Dolly az Anna Kareninában – interjú Waskovics Andreával - Corn & Soda

Dolly az Anna Kareninában – interjú Waskovics Andreával

Waskovics Andreával a Pesti Színházban, az Anna Karenina fotóspróbája után beszélgettünk színészetéről, Dolly szerepéről és Roman Polák rendező stílusáról.

Waskovics Andrea
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Dömölky Dániel

Corn&Soda: A férfi-nő viszonyok a fő motívuma az Anna Kareninának. Hogyan jelenik meg ez az általad alakított Dolly figurájában?

Waskovics Andrea: Állandó téma az irodalomban az, hogy hogyan tudjuk a párkonfliktusokat kezelni. Dolly karakterérét nézve: mindig a nő személyiségétől függ, hogy hogyan viszonyul a helyzetekhez. Dolly teljesen konzervatív és áldozatkész nő, aki sok önfeláldozással éli az életét. Úgy indul a darab, hogy Dolly megtudja; megcsalja a férje, az, akivel 8 éve házasságban él. Erre egy levélből jön rá, bár már előtte is csalta a férje. Dolly akkor ébred rá arra, „Úristen, mekkora hülye voltam!”. Mégis megbocsát a férjének, mivel a gyerekek miatt fontos, hogy összetartsa a családot, ami számára szent, de az egyén habitusától is függ a reakció. A családoknál ez gyakori probléma lehet, többen magukra ismerhetnek az előadás közben.

Fiatal vagy, miközben komoly érettséget, bölcsességet mutat a játékod. Honnan táplálkozik ez?

Velem is történtek dolgok az eddigi életem során. Amikor van egy-egy szerepem, akkor igyekszem mélyen átgondolni a helyzetet, és az én életemből is bevonni a tapasztalatokat. Máté Gábornál például úgy tanultuk azt, hogy hogyan játszunk el egy gyilkost, hogy megkérdezte: öltünk-e már valamilyen kisebb élőlény, mondjuk egy bogarat? Az azt érzetet kell előhoznunk. Dollyt játszom, miközben nekem nincs gyerekem, és nem halt meg kettő közülük – remélem nem is fog -, így más veszteséget kell előhoznom az életemből.

Józan László és Waskovics Andrea
Anna Karenina próbafotó
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A Szegedi Nemzeti Színháztól eljöttél, és az ország legnagyobb színházába kerültél. Hogy élted meg a váltást?

Szegeden nem volt vidám a helyzet az igazgatóváltás miatt, és eljöttem onnan. A Vígszínházban nagyon pörgős időszakom van, mivel egy éve folyamatosan próbálok. Nyáron a Sztalker Csoportos Vízkeresztben is volt szerencsém játszani.  Örülök a sok munkának, az új társaságnak, az impulzusoknak. Új kollégákat és rendezőket ismerek meg. Most jön majd két hónap, amikor nem próbálok. Már várom, mert jó lesz magammal foglalkozni, olvasgatni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a színészettel?

Eleinte a papi vagy apáca pálya foglalkoztatott. Anyukámék rendszeresen jártak színházba, és elvittek magukkal Debrecenbe. Érdekelni kezdett a színház. Megtudtam, hogy Debrecenben van egy dráma tagozatos gimnázium, az Ady Endre Gimnázium. A másik lehetőség a református gimnázium volt.

Érdekes, szélsőséges alternatíva: a dráma tagozat vagy református gimnázium. Hogyan alakult tovább?

A dráma tagozatra vettek fel, és az első év végén fogalmazódott meg bennem az, hogy színésznő szeretnék lenni. Bakota Árpádnak sokat köszönhetek, aki debreceni színész, és a tanárom volt. Ő az az ember, aki megmutatta nekem a színház iránti valódi érdeklődést és szeretetet.

Vidéken nőttél fel. Mit jelent neked a főváros? Hogyan gondolsz vissza az egyetemi éveidre?

Semmilyen tapasztalatom sincs Budapestről, még csak most ismerem meg. Ha castingra hívnak, egy órával előbb indulok, mert mindig eltévedek, vagy elrontok egy átszállást . Reggeltől estig a Színművészeti közelében éltem az életemet. Semmit sem tudtam akkor Budapestről. Már hiányzik a zöld, a vidéki nyugalom, a madárcsicsergés. Most, hogy ősz van, hiányzik a hulló fallevélben való taposás, az illatok. Vannak itt mesterséges parkok, azokkal próbálom pótolni ezt a hiányt. Az egyetemi 5 évre amúgy nagyon pozitívan emlékszem vissza.

Wunderlich József és Waskovics Andrea A nagy Gatsby előadásban
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Dömölky Dániel

Kiktől tanultál, kik inspiráltak?

A Színműn Máté Gábor, Zsótér Sándor, Hegedűs D. Géza, Kis Éva és Szentiványi Kinga.

A tanárid alapján lehettél volna “Katonás”, vagy egyből Víges.

Ezzel így nem foglalkozom, úgy vagyok vele, hogy valahogy mindig lesz, és ahogy lesz, abból mindig a legjobbat kell kihozni. Szerintem minden okkal történik.

A Vígszínházba hogyan kerültél?

Szeged után szabaddá váltam, telefonálgattam, kérdezősködtem, hogy hova tudnék szerződni.

Felhívtad Eszenyi Enikőt? Ilyen egyszerűen történt?

Igen.

Játszod még a Körhinta Mari szerepét a Nemzetiben?

Igen, de nagyon ritkán. Kettős szereposztás van, és körülbelül félévente egyszer játszom. Úgy tudom, hogy decemberben ifj. Vidnyánszky Attilával fogom játszani újra, most ő Berettyán Nándorral van kettős szereposztásban.

