka van, az album vizuális részén és a klipekben is felbukkan, mint London egyik legjellegzetesebb állata manapság. Eleinte nagyon furcsa volt éjszaka úgy várni a buszra London utcáin, hogy egy róka tanyázott mellettem, de itt inkább amolyan csöves macska státuszt töltenek be, teljesen urbanizálódtak, mégis vadállatok, mint a Prodigy tagjai maguk is.
A Wall of Death az egyik legdurvább szám az albumon, de már a címéből is levonható ez a következtetés. A Wild Frontier, amihez az év egyik legjobb videója is elkészült(szerintem), az egyik legnagyobb buliszám, persze csakis a Rok-Weiler és az Ibiza mellett. Az abszolút kedvencem a balkáni hangzású Medicine. Alig várom, hogy egyszer élőben hallgassam ezeket a számokat. (BB)

Brains: Stand Firm

A Brains az a magyar zenekar, akik egyszerűen ha akarnának se tudnának rossz lemezt csinálni, pedig a zenekar alakulása óta, 1994 (te jó ég, az se ma volt) rengeteg stílusváltáson mentek keresztül. Ők az a zenekar, akiket büszkén mutogatok minden külföldi barátomnak, bizonygatva, hogy igen, nekünk is vannak ám világszínvonalat képviselő zenekaraink, akik óriási bulikat csapnak, és rengeteg embert mozgatnak meg.
A Superheroes egy nagyon korai előfutára volt az albumnak egy EP formájában, nekem már ezzel a számmal eladták az albumot, szerencsére a többi a szám is hasnlóan lendületes és fülbemászó.
A Stand Firm hozta a megszokott színvonalat, és ezzel az év egyik legjobb drum’n’bass/ragga/hiphop/miegymás lemezét produkálta a banda. A lendületes, feelgood számok ugyanolyan jól helytállnak a lemezen, mnt ahogy majd a napsütötte fesztiválokon. Nem véletlenül említem a napsütést és a fesztiválokat, nekem személy szerint az album ezt az életérzést adja vissza.
Naplemente, hűs szellő, bulizás  a haverokkal, egy frissítő ital, és dübörgő zene. Kellenek az ilyen pozitív hangvételű zenekarok és lemezek a szürke hétköznapokra. (BB)

Ossian: Lélekerő

A huszonkilenc éve együtt zenélő formáció legújabb albuma, a Lélekerő rekordgyorsasággal, gyakorlatilag még a megjelenése előtt lett aranylemez. A Hammer Records április 13-án indította útnak a civilizáció felé a heavy metál banda legfrissebb korongjait, amelyeket a rajongók aznap dedikáltathattak is. A következő jeles dátumig, nevezetesen a lemezbemutatóig pedig már csak hármat kell aludni. Május 24-án ugyanis az Ossian bedöngeti a hangfalakat a Barba Negra Track nagyszínpadán, és igazi albumavató bulit rendez Nektek. De aki nem bír már olyan sokáig várni, az holnap, az Alfa Fesztiválon is elcsípheti a bandát.

Egyelőre csak az új lemez hivatalos előzetesébe volt alkalmam belehallgatni, de már ez a néhány szám dal is mindent visz. Csupa egyszerű, őszinte, pozitív csengésű dalszövegek, amelyeknek üzenetét csak tovább erősítik a kemény dobok, a zúzós gitárok és Paksi Endre mennydörgő hangja. A klipeket is nagyon eltalálták, remekül kifejezik az ember életét végigkísérő rengeteg összeszakadást, és az újra meg újra feltápászkodást.  Egy szó, mint száz, a Lélekerő méltó saját nevéhez; ha ellátogattok az Alfa Fesztiválra, vagy a vasárnapi lemezbemutatóra, a saját fületekkel győződhettek meg róla, mennyire. (Blackphoenix)

Ez is tetszeni fog...