Császárok hatalma – Két bemutató a Katonában

A Katona József Színház két bemutatóval indítja a tavaszt, melyeket nem tudni, hogy mikor láthatja a jelenlegi korlátozások miatt a közönség. A császár és a Poppea megkoronázása című darabok hasonló témát; a hatalom és a diktatúra működésével foglalkoznak két különböző császár életén keresztül.

Még nem tettem olyat, hogy egy írásban két színházi bemutatóról írjak, de mivel a két előadás egy színház berkeiben nagyon hasonló problémát mutat be, ezért egy cikkben írok a két rendező, Székely Kriszta és Zsámbéki Gábor munkájáról. A két előadást az is összekapcsolja, hogy mindkettő díszleteit, jelmezeit a színház már más előadásában használta, mivel – az anyagi bizonytalanság miatt – a Katona József Színház nem tudta vállalni az újak készítését.

A két darab egyaránt a diktatúra működést mutatja be, más-más színpadi eszközökkel. A Zsámbéki Gábor rendezte A császár dokumentarista módon, nyolc férfiszínész monológjain keresztül tárja elénk az etióp császár, Hailé Szelasszié uralmát, aki 1930. és 1974. között ült a trónján. A Poppea megkoronázása előadást Székely Kriszta rendezte, mely Néró római császár gátlástalan uralkodói módszereit mutatja be Claudio Monteverdi 1642-ben megírt operájának adaptálása alapján.

Az, hogy 2020-ban a művész színházaknak még mindig a diktatúra adja az egyik kiemelt témáját, arról a világunk politikai és társadalmi helyzete és azok a személyek gondoskodnak, akikre a rendezők és a nézők – szemléletük, gondolkodásmódjuk és világnézetük alapján – asszociálhatnak. Az, hogy világunk, jelenkorunk mely aktuálpolitikai szereplője jut eszébe valakinek a két darab megtekintésekor, az legyen minden nézőnek a maga szabadsága.

A császár – Kamra

A császár című darab Ryszard Kapuściński lengyel újságíró, hírügynökségi tudósító olyan interjúi alapján készült, melyeket Hailé Szelasszié magas beosztású hivatalnokaival készített. Az életszerű beszámolókból kirajzolódik az abszolút uralkodó korrupt világa. Zsámbéki Gábor az egymással nem kommunikáló karaktereket érzékletesen különíti el egymástól. A Kamrában a remek színészek sokféle figurát visznek fel a színpadra, de a hasonlóság abban adott, hogy a hatalmat megalkuvó módon, az érdekeik és a félelmük táplálta vegyes érzelmeikkel szolgálják. A monológokon keresztül kirajzolódik egy ország és egy politikai rendszer története. A szövegek olyan érzékletesek és életszerűek, hogy szinte ott érezzük magunkat az etióp császár udvarának mindennapjaiban. Khell Csörsz díszlettervezőt és Szakács Györgyi jelmeztervezőt dicséri, hogy ha nincs a színházvezetés közleménye az anyagi gondokról, akkor nem is gondoltam volna arra, hogy „kényszer” díszletek és jelmezeket látok. A mellékelt fotók ezt jól mutatják meg. A szűk másfél órás, szünet nélküli előadás ritmusát Zsámbéki Gábor jól rendezte meg, a monológokat arányosan köti össze, hagyja a karaktereket kibontakozni.

Ryszard Kapuścińskit, a lengyel újságírót Kocsis Gergely alakítja. Távolságtartó, laza stílusával jól érzékelteti azt, ahogyan „innen” Európából gyakran szemléljük a tőlünk távol eső történéseket. Mondhatnánk, hogy Bán Jánosnak, Bezerédi Zoltánnak, Dankó Istvánnak, Dér Zsoltnak, Elek Ferencnek, Szacsvay Lászlónak és Vizi Dávidnak ezeknek a karaktereknek  a megjelenítése nem jelenhet különösebb megterhelést, de ez nem kritika, hanem az általuk többször bizonyított tehetségüket támasztja alá.