Nem nehéz félévente elővenni egy főszerepet?

Ez volt az első kőszínházi bemutatóm. Lassan négy és fél éve megy. Persze mindig van egy izgalom bennem, de érzek valami jófajta biztonságot. Jó a Körhintában játszani, szeretem a kollégákat, Szűcs Nellit különösen.

Waskovics Andrea
Forrás: Waskovics Andrea FB oldala

Figyeled a kollégákat, a generációd munkáit, akik sok tekintetben újdonságot hoznak a színházi életben?

Igen, nagyon örülök ennek, csak kevés az időm, de tervbe van véve, hogy megnézzek előadásokat, mert nagyon izgatnak. Amikor például hallottam a Narratíva indulásáról, elhatároztam, hogy elmegyek megnézni az előadásaikat, mert érdekel, hogy mit csinálnak.

Jó szerepek találnak meg az elmúlt hónapokban. A pályádnak ez felfutó periódusa?

Ezt nem így nézem. Ha van egy szerep, akkor annak örülök, és ha jó a csapat, akkor annak még jobban örülök. Az a jó, ha öröm a játék egymással, és felfedezzük egymást, mert még sok kollégát nem ismerek a Vígben. Az Anna Karenina kapcsán olyan emberekkel játszhatok, akikkel eddig még nem volt dolgom, és ez nagyon izgalmas.

Waskovics Andrea A nagy Gatsby előadásban
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Dömölky Dániel

Milyen Roman Polákkal, az Anna Karenina szlovák rendezőjével dolgozni?

Jó! Nagyon impulzív. Hiába más a nyelv, amit beszélünk, mégis „értem”, hogy mit akar. Lényegében alig van díszlet, nincs átkötő zene, és az a szimpatikus számomra, hogy Roman azt mondja: az a lényeg, hogy két ember beszélget. Megköveteli azt, hogy ne magunkban „játszogassunk” valamit, ha nem két ember igazi párbeszéde jelenjen meg a színpadon. Nem kell ugyanazt játszanunk, amit előző nap, hanem mindig a másik impulzusaira kell reagálnunk, arra, amit aznap kapok a színpadon a másiktól. Abból kell kiindulnunk, hogy milyen állapotban vagyunk éppen, és abból kell együtt játszanunk. Nagyon erősen kell a másikra figyelnünk és ez nekem nagyon jó. Ezt próbálom máskor is tenni, de ebben az előadásban ez a fajta hozzáállás kapja a legnagyobb hangsúlyt, az, hogy a két karakter milyen hatással van egymásra.

Ez életszerűbbé teszi az előadást?

Igen, ez a reális színjátszás. Itt nem lehet mellébeszélni, én vagyok ott az adott helyzetben, és azonnal reagálnom kell.

Hogyan futottál neki Dolly szerepének? Előre átgondolod, vagy a próbákra hagyod kialakulását?

Mindig van egy gondolatom a szerepről. Most több elemző próbánk volt. Roman Polák úgy szeret dolgozni, hogy akár két hétig csak olvasópróba van, és előre elemezzük a darabot. Roman annyi mindent mondott az olvasópróbán, hogy már össze tudtuk rakni a szerepet. Én úgy szeretek próbálni, hogy hamar megtanulom a szöveget, mert akkor nekem már jobban kinyílik. Van olyan, aki szövegkönyvvel a kezében szeret próbálni. Ha hamar megtanulom a szöveget, akkor már úgy érzem, hogy többet tudok az adott emberről, aztán tovább érlelődik bennem az, amit a karakterről gondolok.

Van előre elképzésed a karakterről?

Igen, de mindig izgalommal várom, hogy a rendező hogyan látja.

Szereted, ha rendező vezet, vagy igényled a szabadságot a szerepformálásodban?

Szeretem a szabadságot, de ha nagyon beállít mindent a rendező, akkor arra törekszem, hogy abban is meg tudjam találni a szabadságomat.

A Vígszínházban sok az orosz darab.

Ennek nagyon örülök, mert nagyon szeretem az orosz darabokat. Csehovot is nagyon szeretem. Az orosz darabok elsősorban az emberi lélekkel foglalkoznak, és annak a bugyraiba mélyen leásnak. Pedagógusoknak – zártkörűen – bemutattuk már az Anna Kareninát, és például ők nevettek azon, amikor a darab elején katatón állapotban vagyok a színpadon. Amikor azt mondom, hogy „amikor férjhez mentem, nem csak ostoba voltam, hanem elég ártatlan is”, akkor felnevettek. Azt szeretem az egészben, hogy a nézők – ott mélyen – magukra ismernek és kacagnak. A második felvonásban Anna megkérdez engem, hogy „te nem tudnád megcsalni Sztyivát, a férjedet?” A válaszom az, hogy „nem tudom, de gyakran eszembe jut.” Ezen hangosan nevettek a nézők. Találva érzik magukat.

Bach Kata és Waskovics Andrea az Anna Karenina előadásban
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Dömölky Dániel

Van egy rövidfilm, Molvay Norbert rendezése, aminek abszolút a főszereplője vagy, a Jövő szerdán, mely sorban nyeri el a díjakat, köszönhetően a te játékodnak is. Hogy történt a forgatás?

Norbi felkért, és egy fagyos reggelen leforgattuk. Előtte a nagyjelentről sokat beszéltünk, elemeztük, aztán egy snittel vettük fel az egészet. Nehezen beszélek ezekről a dolgokról, izgulok is. Úgy érzem, hogy a filmben, a színpadon megcsináltam dolgomat, és utána már nehéz mit mondanom.

Nincs ezzel semmi baj, ne gondold, hogy ez rossz válasz. Köszönöm a beszélgetést.

Ez is tetszeni fog...