„Egy romkomnak is meg kell jelenítenie az aktuális társadalmi állapotot” – interjú Mészáros Mátéval

Új magyar romantikus komédia érkezik a mozikba Seveled címmel, mely kapcsán Mészáros Mátéval beszélgettem.

Corn&soda: A Seveled romantikus komédia, melyben aktuális emberi problémák is megjelennek. Mit emelnél ki ezekből?

Mészáros Máté: Egy jó „romkomban” vannak ilyen témák. A harmincas-negyvenes korosztály férfi tagjai nem tudnak megállapodni. A Seveled igyekszik hitelesen ábrázolni azt a környezetet, amelyben játszódik, annak érdekében, hogy a történet hihető legyen. Egy „romkomnak” is meg kell jelenítenie az aktuális társadalmi állapotot. Egy ilyen romantikus történetnek mégiscsak van egy olyan üzenete, ami megmutatja, hogy mi a baj a mai férfiakkal. Miért nem megy az elköteleződés? Gazdasági okai vannak? Nem tud egy férfi manapság egzisztenciát teremteni negyvenéves korára? Vagy valami félelem van benne? Az én szüleim huszonévesen alapítottak családot. Igaz, hogy automatikusan volt munkájuk és kaptak lakást. Az tény, hogy ez ma nem evidens. Ez is egy ok, de aztán még nyilván van más is.

Ebben a filmben megmutatkozik számos lelki probléma, senki sem százas. A tökéletlenségünk elfogadtatása is célja a filmnek?

Igen. Hát ki százas? Benne van a tipikus munkamánia is, amikor az ember a munkába menekül a problémái elől. Ez sokszor rám is jellemző. A sok feladatra rá tudjuk fogni, hogy azért nincs életünk, de az is tény, hogy nehéz leállni. Elkezdünk hajtani azért a minimális életszínvonalért, ami nem valami luxus, és azt is csak nagyok sok melóval tudjuk elérni. Abban a pillanatban, ha visszavesz az ember, rögtön visszazuhan, és megint „parizer gondjai” lesznek, ezért aztán megint jön a hajtás. A nyugdíjas korára gondolva is megrémül az ember, mert mi lesz, ha nem tud dolgozni.

A sikeres Second life, avagy két életem darabban, amiben te is főszerepet játszol, elő jönnek ezek a témák. Azt a darabot színészkollégáiddal közösen hoztátok létre?

Igen, a Second life közös gondolkodás, beszélgetések és próbák eredménye. Sokat beszélgettünk, és a storykból megszülettek a szövegek és a jelenetek, majd ahogy elkezdődött a színházi próbafolyamat, az alatt is sokat változott az anyag.

A Second life még mindig formálódik?

Azt nem mondanám, most már igyekszünk az csinálni minden este, ami kialakult.

Megkerülhetetlen az a bizonyos „legendás Máté Gábor – Horvai István osztály”, amelyikben te is végeztél a Színművészetin. Mitől volt legendásabb az az osztály, mint egy másik?

Máté Gábor és Horvai István annak idején úgy döntöttek, hogy az akkori szokáshoz képest három évig nem engedik azt, hogy külsős emberek megnézzenek minket. Még a szülőknek sem, a vizsgáinkat sem lehetett megnézni. Ez általában egy-másfél évig volt így az akkor még négyéves Színművészeti Főiskolán. Máté Gáborék ezt három évre tolták ki, és nagyon szigorúan vették. Volt, hogy elküldték a főiskolán megjelent anyukákat. A harmadik év végén csináltunk egy Szentivánéji álom előadást, amit elvittünk a nyáron a POSZT-ra. A szakma ott és akkor látott minket először. Ettől lett egy ilyen legendával övezett hangulata az osztályunknak, és ráadásul hivatalosan a miénk volt Máté Gábor első osztálya. A legendás szót egyszer leírta egy újságíró, és rajtunk maradt. Aztán elkezdtük nyaranta az AlkalMáté Trupp sorozatot, amit 15-16 éve csinálunk, és ez még alá is támasztotta a legendás jelzőt.

Lesz folytatása az AlkalMáté Trupp-nak?

Lesz egy utolsó Jordán Adélról, aztán nem tudom, hogy lesz-e folytatás.

Nyolc éve töltöttél el az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Hogyan emlékszel vissza az egri éveidre?

