Az első - kritika - Corn & Soda

Az első – kritika

Tizennégy történet arról, amiből csak egy van. Erről szól a Menő Kiadó legújabb kötete, Az első című antológia, amelyben korunk kiváló íróit kérték meg, hogy írjanak egy-egy novellát a legelső szexuális együttlét témájáról.

Forrás: www.manokonyvek.hu

A témaválasztás több okból is megindokolható. A szüzesség elvesztése tekinthető egyfajta vízválasztónak minden egyén életében. A felnőtté válás legmarkánsabb eseménye, amelynek tudati hatása jelentékeny fordulat, hiszen nemcsak a társadalomba való mélyebb integrálódás egyik szimbolikus mozzanata, hanem a párkapcsolatok legnehezebben megugorható lépcsőfoka. Napjainkban pedig – jócskán a szexualitás tabujellegének feloldása után – még mindig joggal érezhetjük úgy, hogy ez a kérdés ott lóg a levegőben, s problémák sokaságát szüli. A fiatalok nagy része nem kéri ki a szülei tanácsát, miként is álljon hozzá ahhoz a bizonyos dologhoz, pláne, ha épp előlük kell eltitkolni, hogy kinél is töltik az éjszakát, s még inkább azt, hogy mivel. A tanárok nem szeretnék felvállalni ezt a szerepet, az iskolai felvilágosító órák pedig abszurd és tökéletesen következetlen módon zajlanak, és a ravaszul egymásra sandító osztálytársak közti mutogatásokon és viccelődéseken kívül vajmi kevés hatást érnek el – hisz ekkorra már többnyire mindenki tudni véli, mit, hogyan, hova. Ez a könyv ebben lehet segítségünkre. Fiataloknak példát szolgáltat, elrettentőt és hasznosakat egyaránt, időseknek – túl az elsőn – pedig megnyugvást jelenthet szembesülni azzal, hogy bizony először mindenki szerencsétlenkedik. És nem… a legjobb barátunknak sem volt olyan tökéletes, mint ahogy ő azt állította.

Ez a könyv csapongó, rapszodikus, keserédes és kellemesen fájdalmas, mintha csak egy jó barát vágna viccelődően gyomorszájba. Dehát hogyan is lehetne másképp leírni a hormonoktól megzavarodott tinédzserévek legfontosabb lépését? Az első szerelem érzését, a szüntelenül gyötrő kétségeket, a tanácstalanságot és azt a sok-sok félelmet, amik sebesen áramlanak ilyenkor keresztül rajtunk. Erre vállalkoztak a könyv szerzői, s engedje meg az olvasó, hogy summázva adjak hírt a novellákról, s csupán az általam legjobbaknak véltekről számoljak be.

Nézzünk szembe a ténnyel, a szüzesség elvesztését bár mindenki eltérően, egyedi módon kalandosan éli meg, mégsem óriási a szórása ezeknek a sztoriknak. (A szélsőséges esetektől persze most eltekintek, a kiugró értékek mindig torzítják a mintát.) Az antológia elsősorban arról győzött meg, hogy rengeteg sztereotípia létezik ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban, és jó ég! Ezek a sztereotípiák igazak, szinte egytől egyig. A könyv hemzseg a közhelyes történetektől, a belső, vívódó monológoktól, az elképzelt vagy valósként felidézett kusza gondolatoktól és a teszetosza ágyjelenetektől. Számomra elképesztő volt az, hogy hány szerző írta le nagyjából ugyanazt a sztorit, s az eltérést csupán az jelentette, hogy melyik aspektusát hangsúlyozták ki annak a legerőteljesebben. Itt kell megjegyeznem, hogy ez nem gond. Nagyszerű írók szerepelnek ebben a kötetben, s így könnyedén át lehet siklani afelett, hogy voltaképp többször olvassuk el ugyanazt. (Noha itt szintén meg kell jegyeznem, hogy azért nem minden esetben történt így, s néhány novella meglehetősen sekélyesre sikeredett.)

Három novellát emelek ki, amelyek szerintem a legkiválóbban ragadták meg ezt a témakört. Az első Grecsó Krisztián Taxisblokád, rózsateknő, Suscsej című novellája, amely a bizonytalankodó, aggodalmas fiú szemszögét láttatja velünk, s nem stilizáltan, lebutított módon, hanem úgy, ahogy az tényleg történik. Önmarcangoló sodródás az elmúlásról és hibás döntésekről a kérdések zivatarában, ahol nem az aktus köré építkezik a történet, sokkal inkább időben megkerülve – elölről-hátulról egyaránt – firtatja az elbeszélő, a főhős, hova is libbent el az idő folyamában első szerelme, szüzessége, egykori önmaga. Mészöly Ágnes volt, aki magára vállalta azt a bizonyos szélsőséges esetet, a kiugró értéket. Főhősét bébiszitterkedés közben erőszakolja meg a „ház ura.” Kíméletlen és hálátlan téma, amelyet könnyűszerrel lehetne silány módon papírra vetni. Ám nem véletlenül emeltem most ki. Az írónő tárgyilagos magabiztossággal vezeti végig az olvasót a történeten, s a szemlélődők bűntudatát szétszórva lebbenti fel előttünk a szexuális erőszak lélekemésztő természetét. Mélylélektanilag parádésan mutatja be az áldozatok viselkedését, belső nyomorát, amelyet a külvilág tán nem is érzékel. Megdöbbentő írás, amely nélkülöz minden közhelyet és pátoszt – hisz mi keresnivalója volna pátosznak egy nemi erőszak kellős közepén? Végezetül pedig hadd emeljem ki a talán legkiválóbban sikerült novellát, Németh B. Eszter A kiválasztott legendája című írását. Ez a mű itt a nagyágyú számomra. Egy sejtelmes elbeszélés, amely úgy mond történetet, hogy közben nincs hagyományos értelemben vett történet; amely úgy filozofál, hogy nem filozofikus; amely úgy elemzi a szüzesség elvesztésének témáját, hogy ha nem e kötet tagja lenne, akár könnyedén értelmezhetnénk merőben eltérő dimenziókon keresztül is. Zseniális a stílushasználata, amely magasztos hangütést kölcsönöz a jelentős első alkalomnak, s mindemellett egyszerre mutatja meg profán, halandó és nyers mivoltát egyaránt. Az egyetlen mű, amely hibátlanul vegyíti a hánykódó, dilemmák sújtotta tini elme működését, és az aggodalmaskodással teli aktusba beszüremlő patetikus élvezeteket és azok kíméletlen valódiságát, amiket az első szerelem beteljesülése okoz. Megdöbbentően igaz ez a novella.

Még számos novelláról lehetne pozitív, néhány esetében pedig inkább negatív hangnemben nyilatkozni. Előszeretettel ajánlom mindenkinek a könyvet, mert szerencsére az előbbiek állnak többségben, s mert rengeteget lehet tanulni belőle. Megtanultam, hogy mekkora károkat okozhat a kommunikáció hiánya, megtanultam, hogy az ellenkező nem miképp éli meg az elsőt, megtanultam, hogy nem csak én bénáztam anno, és főképp megtanultam helyén kezelni a szüzesség elvesztésének témáját. Na, és azt is megtanultam, hogy az egyetem legnagyobb előadótermében – óra közben, nyilvánvalóan – ne olvassak Háy Jánost, mert iszonyúan kellemetlen hangosan felnevetni.

A kötet összes szerzője: Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián, és Tasnádi István

Megrendelhető innen.
A könyvért köszönet a Menő Könyvek!

Ezek is tetszhetnek...