Átadtuk a novellapályázat díjait - Corn & Soda

Átadtuk a novellapályázat díjait

Szombaton, 13-án, délután 2 órakor három ember nagyon boldog lett. Ők lettek azok, akik a novellapályázat díjazottjai lettek.

Az Építészpince nevű étterem egyik termében gyűltünk össze. A kívülről egy tündérmese helyszínére emlékeztető épület alatt finom kávékat és italokat szolgálnak fel. Itt ültünk körbe egy asztalt, ahol egy rövid beszéd után a már kihirdetett nyertesek és hozzátartozóik azt is megtudták, milyen helyezést értek el.

Fráter Zsuzsanna, az oldal szerkesztője és a díjazott Büksi Zsuzsanna

Büksi Zsuzsanna a Végső csapás című novellájával a harmadik, Juhász Tamás a Mit visz a holnap című művével a második, és Lőrincz Virág Boglárka a Szívek távoli mosolya, … című alkotásával az első helyezést érte el a pályázaton.

Fráter Zsuzsanna, az oldal szerkesztője és a díjazott Juhász Tamás

A díjátadó után egy kis kötetlen beszélgetést is folytattunk. Kíváncsiak voltunk a pályázókra, mert nem csupán írásaik, ők maguk is érdekesek.

Fráter Zsuzsanna, az oldal szerkesztője és a díjazott Lőrincz Virág Boglárka

A harmadik helyezést elért Zsuzsanna például már több elismerést is a magáénak tudhat, Tamás látássérültként is alkot, Boglárka pedig a fiatal kora ellenére meglepően éretten ír. Ahogy a hozzátartozóktól megtudtuk nem is véletlen az, hogy így alkot a lány, ugyanis újságíró édesapja elárulta, hogy azóta alkot történeteket, mióta az iskolában megtanították írni.

A díjazott novellákat a jövőhéten egyenként fel is töltjük az oldalra, hogy ti is elolvashassátok őket.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] Bővebb híreket a Corn and Soda oldalán találhattok, vagy kattintsatok IDE. […]