Poppea megkoronázása – Katona József Színház

A Poppea megkoronázás újabb olyan előadása a Katonának, melyben operadalokat énekelnek a prózai színészek. A bajnokkal szemben ebben az előadásban főleg prózai részek vannak, és azokat szakítják meg Monteverdi operájának dalai. Az 1642-ben megírt mű szövegét Závada Péter (dalszövegek) és Szabó-Székely Ármin (dramaturg, szövegkönyv) aktualizálta, helyezte a mai nyelvi környezetbe. Székely Kriszta az Ithaka és a Platonov stílusát követve most is az irónia és a szarkasztikus humor eszközét használja rendezésben. Érthető, hiszen a tragikus elemeket nem nélkülöző Monteverdi műben a karakterek a józan emberi értékrenddel szemben gátlástalanul, a normális etikai mércéhez képest szürreálisan viselkednek, miközben tudjuk, hogy ez volt a történelmi valóság. És ez akár ma is lehet a valóság, bármikor, bárhol, mely vonatkozik ez a hatalomtól elvakult és megrészegült viselkedésre.

Ízlés kérdése, hogy ki, hogyan viszonyul ahhoz, hogy az operabetétek sokkal inkább az iróniát húzzák alá, mint ahogy az opera stílusa általában az emelkedettséget hangsúlyozza. A Katona József Színháztól már több évad óta nem idegen a kísérletezés, és az alternatív színházi stílushoz való közeledés. Szemlélet kérdése, hogy ehhez a nézők hogyan viszonyulnak, de azt gondolom, a kísérletezés is a dolga egy művész színháznak. Biztos, hogy megosztó lesz a Poppea megkoronázása előadás, de én azok közé tartozom, aki érdeklődéssel és örömmel fogadja az ilyen típusú színházi törekvéseket. Székely Kriszta rendezése „eseménydús”. Székely Kriszta az opera rövidített változatát feszesre rendezte, a próza és az élő dal, a zene jó arányban követik és támogatják egymást. A látványt (Balázs Juli) és a jelmezeket (Tihanyi Lili) elnézve újra csak azt tudom írni, hogy nem tűnt fel az anyagi gond, a szakemberek tökéletesen áthidalták a fennálló problémát. Az már más kérdés, hogy meddig működhet egy színház úgy, hogy az újabb és újabb bemutatók előtt a díszletraktárban és a jelmeztárban kell körülnézni…

Rajkai Zoltán számára igazi jutalom szerep Néró császár. Rajkai Zoltán úgy viszi a színpadra Nérót, hogy nem túlozza el azokat a gesztusokat, amelyek esetleg csábíthatná amiatt, hogy egy őrültnek tartott diktátort kell megformálnia. Sokkal inkább a bizonytalan és kisszerű embert látjuk Rajkai Nérójában, aki gyermeteg önzésében hibát hibára halmoz, és követ el rengeteg bűnt. Pálmai Anna – mint Poppea -, azt a vérbő nőt alakítja, aki leveszi a férfiakat a lábukról és a szexualitáson keresztül – a saját érdekeinek megfelelően – irányítja az eseményeket. Jordán Adélnak jutott az, hogy a tragikus helyzetbe jutott császárnét eljátssza, amit hitelesen és megrázó módon tesz. Nagy Ervin az elmúlt időben a filmvásznon és színpadon újra és újra lubickol abban, hogy nem a győztes macsót, hanem a szerencsétlenkedő, hősködő kisembert kell alakítania. Rujder Vivien és Tasnádi Bence már otthon vannak a Katona színpadán, éretten és finom árnyalatokkal játszanak, már nem jut eszembe őket nézve az, hogy „na, hogyan is állják meg a helyüket?”. Bátran, természetesen és intelligensen hozzák a karakterüket.

A császár és a Poppea megkoronázása darabok azt mutatják be a Kamrában és a Katona József Színházban, ami közös a világtörténelem valamennyi diktátorának sorsában: amint elhiszik, hogy gátlástalanul bármit megtehetnek, úgy azzal már előrevetítik a mindig bekövetkező bukásukat. Ez így volt, így van és így lesz, bárhol, bármikor történik.