Disznótrágya, műleves és egy rohadt jó piszkavas - Leenane szépe kritika - Corn & Soda

Disznótrágya, műleves és egy rohadt jó piszkavas – Leenane szépe kritika

Írország mocskos, poros, olcsó műlevesektől bűzlő kis odújába kényszeríti szereplőit – s a nézőket – Martin McDonagh, ír-angol drámaíró Leenane szépe című darabjában. Az Erőszakik (In Bruges, 2008) című film, és számtalan nagyszerű színdarab szerzőjének (Párnaember, Kripli, A nagy kézrablás) fájdalmasan keserű művét a Centrál Színház társulata vitte színpadra, s játssza nagy sikerrel 2015 óta.

Fotó: centralszinhaz.hu

Írország sáros, jelentéktelen kis helységének egy lakására nyílik kilátás a nézőtérről. Szürke, fanyar kis szoba, nagyanyáink ezeréves székeit és bútorait idéző dekorációval, leszakadozó polcokkal, kockás konyhakővel és terjengő, orrkeserítően szúrós zacskós leves szagával. A sötét fogadtatásból már sejthető, hogy bizony a szereplőink sem dalolászva fognak színre lépni, mintegy fittyet hányva az őket körülvevő homályos, üres borúra. Nem, ebben a darabban nem.

Pogány Judit képében megismerjük Maget, az anyát, aki épp kedvenc szappanoperáját nézi, s várja elmondhatatlanul lányát, Maureent (Pokorny Lia). Na, nem az anyai aggódás szól belőle. Disznószagú, szakadt, csapzott, 40 éves, szűz lányára szüksége van, hogy elkészítse a műlevesét, a teáját és mindent, amit kér; mert ebből áll Maureen élete. Férfiak, pénz, bálok, kvázi örömök nélkül szagolni anyja vizeletszagú konyháját, amint a padlóra roskadva súrol, vagy újabb teát rak fel főni. A bonyodalom akkor következik, amikor Pat (Schmied Zoltán), Maureen egykori szerelme visszatér pár napra Londonból, s megpróbálja a lányt felrázni, kiszakítani a koszfészekből, Leenane-ből, illetve anyjának basáskodó karmai közül.

A történet fontos részeiről nem áll módomban beszélni úgy, hogy ne áruljak el jelentős cselekményelemeket, de higgyetek nekem, mikor azt mondom, ez a színdarab zseniális. Zseniálisan embert próbáló. Végignézni Pokorny Lia darabjaira hullott karakterét, amint egy – szintén disznószagú – férfi megpróbálja összeilleszteni azt; ahogy egy 40 éves nő életében először megízleli milyen érzés, ha nőként bánnak vele, s tehetetlenül szemlélni, ahogy a környezetében élők ostobasága és minden rosszindulata egy hanyag mozdulattal széttúrja ezt az álomképet. 

Fotó: centralszinhaz.hu

A darab egyik témája a társas környezet jelentőségének bemutatása. Megmutatja, hogy a lélekromboló, pusztító szánalom és nyomorúság hogyan rakódik bele az adott községben élőkbe egyesével. Maureen életét a történet összes szereplője együtt dönti romba – noha hárman vannak összesen. Az anyja a család képében, aki pitiáner feladatokra kényszeríti, passzív agresszívan emlékezteti, hogy semmirekellő, hogy gusztustalan és hogy még a zacskós levest is csomósra főzi.

Ray (Rada Bálint), a helyi közösség suttyóságának szimbólumaként a legegyszerűbb feladatokat is képtelen ellátni, s élete értelmét egy piszkavasban találja meg, nem is sejtve, hogy ostobaságának mekkora súlya van – hiszen ugye ostoba.

