Bürokrácia ízlésesen - Az Ügy a Trafó színpadán - Corn & Soda

Bürokrácia ízlésesen – Az Ügy a Trafó színpadán

Forrás: sajtóanyag

Soha nem látott darabot állított színpadra a Trafóban Halas Dóra és Nagy Fruzsina a még igen friss catwalk koncert műfajában a Soharóza Az Ügy című előadását, konkrétan egy mély tartalommal megtöltött divatbemutatót mutattak be október 11-én.

Mi is a catwalk? Maga a kifejezés a divatbemutatókon használt kifutót jelent – még pontosabban a catwalk a modellek ikonikus járására utal. A catwalk jelentése a deszkákon sem változik sokat – illetve hol vannak itt már deszkák? Hófehér kifutó nyúlik el egészen a nézőtérig, rajta pedig megdöbbentő ruhakompozícióban pompázó „modellek” suhannak végig.  A ruhák azonban nem önmagukban és önmagukért vannak. A Nagy Fruzsina páratlan fantáziáját dicsérő költemények nem a darab fő tárgya, pusztán eszköze a darab mondandójának.

Az ügy húsbavágó, pontos őszinteséggel mutatja meg a magyar bürokrácia sarkalatos pontjait. Mindennapjaink kikerülhetetlen pillanatai és helyzetei néznek szembe velünk, a mindenkori hivatal dolgozói és látogatói mintha egyenesen a néző szájából kiáltanák ki kétségbeesett nemtetszésüket. Call centeresek, ügyfélszolgálatosok, pihenni kívánó nagyvárosiak, fiatalságukban eltaposott fiatalok és még sokan mások mutatják be eddig elmondatlan tragédiáikat.

Nem éppen egyszerű vagy könnyen fogyasztható témáról beszélünk, és az előadás nyílt, sokszor (szükségesen) vulgáris nyelvezete sem könnyíti meg a befogadást. Fontos szerephez jutnak hát a ruhák, amik nem csupán szemléletesek, hanem egyben mézet is csepegtetnek a keserű pirulákra. Nagy Fruzsina ruhakölteményei – legyenek azok wc papírból, kartonból, posztitből a túl jól ismert sárga számlákból – minden esetben esztétikusak, elgondolkodtatók, ám, ami a legfontosabb: aktív részét képezik a darabnak. Nem kísérők, mint az illusztrációk a mesekönyvben, hanem szervesen beépítették őket az előadásba.

A látványt elengedhetetlenül hang is kíséri. A projekt zenei vezetője Halas Dóra, a Soharóza karnagya, a kórussal közösen olyan népdalokat választott a színdarab hangalapjának, amiknek, ha a szövegét nem is, a dallamát álmunkból felkeltve is megismerjük. Ezeket a magyar fülnek ismerős dallamokat írták át az „ügynek” megfelelően, illetve dobta fel Bartha Márk elektronikus hangzással. A 31 tagú kórus összességében nem, egyesével véve viszont néhányan képesek lennének világokat rengetni – ékes példája annak a mondásnak, miszerint énekelni mindenki tud, csak nem feltétlen jól.

 Noha hazugsággal egyik mondat sem vádolható, sajnos a ruhákkal ellentétben a szöveg nem törekszik sem az esztétikumra, sem a szépségre. Sokszor érthetetlenül kiénekelt, nehéz és egymáshoz nem illő szavak követik egymást. Ahelyett, hogy a mondanivaló a szöveggel együtt szinte észrevétlenül belénk ivódna, a nézőnek minden egyes szóért meg kell küzdenie. A darab szóhasználata néhol kifejezetten durva, ezt azonban nem lehet felróni a rendezők számlájára. Súlyos témákhoz néha a „picsa” a megfelelő szó.

Ez a darab ízig-vérig, a szó legmélyebb értelmében egyedi. A mi mindennapjainkat álltja színpadra, olyan lehengerlő pőreséggel és kreativitással, hogy némelyikbe belereszket az ember. Bárki számára élvezetes lesz ez a darab, aki valaha várt órák hosszat a húzott sorszámával, adott le kérelmet valamilyen hivatalban vagy készített adóbevallást – 15 éven aluliak számára, már pusztán a felnőtt élet hivatkozásainak ismerete híján nem ajánlanám.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: