A BEN GRANFELT BAND az A38 Hajón! - Corn & Soda

A BEN GRANFELT BAND az A38 Hajón!

A finnek egyik legjobbja, a korábban olyan legendás csapatokban is zenélő Ben Granfelt érkezik triójával, mint a Leningrad Cowboys vagy a Wishbone Ash. “Another Day” című új, immár 13. szólóalbumának turnéja keretében lép fel az A38 Hajón február 6-án.

Forrás: Lots Music

Forrás: Lots Music

A kiváló gitáros-énekessel a közönség már korábban is találkozhatott az A38 Hajó gyomrában, hiszen az utóbbi két alkalommal is volt itt az Emlékesten, hogy együtt emlékezzen az egyik nagy zenei példaképe, Gary Moore munkásságára.

Forrás: Lots Music

Forrás: Lots Music

Ben korábban játszott a legendás Wishbone Ash és Leningrad Cowboys zenekarokban, de szólókarrierje is színes, műfajilag igen változatos lemezeket eredményezett. “Another Day” című új, immár tizenharmadik szólóalbuma ezúttal trió felállásban készült és így is mutatják majd be Budapesten, korábbi kedvencek és néhány meglepetés feldolgozás nóta társaságában. Jó öreg dallamos, klasszikus rock némi blues hatással – és olykor kis progresszív kalandozással, egy igen erőteljes hangzású trió prezentálásában.

Forrás: Lots Music

Forrás: Lots Music

Ben Granfelt főbb gitáros hatásai kozött (a már említett Gary Moore mellett) megtaláljuk Jeff Beck, Robin Trower és Joe Satriani nevét is, ami egy igen kiforrott és élvezetes saját hangot eredményez, továbbra is fókuszpontban tartva magát a szerzeményt, a dalt.

Forrás: Lots Music

Forrás: Lots Music

A turné budapesti állomásának dátuma egybeesik Gary Moore tragikus halálának évfordulójával, így ezt minden bizonnyal Ben sem hagyja majd figyelmen kívül, és egy némileg átalakított programmal készül. Az estét a legendás ír rock zenekar, a Thin Lizzy (szintén kapcsolódó) örökzöldjeivel nyitjuk, hála a hazai Lazy Twins formációnak. Minden adott tehát, hogy ezen a hétfő estén egy remek rock bulival adózzunk Gary Moore emlékének és az élő rock zenének egyaránt.

Ben Granfelt Band:

Ben Granfelt – gitár/ének

John Vihervä – basszusgitár/vokál

Miri Miettinen – dob/vokál

Az este menetrendje:

19:00 – Kapunyitás
20:00 – Lazy Twins – Thin Lizzy Tribute (HUN)
21:00 – Ben Granfelt Band (FIN)

Belépő: elővételben 2900 Ft, a koncert napján 3900 Ft

Jegyek kaphatók személyesen az A38 Hajón, a Musicland lemezboltban, , valamint online a www.a38.hu weboldalon.

 

Ez is tetszeni fog...