Sorozatkritika: Dragon Ball Super - Corn & Soda

Sorozatkritika: Dragon Ball Super

Kamehameha, szupercsillagharcosok, sárkánygömbök és varázsbabok. Ki ne ismerné a Dragon Ball anime sorozat világát e szavak alapján? Ennek a legendás történetnek a hatalmas terhével kellett megbirkóznia a Dragon Ball Super készítőinek. Nomen est omen? Hát sajnos nem!

dragon ball super

Forrás: Puliwood.hu

A Dragon Ball 1997-ben mutatkozott be Magyarországon, s egyből komoly népszerűségre tett szert a maga bájos, izgalmas és különleges hangulatával. Ráadásul egyike volt a legelső Japán sorozatoknak, amelyet egy TV-csatorna hazánkban közvetített. 1998-ban pedig sugározni kezdték az első széria folytatását, a Dragon Ball Z-et, amely az előzménytörténethez képest sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a küzdelmekre, az erőszakos csatajelenetekre. Kivívva ezzel a hazai médiafelügyelet és az aggódó szülők haragját, mondván, az egész nem több, mint fényes nappal látható véres erőszak, amiért gyerekek tömegei rajonganak. Mindezt annak ellenére is, hogy a hazai megjelenéshez számos erotikus utalást és brutális jelenetet ki kellett vágni a forgalmazóknak, hogy adásba kerülhessen. A presszió azonban működött: 1999-ben levették a műsorról a Dragon Ball Z-et, ami tizennégy éven keresztül nem is kerülhetett aztán vissza.

Forrás: Nerdist.com

Csakhogy ez a döntés aztán nem biztos, hogy a megfelelő konzekvenciákhoz vezetett. Egyrészt, a rajongók jogosan érezhették, hogy az egész nem más, mint puszta bűnbakképzés, hiszen a Dragon Ball nélkül is éppoly rengeteg erőszakos mesét és filmet lehetett találni a televízióban, akár napközben is, így aztán ez a következetlenség csak mártíromságot szolgáltatott a sorozatnak. Másrészről pedig a tiltott gyümölcs jelleg, a befejezetlenség érzése – a sorozatot valamelyest korábban, mint a felénél vágták el – pedig csak még inkább megnövelte az egyébként is tekintélyes rajongótábort és konzerválta a gyermeki rajongást. Azt hiszem, tömegesen lehettünk úgy a mi nemzedékünkben, akik hosszú évekkel később, az internet megjelenésével döbbentek csak rá, hogy gyerekkoruk kedvenc meséje ismét elérhető közelségbe került. Ez az oka, hogy a Dragon Ball-t felnőtt, érett férfiak képesek szájtátva bámulni, és ez az oka, hogy par excellence kultuszmesévé válthatott Magyarországon.

Forrás: OtukArt.com

De vajon mi a titka a Dragon Ballnak? Igazán nem szeretném túldimenzionálni a filozofikusságát, az elvi tartalom jelentőségét. Tény ami tény, hogy a készítők igyekeztek erkölcsi tanulságot szolgáltatni a maguk gyermeteg és szájbarágós módján, de a sorozat voltaképpen szűnni nem akaróan a jó és rossz párharcát tárja elénk újra meg újra, már-már hisztérikusan ismételgetve önmagát. A mindenkori jó és rossz kérdése soha sem relatív, a helyes erkölcsi döntés mindig egyértelmű – bizonyítja be a sorozat sok-sok epizódon keresztül. Rengeteget moralizál, a karaktereket elvi alapon mozgatja, a főszereplő, Son Goku pedig egy igazi Miskin hercegi figura. Ám hazugság volna azt állítani, hogy ebben rejlik igazi erőssége. A DB nem képes különösen újszerű módon bemutatni a jó és rossz közti különbséget, nem helyezi új megvilágításba és még csak igazán izgalmassá sem sikerül tennie abban az értelemben, hogy már a magyar főcímdal is egyértelművé teszi: „Győzni fog a jóság.” Az igazi erőssége azt hiszem, abban a világban van, amit megteremtett. Abban a varázslatos világban, amelyik nagyon hasonló a miénkhez. Nem csoda, hogy a legnagyobb sikert a Dragon Ball Z hozta meg, hiszen az egy új szintre emelte aztán ezt a különös univerzumot. Behozta a csillagharcos-mitológiát, eredettörténetet szolgáltatott a főhősnek, illetve kiterjesztette a mindenkori rossz fenyegetésének erejét az egész világegyetemre. Bizony, amikor Dragon Ballról beszélnek, többségében mindenki a Z-szériára gondol.

Forrás: Twitter.com

A Dragon Ball GT szomorú befejezése, illetve a széria meglehetősen negatív fogadtatása miatt Son Gokuék története keserű szájízzel vonult el a közönség elől. A rajongók képtelenek voltak elfogadni ezt a végkifejletet. Számtalan fanmade manga készült így, amelyek továbbvitték a történetet, alternatív befejezést kreáltak és próbálták elhessegetni a GT emlékét. Erre az elégedetlenség-hullámra ültek aztán fel a Super készítői. Minden kétséget kizáróan a csalódott rajongók és a Z-széria iránt olthatatlan nosztalgiát érzők kegyeit keresték, amikor egy új folytatást adtak a történetnek.

Forrás: Youtube.com

A Dragon Ball GT-re korábban én is úgy tekintettem, mint egy kevéssé jól sikerült, mondhatni inkább gyenge befejezése a főszereplők életének. A Dragon Ball Super azonban megvilágította, hogy igenis az 1995-ös lezárás volt a megfelelő, az egyetlen, az igazi. Ebben a relációban vált csak érthetővé, hogy mennyire jó is volt a GT. A Dragon Ball Super ugyanis borzasztó. Minden ízében borzasztó. Egy posványos, gyermeteg nyúlványa a Dragon Ball világának, amit csak és kizárólag egyetlen vágy mozgat: a Z-széria iránt érzett szűnni nem akaró nosztalgia meglovaglása. Az egész sorozat abból táplálkozik, hogy módszeresen, pofátlanul visszarángatja nekünk azokat a motívumokat, amiket imádni lehetett a Z-ben. Ehhez még gátlástalan módon arra is képesek voltak, hogy figyelmen kívül hagyják a Z utolsó néhány részét, hogy kiküszöböljék az esetleges változásokat a karakterek jellemében. A Dragon Ball Super ocsmány módon rugdalja vissza a szereplőket az időben, és minden – egyébként is csekély – karakterfejlődést semmissé nyilvánít.

Forrás: Youtube.com

A Dragon Ball Supert nézve az a teljesen jogos érzésünk támadhat, hogy a mese írói nagyjából tízévesek lehetnek, akik egyáltalán nincsenek tisztában a dramaturgia fogalmával. A Z-ben fokozatosan egyre erősebb ellenfelek bukkantak fel, és mindig egyre nagyobb léptékben volt fenyegetve a világ sorsa. Az utolsó ellenfél legyőzésével azonban érezhető volt, hogy ez nem fenntartható. A GT ezt még tudta úgy kezelni, hogy következetesen, a történetet továbbvitele mellett, építőjelleggel vonultatott fel ellenségeket, a Superben azonban rettentően nevetséges megoldásokat hoznak erre a problémára. Gokunak ezúttal már magával a pusztítás istenével kell harcolnia, vagy egy múltból visszarángatott, megerősödött karakterrel, így alig 26 rész alatt már kétszer kell megvédeni az egész világegyetemet. (A Z-ben 291 részre három fő gonosz jutott.) Az írók teljesen következetlenül bánnak az erőviszonyokkal, kiszámíthatatlanná válik, hogy ki mire képes, és ezzel szinte teljesen feleslegessé nyilvánítják a korábban bemutatott erőfeszítéseket.

Forrás: ComicBook.com

Amikor azt mondom, olyan, mintha tízévesek írták volna, cseppet sem túlzok. A történet felépítésének nincs semmi íve, szinte azonnal beleugranak a világraszóló küzdelmekbe, és nem elégszenek meg néhány szintlépéssel. Son Goku már az első évad háromnegyedénél megistenül – és nem, korántsem azzal az ízléses pátosszal, amivel a GT végén. Csakúgy mellesleg, némi erőlködéssel istenné válik. Emellett pedig nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy milyen mértékben tűnnek fel a mangák világára emlékeztető gesztusok és humoros jelenetek, amelyek ugyan a régebbi szériákban is jelen voltak, csak sokkal kisebb számban. Mert ezek tovább rontják az egyébként is silány minőségét és a sorozatnak.

Forrás: Twitter.com

Szóval látom én, hogy mi hívta életre a Supert, és azt is, hogy volt és van rá kereslet. Hiszen nyilvánvalóan az emberek többsége képtelen elfogadni, ha gyermekkorának hőse szomorkás szájízzel visszavonul mindörökre. Viszont nem gondolom, hogy erre a megfelelő megoldás az lenne, hogy romboljunk le mindent, amit a sorozat felépített. Az idő múlását, a változás kényszerét nem szabad kiirtani egy olyan meséből, amelynek kultuszához ez is hozzájárult.

Forrás: Twitter.com

Összességében tehát a legjobb, amit a rajongóknak tudok javasolni, hogy nézzék meg nyugodtan a Dragon Ball Supert kritikus, érett szemmel, vessék össze a GT-vel, és vonják le a saját következtetéseiket. Azt hiszem, szembeütköző lesz a kettő közti különbség. Gyermekkorunk hőse már réges-rég visszavonult, méltó körülmények között. Ideje volna túltenni magunkat rajta.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: