Az emlékek őre (The Giver, 2014) kritika ─ Gyerekkönyv felpörgetve

Az elmúlt néhány évben nagy divattá vált a fiktív világban játszódó, disztópiás társadalmat megjelenítő ifjúsági regények megfilmesítése. Az Éhezők Viadala-trilógia, a Beavatott-trilógia és a Burok után most Az emlékek őre is a mozikba került.

A filmváltozatban akad jó néhány változás Lois Lowry könyvéhez képest. A legszembetűnőbb különbség a főszereplők életkora; a gyermekkorból éppen csak kilépő tizenkét évesek helyett serdülő fiatalok várják az Elöljáró döntését arról, milyen munkát kell végezniük életük további részében. A telepet körülölelő sűrű, fehér köd kontrasztosabb, fenyegetőbb jelentést ad a határon túl elhelyezkedő „Máshol” kifejezésnek, mint amit az olvasó elképzelhetett. Emellett a technológia is fejlettebb annál, amit Lowry megálmodott; a polgárok nem tablettát szednek a „bolydulás” kezelésére, hanem egy gép adagolja nekik az injekciót, amely még figyelmeztet is, ha kimaradna a napi adag, az Elöljáró pedig bokros teendői mellett is jelen tud lenni az éves Ceremónián, még ha csak hologram formájában is.

Az ilyen és ezekhez hasonló eltéréseket igazán elnézhetjük. Egyrészt illenek a filmes eszköztárhoz, másrészt segítenek egy szélesebb közönséget moziba csábítani. A konfliktusok azonban sokkal kiélezettebbek, mint a könyvben, így a film végül már átcsap egy cselszövéssel és szerelemmel felturbózott akciófilmbe, amely a kötelező happy enddel zárul. Phillip Noyce alkotása nagyon látványosra sikeredett, de egyszerűen semmit nem ad vissza Lowry világából, amelynek legnagyobb erősségei éppen a nyitva hagyott, továbbgondolásra váró kérdések. A rendező azonban sajnos sültbolondnak tekinti a nézőt.

A színészgárda megválasztása viszont remekül sikerült.  Az emlékek őrében olyan hírességek tűnnek fel, mint Meryl Streep, Jeff Bridges, Katie Holmes és Taylor Swift, mellettük pedig láthatunk néhány ígéretes új tehetséget is. Játékuk néhány helyen ellensúlyozza a szájbarágós stílust, ám időnként tökéletesen kiszolgálja azt. Brenton Thwaitest (Jonas) mindenképpen üdítő volt a Demónában alakított bájgúnár hercegecskénél sokkal komolyabb szerepben viszontlátni. Tényleg elhittük Jonasnak, hogy a kapott emlékek mind újak számára, lelkesítik, felkavarják, vagy adott esetben lesokkolják őt. Filmbeli szerelmével, Odeya Rush-sal (Fiona) közösen is jól megállják a helyüket anélkül, hogy túlságosan nyálasakká váljanak. Jeff Bridges sikeresen eltalálta azt a határt, ahol az örökítő karakterén jól érződik a fáradtság és a megtörtség, de még nem csap át kiégettségbe. A film végén elhangzó monológja ugyan túlságosan teátrális, ez azonban nem az ő hibája, hanem a rendezőé. Merly Streep hitelesen kelti életre az erőskezű, határozott, ám végzetesen beszűkült gondolkodású Elöljárót. A Bölcsek Tanácsát egyetlen emberrel helyettesíteni persze kifejezetten szerencsétlen megmozdulás volt. Kaptunk egy olyan karaktert, aki gyakorlatilag a Beavatott tudósnőjének, Jeanine Matthewsnak vagy a Burokban az engedetlen gazdatestekre vadászó Hajtónak a klónja. Ráadásul így, hogy egy szűk csoport helyett egyetlen emberre hárul a vezető felelőssége, sokkal könnyebb átcsúszni az eredeti tudatlan robot üzemmódból a kegyetlen diktátor szerepébe (ahogy ez a filmben meg is történt).  Ez azonban szintén nem Meryl hibája…

Összességében Az emlékek őre jó kikapcsolódás lehet egy fárasztó nap után, de azok, akik olvasták a könyvet, valószínűleg csalódni fognak. Azoknak pedig, akik nem olvasták, csak ajánlani tudom Lois Lowry művét, mert abból érződik csak ki igazán a történet lelke.

Értékelés: 78/100

IMDb: 6,5

Mafab: 68%