Boldognak lenni sosem késő - Bálint Erika: A nap csókja - Corn & Soda

Boldognak lenni sosem késő – Bálint Erika: A nap csókja

Bálint Erika második regénye, A nap csókja 2019-ben jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál. Az írónő most is, mint debütáló kötetében, az Adj esélyt! címűben, fontos társadalmi és magánéleti kérdésekkel foglalkozik. 

forrás: Könyvmolyképző Kiadó

Mivel Bálint Erika első regénye nagyon megfogott, ezért kíváncsian vettem kézbe legújabb kötetét is. Tudtam, hogy az írónő szeret fajsúlyos témákkal foglalkozni, így biztos voltam benne, hogy nem egy könnyed szerelmi történetet fogok olvasni. Ez az elvárásom be is igazolódott, hiszen A nap csókja egy kései szerelem történet elmesélve foglalkozik a káros örökletes családi mintákkal, a megfelelési kényszerből fakadó önértékelési gondokkal, az előítéletekkel és a változtatásra való képesség hiányával. Fontos és nagyon is valós problémák, melyek sok család, férfi és nő életét keserítik meg még manapság is. A történet elgondolkodtatott, sokszor vitatkoztam hőseivel, vagy mélyen egyetértettem gondolataikkal, azonban ez a kötet kevésbé fogott meg, mint az írónő előző regénye, némi hiányérzetet hagyott bennem, ráadásul olvasatomban olyan rejtett üzeneteket is megfogalmaz, amikkel nem tudok azonosulni. 

A regény főhőse Léna ötvenes orvosfeleség, magyartanár, budai értelmisége család sarja. Társadalmi osztályának tipikus példánya, akinek sokat jelent környezete megítélése, a társadalmi státusa, az értelmiségi lét allűrjei. Habár élete így látszatra tökéletes, valójában üres, szeretet nélküli. Férjével, Robival régóta elhidegültek egymástól – valójában sosem szerette -, a férfi így régóta máshol keresi a boldogságot, egyetlen lányával is egyre rosszabb a kapcsolata, mivel nem képes kimutatni iránta a szeretetét, idős édesapjától pedig gyerekkora óta csak megvetést és elutasítást kapott. Munkája csupán kötelesség számára, nem igazi hivatás, kollégáival való kapcsolata pedig csupán üres formaság.  Támaszként életvidám, harsány barátnője és kissé nyers modorú külföldön élő nővérére számíthat. Aztán egy véletlen összehozza a nála 10 évvel fiatalabb Andrással, akinek hála végre megismeri a szerelmet és a testiség örömét. A kérdés azonban az, hogy a boldogság ígéretéért képes-e Léna kilépni az eddig megszokott, hazug életéből? 

A regényben a hangsúly valójában nem a cselekményen, hanem a mögöttes, lélektani okokon van. Cselekmény szintje csupán azt látjuk, hogy Léna, aki egy rossz házasságban vergődik, megismerkedik egy fiatalabb férfival, aki végre szerelemre lobbantja. A fontos inkább az, ami Léna lelkében történik, ahogyan megpróbálja leküzdeni a régi beidegződéseket, gyermekkori traumákat, az elméjébe vésett nőkkel szembeni szigorú, avítt dogmákat. Léna súlyos, generációkon átívelő traumákat hordoz, a kérdés pedig az, hogy képes lesz-e ezeket ledobni magáról, megszakítani, vagy inkább tovább cipeli és később ő maga is továbbadja a saját lányának? 

Bálint Erika nagyon szépen felépíti és levezeti a Léna lelkében dúló vihart, a kétségeket, a félelmeket, megmutatja a traumatikus élményeket, a családot kísértő múltbeli sérelmeket. Sok érzékletes jelképet használ, szépen és fokozatosan mutatja be a múltbeli eseményeket. Viszont míg nagyon szépen kibontakozik előttünk Léna múltbeli háttere, a problémáinak forrása, addig nagyon keveset látunk a közte és András közt kibontakozó szerelmi kapcsolatból. Tulajdonképpen csupán a testiséget tapasztaljuk meg, a szexuális vonzalmat, de nem látunk semmit az esetleges lelki vagy intellektuális oldaláról. Persze a szexualitás itt nagyon fontos elem, hiszen Andrással való viszonya előtt Léna képtelen volt  a kielégülésre, és ennek megváltozása Andrásnak köszönhető. Azonban a férfi karakterét sem igazán ismerjük meg, úgy tűnik, Léna csupán eszközt lát benne a szexuális kielégüléséhez. Nem tekinti méltó partnernek, magánál kevesebbnek tartja, lenézi, mivel csupán egy “egyszerű szabolcsi parasztgyerek”. Ez pedig a későbbiekben sem változik, az előítélet végig megmarad Lénában. (Magában folyton kijavítja András helytelen igeragozását, semmilyen intellektuális témáról nem beszélgetnek, a meghittség csupán a szexre korlátozódik.) 

A másik problémám a regénnyel, hogy bár Léna lélekben eljut a gyermekkori problémák leküzdéséig, a cselekvésig már nem. A fennálló konfliktust nem ő oldja meg, hanem a férje. Ezzel pedig a regény lerombolja az addig szépen felépített folyamatot, hiszen az utolsó lépést nem a főhős teszi meg, hanem helyette oldják meg a problémát, ő csupán reagál a cselekvésre és élvezi annak eredményét. 

Összességében tehát a fentebb említett problémák ellenére Bálint Erika legújabb regénye is fontos társadalmi és magánéleti kérdésekkel foglalkozik. Érdemes kézbe venni, mert elgondolkodtató, felhívja a figyelmet a magunkban hordozott öröklődő családi mintákra, a megfelelési kényszerre, a káros megszokásra. Amellett azonban, hogy súlyos témákkal foglalkozik, a regény stílusa könnyed, és az írónőre jellemző finom, érzékletes leírásokkal tarkított, így képes az olvasót teljesen magával ragadni. 

Ez is tetszeni fog...