Az ítélet: ARTatlan! - Corn&Soda

Az ítélet: ARTatlan!

“Ha az ember a többséghez tartozik, azt hiszi, nincs baja a kisebbségnek”- tapintott rá a lényegre D. Tóth Krisztina, az UNICEF Nagykövete, amikor megnyitotta az ARTatlan néven futó, a gyermekkori szexuális bántalmazásról párbeszédet kezdeményező kiállítást. Az átlag embernek a témához való alaphozzáállása valóban az, hogy amit nem lát, az nincs is, noha a statisztikák szerint minden tizedik gyermek érintett (ráadásul ezek csak a bejelentett esetek). A súlyos traumáktól mentes, boldog és békés gyermekkor mindenkinek jár, ehhez pedig első és legfontosabb lépés természetesen a megelőzés lenne. Szerencsére már akadnak olyan “vívmányok”, mint például a mobiltelefonra letölthető Help App alkalmazás, vagy a 2014-ben indított Ébresztő-óra program, amelyet az UNICEF felső tagozatosoknak és középiskolásoknak rendez meg.A bevezető után maga, a kiállítás még közelebb vitt bennünket az áldozatok által átélt traumákhoz; a boldognak és gondtalannak látszó gyermekek és fiatal lányok képeinek idilljét porrá zúzták az alájuk kiírt, erőszaktevőktől származó mondatok. Mindezek után a felolvasóest egyenesen a Pokolba kalauzolta le a közönséget. A színészek; Bezerédi Zoltán, Dankó István, Dér Zsolt, Fekete Ernő, Jordán Adél, Kis Eszter, Kocsis Gergely, Rujder Vivien, Tasnádi Bence és Tóth Anita hangja keltette életre a rémálomba illő történeteket, amelyek Anoni Mara weboldalán, a Beszélj róla! fórumon jelentek meg. Bár mindegyik eset más, sok hasonló vonás akadt közöttük. A bántalmazó szinte mindig a családból került ki, az áldozatok nagyon nehezen, talán csak felnőtt fejjel voltak képesek beszélni arról, ami velük történt, ráadásul sokszor hitetlenség és kétkedés fogadta vallomásukat, esetleg elbagatellizálták a tragédiájukat. Az sem számított egyedinek, hogy a gyermekek és fiatalok úgy érezték, tisztátalanná, bűnrészessé váltak, amely a bántalmazók fenyegetései mellett szintén hozzá járult hosszú hallgatásukhoz.

Az ítélet: ARTatlan!

Forrás: life.hu

A legnagyobb döbbenetet és sokkot nem is maga a szexuális bántalmazás ténye, hanem a szülők és hozzátartozók reakciói váltották ki belőlem. Akadtak ugyan olyan “szerencsés” kisfiúk és kislányok, akikért az édesanyja vagy édesapja hétfejű sárkányt megszégyenítő módon állt ki, ám mások  saját gyermeküket hibáztatták, amiért elcsábította az apukát/nagypapát/szomszéd bácsit, vagy egyszerűen a homokba dugták a fejüket és nagylelkűen félre néztek, ha a bántalmazó “hibáiról” volt szó. A díjnyertes mondat, amely leginkább kicsapta a biztosítékot, hogy biztosan álom volt vagy előző életből hozott emlékek.

Pedig bármilyen őrült világban is élünk, a szexuálisan bántalmazott gyermeknek nem kötelessége a hallgatásával védeni a szülőt, aki rózsaszín szemüvegen keresztül nézi a párját. A szülőnek pedig érdemes észben tartani, hogy ha az óvodás/kisiskolás korú gyermeke újra ágyba vizel éjszakánként, az nem azért történik, mert direkt bosszúságot akar okozni, vagy visszafejlődik, hanem azért, mert fél. Az áldozatok nem megvetést, hanem segítséget érdemelnek, és a velük kapcsolatban hozott “ítélet” soha nem lehet más, mint az, hogy ártatlan.

Ez is tetszeni fog...