Az Álmosvölgy legendája(Sleepy Hollow, 2013-)
A FOX mindig is szerette a fanfavorit egyórás sorozatokat, ennek a terméke többek között Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow, 2013) is. A széria ennek megfelelően komoly hype-ot kapott, a ’13-as év egyik legjobban várt darabjává vált, amelyhez nagy mértékben hozzájárult Tim Burton 1999-es blockbustere is. Ugyanakkor hiába a hatalmas reklám, az Alex Kurtzman – Roberto Orci szerzőpáros miatt sokan fenntartással kezelték. A pilot mégis az előzetes várakozásokhoz hűen komoly sikert aratott, igen népszerű lett a közönség körében. Azt előzetesen nem árt tisztázni, hogy a sorozat mitológiája inkább csak nyomokban hasonlít a Burton által életre keltett lovas történetére és hiába alapszik Washington Irwing azonos című könyvén, azáltal, hogy a mai modern környezetbe helyezik át sok minden változik. Nem egy klasszikus adaptációról beszélünk, kivitelezhetetlen is lenne több évadot egyetlen klasszikus szállal végigvezetni. Ha röviden kellene jellemezni a sorozatot, egyfajta Odaát (Supernatural) – A nemzet aranya (National Treasure, 2004) keverék, krimi elemekkel fűszerezve, ugyanakkor mindez egészséges arányban. Az első évad tizenhárom epizódja tökéletes volt arra, hogy lefektesse az alapokat, egyensúlyba kerüljenek a szereplők és kibontakozzon a cselekmény.
A brit származású katona, Ichabod Crane (Tom Mison), a Függetlenségi háború alatt az amerikaiak oldalán harcolt, azonban a legendás hesseni zsoldossal vívott harcban elesik a csatamezőn, de utolsó leheletével még megfosztja ellenfelét fejétől. Közel 250 évvel később felébred sírjából, s a 21. századi Álmosvölgyben találja magát, ahol kezdetét veszi a történet. A klisékkel telített, gyors felvezetés után, egy rendőrnővel, Mills hadnaggyal az oldalán száll harcba a hamvaiból szintén felkelt Fejnélküli lovassal. A sorozat itt vált kanyart az előzetesen vártakhoz képest és jelenik meg az igazi misztikum, hisz a történet túlmutat az immár a lovassá vált hesseni zsoldos elleni harcon, akiről kiderül, hogy ő egyike a Jelenések könyvében feltűnő négy lovasnak, akik az Világvégét hivatottak elhozni egy Moloch nevű démon előhírnökeként. Amellett, hogy az epizódok különállóan is remekül működnek, ezen a misztikus-apokaliptikus vonalon halad a történet, amit az alkotók átgondoltan és logikusan építettek fel. Hiába szállnak szembe egyes részekben démoni teremtményekkel, boszorkányokkal sőt angyalokkal, minden visszavezet a fő szálhoz továbbá, az Odaát-hoz hasonlóan, érzelmi vetületet is bőven csempésztek bele.
Az Álmosvölgy legendájának a történet mellett az egyik legnagyobb erénye mégis a színészi játék. Habár az Abby Mills hadnagyot alakító Nicole Beharie-re (Shame – A szégyentelen, 2011) nem lehet panasz, kezdetben mégsem működik köztük a kémia, ami egy kétszereplős sorozatnál komoly problémát jelent. A mellékszereplők is tökéletesen alkalmazkodnak a történethez, akik közül magasan kiemelkedik a „Bűnevőt” (Sin Eater) alakító John Noble (A rejtély, 2008-2013). A korona mégis Tom Misont (Lazacfogás Jemenben, 2011) illeti, aki szinte egymaga elviszi a hátán a sorozatot, tökéletesen kiaknázza a figurában rejlő lehetőségeket, akár drámai, akár a mulatságos oldalát nézzük. Mind szigorú katonaként, mind a modern korban helyét kereső főhősként megállja helyét. A karakteréből fakadó jól adagolt anaktronisztikus humor kiválóan párosul a 21. századi társadalomra vetített nyílt kritikával.
Az Álmosvölgy legendája nagy mértékben épít a flashback-ekre, amik a megszokott narratívát is helyettesítik, színezve az epizódokat. Nagyon jól megkomponált elemei a szériának, a történelem egyes mozzanatait is egybegyúrják Ichabod Crane személyével és tetteivel. Feltűnnek az alapító atyák, akik furamód szintén harcosai voltak a természetfeletti Gonosz elleni háborúnak, de a „Bostoni teadélutánt” és annak misztikus hátterét is láthatjuk Crane szemével.
A Fox nem akart egy mélyenszántó, nagy lélegzetvételű sorozatot indítani Az Álmosvölgy legendájával, és bátran kijelenthető, hogy elérte célját. Az első évad mind a tizenhárom része kellemes szórakozás tele váratlan fordulatokkal. Egy időre kikapcsolja az agyat, valamint végig képes fenntartani, tovább generálni azt a színvonalat, illetve feszültséget, ami a kezdeti epizódokat jellemezte.
A Fejnélküli lovas mítoszára épült sorozatnak ugyanakkor megvannak a maga gyermekbetegségei is. Kicsit nehezen indul be, s olykor túl komolytalan, mesés irányba kanyarodik, leginkább néhány rosszul tálalt flashback során, de már a pilot-tól kezdve minden tekintetben permanensen fejlődik. Az új karaktereket kiválóan fűzik bele a történetbe, folyamatosan nagyobb teret engedve nekik. Emellett a két főhős között is egyre jobban működik a kémia, nem egy egysíkú tűz és víz kapcsolatot kapunk és az évad közepétől már nem játssza le Mison sem annyira partnerét a vászonról. Az epizódok során a fő –és mellékszálak tökéletes egyensúlyban vannak, ez az apokaliptikus vonal jól illeszkedik a látszólag különálló részekhez. Fontos kiemelni a finálét, amit talán stílszerűbb lett volna egy epizódban tálalni, de látvány és tartalom szempontjából szinte sokkolóan hat, s amellett, hogy John Noble karakterét előléptette, olyan csattanós cliffhangert tartogat, ami szinte lehetetlenné teszi a következő részek hanyagolását s kiválóan megágyaz a folytatásnak.
1 thought on “Az Álmosvölgy legendája”