Az utolsó család (Ostatnia Rodzina, 2016) – kritika - Corn & Soda

Az utolsó család (Ostatnia Rodzina, 2016) – kritika

Forrás: Mozinet.hu – Az utolsó család

Nehéz szavakat találni a film megtekintését követően, mert sok súlyos, szinte szürreális esemény kapott teret a vásznakon  és üzeneteik feldolgozásához időre van szükség. Az utolsó család (Ostatnia Rodzina, 2016) című filmben Zdzislaw Bekinski, lengyel festőnek és családjának életét kísérhetjük végig 30 éven át. De nem életrajzi filmre kell számítani, sokkal inkább egy családi tablóra, ahol négy nő próbál együtt élni két, a földtől kilóméterekre elrugaszkodott emberrel. Zdzislaw Bekinski (Andrzej Seweryn) az Európai szürrealizmus egyik legtermékenyebb és egyértelműen az egyik legjobb festője. Fia, Tomasz Bekinski (David Ogrodnik), pedig a lengyel rádiózás úttörője volt, valamint elismert fordítója olyan filmeknek, mint a James Bond, Piszkos Harry, vagy a Monty Python filmek.

Forrás: Mozinet.hu

A család

A szocializmus kellős közepén kezdődik a filmünk, a ’70-es években járunk, amikor a Bekinski család elfoglalja új építésű panel lakásait. Bizony, nem csak egyet, a híres művészeknek akkoriban kettő is kijárt. Egyikbe fia költözik, mely a családi fészekkel szemközti lépcsőházban volt. Fontos ez, mivel a Bekinski gyermek ekkor kezdte meg az „önálló” életet a szülőktől nagyjából ötven méterre. Már az első jelenetekben megtapasztaljuk, hogy a sráccal valami nem stimmel. Dühkitörései vannak, gyenge idegzete szorongásban tartja és depresszióba húzza. Zofia Beksinska (Aleksandra Konieczna), az édesanya, fájdalommal követi nyomon fia nyomorúság;, melyen fián –- véleménye szerint -– leginkább egy lány segíthetne a fiú életében. Valamint Zofia feladatává válik a későbbiekben a két nagymama ápolása is. Háziasszonyként rendben tartja a lakást, kiszolgálja a család minden tagját és neki van talán a legkevesebb dialógusa is a nagymamák után. A legtöbb jelenetben csak szótlanul próbál megbújni az apró színtéren, mely összesen néhány percnyi skiccben mozdul ki a lakótelep nyomasztó környékéről.

Forrás: Mozinet.hu

Tomasz párkapcsolati , és nemi illetve nemi élete sem túl egészséges és édesanyja aggodalmai fokozódnak., bár Ennek jelét ugyan csak a mindennapi ebéd alatt adja fiának, máskor nincs is lehetősége rá. Zdzislaw, pedig valahol a gondolatai és a valóság határán egyensúlyozva próbálja meg interpretálni az eseményeket, de különösebb aktor szerepet nem vállal, csak akkor amikor úgy érzi, hogy fia öngyilkosságra készül. A fiú, pedig teljes mértékben elutasítja szüleit és közeledésüket, ahogyan a barátnőit és mindenki mást. Úgy Piotr Dmochowski-t is (Andrzej Chyra), aki rendszeresen interjúkat készít Zdzislaw-al, melyből valóban jelent meg könyv a ’90-es években, s mely az egyik fő forrása is volt a filmnek.

Forrás: Mozinet.hu

Szocreál, vagy szürreál?

Ez az alkotás remekül bemutatja a jelen széteső családai számára, hogy mi történne, ha nem hullanának szét lenne, ha nem esnének szét.  Nem azt mondom, hogy a film a családok ellen szólna, sőt! De valóban a szürrealitás miatt kap egy ilyen színezetet is a történetünk, melyben a jól megszokott karácsonyi idillt az első mondatában pórrá zúzza az örök vidám Zdzislaw, mikor kijelenti, hogy idén nincs se puszi, se ölelés és az asztali áldás közben az ajándékokat marcangolják szét a fiúk. Vagy amikor egy egész napos takarítást végig kísérünk különböző kamera állásokból, majd drámai csend áll be és Tomasz töri fel az ajtót, szétzúzza a lakást, miközben édesanyja a sarokban összeomlik, majd durva dolgokat vágva édesanyja fejéhez – természetesen szimplán verbálisan – távozik a lakásból. A nagymamák halála is nagyon furcsa jelenetekben történnek, melyek alapkövei az egész film alapköveinek számító átitató bizarr, kissé sötét humort hangsúlyozzák azok a jelenetek is, amelyekben a két nagymama eltávozik az élők sorából.