Fotó: centralszinhaz.hu

Az egyetlen karakter Pat, aki pozitív jelenségként lép fel Maureen életében, s kivetkőzteti őt az undorból, a megkeseredettségből, s a fényes élet képével kecsegtet a szerelem megtestesítőjeként. Ez a történet arról szól, hogy az egyén sohasem függetlenítheti magát másoktól, mások jó- és rosszindulatától vagy butaságától. Maureen nyomorúságos életét másoknak köszönheti, s a szűk, rothadó közegtől való elszakadása is csak másokon múlik ebben a történetben.

A másik témája – s azt hiszem, ez a jelentősebb – a történetnek a gyűlölet. Mi vezet ahhoz, hogy úgy gyűlölj valakit, hogy a puszta látványától is ökölbe ránduljon a kezed? Gyűlölheted-e akár a saját anyád, ha szimpla létével hátráltatja a tiédet? Illetve gyűlölheted-e magadat, ha szánalmas az életed? Gyűlölheted-e magadat, ha naiv óvodásként hinni mersz a halovány reménysugaraknak is? Eleinte úgy tűnhet a nézőknek, hogy Maureen és Mag kapcsolatában kizárólag az anya a hibás mindenért. Martin McDonagh azonban ügyes kézzel forgatja a történetet. Maureenban eredendően ott leledzik a gonosz, akárcsak anyjában. Anya és lánya egymás tükörképe, két megnyomorított, szürke, jelentéktelen semmirekellő, akik nyakig merülve a vizeletszagú keservükben, egymás kínzásában teljesednek ki, s okozzák saját és a másik vesztét egyaránt.

Martin McDonagh nem ad válaszokat a kérdésekre igazán. Nem állítja, hogy a sanyargató mindig bűnös, és azt sem, hogy a sanyargatott tiszta. Nem állítja, hogy az egyén életét mindig a közösség teszi tönkre, s azt sem, hogy a szerelem, az akaraterő elégséges, hogy lerázd a korlátokat. Csupán annyit mutat meg, hogy nehéz az adott körülmények között létrehozni a boldogságot. Mert Maureennak nem várnia kellene a boldogságra, hanem megteremteni azt, ilyen körülmények között csak ez az egy járható út van. (Hát mi ez, ha nem tökéletes útmutatás a mai magyar körülményekben?)

Fotó: centralszinhaz.hu

Groteszk történet, groteszk alakokkal, groteszk végkifejlettel, amin jókat nevetünk, s közben szívünk majd kiugrik a helyéről, úgy reszketünk, vajon mi fog történni. Pogány Judit parádésan gonosz alakítása megnyúzza a maradék jóindulatot is a nézőkben, míg Pokorny Lia megveszekedett tekintete a megaláztatások tetőpontján a tökéletes elmebaj kísértetével rémíti halálra a nézőteret. Rada Bálint pedig régi, jó ismerősként huppan le olykor, s kérlelhetetlenül ébreszti fel bennünk az életünk során megismert tökéletes idióták lidérces emlékeit. Schmied Zoltán pedig lótrágyás ruhában, igazi úriember módjára kísérti meg a szerelem érzésével mindannyiunk szívét. Higgadtságával remekül mintázza a sovány boldogságot, az idill teljes hiányát, az olcsó álmokat, amelyek Leenane-ben így is a csúcsok csúcsának bizonyulnak, s amelyek roskadozó ház széteső falaiként omolnak a semmibe.

Remek darab a Leenane szépe, mert annyi dolgot tud boncolgatni egy történetben, amelyek töredékére mások konkrét darabokat, filmeket húznak fel. Nem ámít minket illúziókkal, nem vesz hülyére, csak hülyére ver. Az érem minden oldalát felcsillantja, még a karimáját is, hogy ne érezzük magunkat átverve. Elborzaszt, és éppen ezzel indikálja a legtöbb szépséget is, egy olyan világban, ahol nem létezik szépség. Mindenkinek ajánlom, aki nem félti önmagát.

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] már nagyjából mindenki tisztában van e földön. Az Erőszakik (In Bruges, 2008) vagy épp a Leenane szépe írója ismét bizonyította tehetségét. Egészen elképesztő az a minőség, ahogy […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: