Batman végre megérkezett Gothambe - Corn & Soda

Batman végre megérkezett Gothambe

Gotham

Forrás: We Got This Covered

A Gotham eddig leginkább a bűnözők és Gordon nyomozó közti harcról szólt, de a legutóbbi két epizódban a kis Bruce egyre inkább kezdett azzá a népszerű szuperhőssé válni, akire már régóta várunk.

Igaz ez a Batman egyelőre inkább csak egy kis Batman-kezdemény, de ez valahol így van helyén, hiszen ha egyből a legyőzhetetlen, könyörtelen és kőkemény szuperhős vált volna belőle, az nagyjából annyira lett volna röhejes, mint a sorozat azon buktái amelyek miatt a néző legszívesebben elpártolna tőle.

Tudom, hogy eddig csak áradoztam a Gothamről, de most már nem hunyhatok szemet a hibái felett. Ezt nem más hozta el elsősorban, mint a leendő, vagy talán már aktív Macskanő eszméletlenül béna ábrázolása. Nem tudom, hogy ez a színésznő miatt, vagy a rossz rendezői utasításokból adódik, de lényegtelen is. A bosszantó mozgása és hisztizése egyáltalán nem illik ahhoz a profi mestertolvajhoz, amit a karakterből ki lehetne hozni. Ehhez viszont szükséges hozzátenni, hogy normális Macskanőt eddig szám szerint egyszer láttunk, amikor Nolan rendezésében Anne Hathaway nem nyávogott és vonaglott, mint egy retardált kiscica.

Igaz a Macskanő volt az utolsó csepp a pohárban, de mellette több más apró baki is volt, amik egymás mellett már említésre méltó szintet értek el. Például mikor Barbara Oswalddal tárgyal a történet szempontjából egy fontos tőrről, majd a nő távozása után ugyanabban a szobában egy ládából kiemeli azt; na az egyik ilyen hülyeség ez volt. Az ilyen apró botlások viszont fele annyira sem bénák, mint a korábban jól felépített karakterek hisztizései és ostoba párbeszédei, amiktől a sorozat kezd a szemünkben önmaga paródiájává válni, ami ugye nem túl szerencsés.

A Gothamban korábban rengeteg iszonyatosan erős karakter volt, akikben meglehetősen sok lehetőség rejlett. Ők adták azt a fajta darkos hangulatot, amitől a sorozat nem egy epizodikus krimiként tartottuk számom, hanem egy elborult város alvilágáról szóló komplex történetnek, amiben az akció, a horror és a krimi elemeit vegyészi pontossággal kavarták össze. Sajnos a negyedik évadra ezek a karakterek elkoptak és elhasználódtak, de még nem lettek menthetetlenek.

Forrás: Gotham Wiki

Bruce kezd egyre inkább azzá az ismert alakká válni, akibe már a képregényekben beleszerettünk. A világ felé a gazdag és elkényeztetett kölyök figuráját mutatva éjszaka pedig a hightech ruháját magára öltő bűnüldözővő, aki bár nem rendelkezik szuper erővel, de tudásával kompenzálja azt. Más kérdés, hogy az őt alakító színész képes lesz-e felnőni a feladathoz, illetve, hogy magában a sorozatban ez lenne-e a jó irány, amivel vissza lehet hozni a hanyatló minőséget egy olyan szintre, amitől már nem feltétlen akarunk fanyalogni.

Ezek is tetszhetnek...