Forrás: Mozinet.hu

Külön említést érdemelnek a díszletek, a berendezési tárgyak, a ruhák és az ezek által kialakított korhű atmoszféra. Ez az ami igazán európaivá teszi filmünket, és az az is ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy május 11-én Magyarországon is, sőt még az USA-ban is debütált a mozikban. Valószínűleg a tengerentúlon nem fogják annyira értékelni, mint itt, Közép-Európában. Szinte úgy éreztem, hogy én is a „hazai közönség-be” számítok bele, mintha tényleg kicsit rólunk is szólna, nem csak egy festőről és családjáról, a lengyel valóság egy darabjáról. A színészi játék pedig lenyűgözően életszerű volt, minden másodpercben beljebb húzott a történések mélyére. Egyik fő jellemzője a családnak, hogy Ez által sikerült megértenem, hogy a film során a család egyikőjük tagja se mondja a másiknak, hogy szereti, nem ölelik meg egymást és jóformán semmi gyengédséget nem mutatnak a másik felé.  Sokkal inkább a rideg elzárkózás a másik és annak problémái elől az, ami jellemzi őket. Vagy, ha mégis egy családi krízist kellene megoldani, akkor szigorúan diplomatikus tárgyalás keretei között. Ezt a fajta hidegséget azok a jelenetek mutatják, amikor a házaspárt láthatjuk az ágyban. Akarom mondani ágyakba, az egyik az egyik sarokban, a másik a másikban. Nem csoda, ha így egy anarchista fiúk lett.

Forrás: Mozinet.hu

De ezt a „családi harmóniát” – mely korántsem harmonikus, mégis a benne élők természetesnek fogják fel az egymás közötti viszonyt – megtöri a hír, hogy Zofia daganatos beteg. 1998-as halálát követi fia öngyilkossága, majd 2005-ben Zdzislaw brutális meggyilkolásával ér véget a film. Ezeket a tragédiákat Bekinski elviselte, ahogy az élet minden fájdalmát is átvészelte szürreális burkába zárkózva. Egy nagyon érdekes tétel monológgal kezdődik, és ugyanezzel is ér véget a film, melyben elmagyarázza Zdzislaw a nagy vágyát, mely az volt, hogy egyszer megerőszakol egy nőt.  De ő mindig is tudta magáról, hogy soha nem lenne képes erre az erőszakra, mivel béke pártibékepárti és agresszió ellenes. Olyan ember aki még a fiát se tudta nevelő célzattal felpofozni. Itt a vágyak és a valós emberi természet, azaz, a valóság és a képzelet határán járunk metafizikai szempontból. És valahol itt lebegett az egész film is, ahol a történések nem a kitalációk halmazát bővítik, hanem valós történelmi események színhelyén járunk. Itt, ahol a megdöbbenés, a megbotránkozás és bármi nemű érzelmi vetület, csak a nézőkben csapódik le, mert a szereplők nem reflektálnak önmagukra és nem kérdőjelezik meg tetteik helyességét.

Lengyel sikertörténet

Egyébként nem is csodálom, hogy besöpört egy tucatnyi díjat, köztük a Chicago International Film Festival, a Denver International Film Festival, a Polish Film Festival és a Denver International Film Festival 2016-os eseményein nyerte el több kategóriában is a zsűrik tetszését. Ahogy az enyémet is, a dán filmekre emlékeztető szürke, a valóság és észlelés határait feszegető jelenetekkel tarkított alkotás. A keretes szerkezettől egy kerek egész történetet kapunk, melyben a karakterek egyéniségei hamar kidomborodnak, jellemük változása jelenetről, jelenetre követhető és mondanivalója a XXI. század embere számára rengeteg értéket hordoz, mint családról, mint más emberi kapcsolatokról. Olyanokról, amiyenek a valóságban, tele kimondatlan érzésekkel és elnyomott vágyakkal.

Értékelés: 86/100

IMDb: 7,7

Mafab: N/A

Ez is tetszeni fog...