Boldog időszak volt. Szakmailag és emberileg is. Nyilván tele volt problémával, pénztelenséggel. Az ország számára ismeretlen voltam. Hiányzott az, hogy nem voltam Budapesten, nem jártam castingokra, nem forgattam filmekben, nem szinkronizáltam. Csak a színházban dolgoztam, de most, hogy már itt vagyok Budapesten, utólag mégis azt gondolom, hogy jó volt akkor csak a színházat csinálni, és együtt lenni a kollégákkal. Sok időt töltöttünk együtt. Szép helyen van Eger a Szépasszonyvölggyel együtt. Átmentünk Lillafüredre, Szilvásváradra. Szakmailag pedig nagyon sokat tanultam azokban az években, azt, hogy hogyan kell közlekedni egy színházban. Tanultam a fodrásztól, az öltöztetőtől, és nagyon jó szerepeket játszottam, amitől a színészetem erősödött, izmosodott.

2007-ben elhoztad a POSZT férfi főszerep díját. Hogyan emlékszel arra a szerepre, minek köszönthetted? (Megjegyzés: az egri Párnaember című előadásban Mészáros Máté Tupolszki nyomozó szerepét alakította.)

Az előadást Dömötör András rendezte, aki osztálytársam volt, és később a rendezőszakot is elvégezte. A Second Life-ot is ő rendezte. Nagyon jól sikerült előadás volt a Párnaember. A próbafolyamat alatt bizonytalanok voltunk abban, hogy jó lesz-e. Andrisnak is furcsa volt még az az új helyzet, hogy ő rendez minket. Meg kellett szokni az új helyzetet, de a végeredmény váratlanul nagyon jó lett. Azt az alakítást – túl az Andris segítségén – azért tudtam jól megcsinálni, mert addigra én már nagyon sok szerepen voltam túl. Összeértek addigra a dolgok.

A Vígszínház hogyan érkezett az életedbe?

Felhívott Eszenyi Enikő, hogy jöjjek a Vígszínházba. Először csak annyit mondott, hogy menjek fel Budapestre és találkozzunk. Pont akkor próbálták a Hegedűs a háztetőn darabot és volt egy olyan érzésem, hogy lehet, hogy beugrás miatt keres, mert én azt korábban játszottam. Mire összejött a találkozó, addigra rájöttem, hogy biztos nem a beugrás miatt keres. Az irodájában személyesen közölte velem, hogy szeretné, ha Vígszínházba szerződnék. Bevallom őszintén, hogy boldogan mondtam igent, és aztán öt év múlva valamivel kevésbé boldogan mentem el onnan, de én ott is nagyon sokat kaptam. Azt, hogy Enikő engem a Vígszínházba hívott, köszönöm neki, még akkor is, ha aztán úgy éreztem, hogy nem tudok tovább ott dolgozni. Eszenyi Enikőnek vannak olyan szempontjait, amit elfogadok és értek, mivel egy olyan nagyon nagy intézményt, mint a Vígszínház, nem egyszerű igazgatni. Soha nem próbálnám meg az igazgatását, még egy kisebb színházét sem, de akkor azt gondoltam, hogy abban a munkában nem akarok részt venni. Addigra már úgy éreztem, hogy magának a társulati struktúrának olyan zsákutcái vannak, amik nekem nem jók, és ki akartam próbálni a szabadúszó létet. Elváltak útjaink, de már nem akartam más színházhoz szerződni. Elmondhatom, hogy volt olyan időszak, amikor jól éreztem magam a Vígben, és kaptam szép feladatokat. Nem panaszkodom.

Az Orlai Tibor vezette Belvárosi Színházas, „Együtt szabadon” forma számodra megfelelő?

Ez nekem most ideális mind a munka, az anyagiak és a szabadságom szempontjából is. Azt érzem, hogy jobban a magam ura vagyok. Megbeszélik velem a dolgokat, jobban be vagyok vonva. Nem csak rám osztanak szerepeket, nem pusztán a tényeket közölik velem. Kíváncsiak a véleményemre, megkérdezik, hogy ráérek-e, akarom-e a szerepet. Persze, hogy akarom, hiszen együtt csináljuk a színházat. Orlai Tibor mindenre nyitott, arra is, ha valaki forgatásra kéredzkedik el. Nekem az tetszik, hogy a piacnak dolgozunk, hiszen azért csinálunk előadásokat, hogy nézzék. A nézőszám az egy fokmérő, az egy objektív adat és mutató. Így gondolom, miközben tudom, hogy a művészetben nem feltétlenül az a jó, amit a legtöbben néznek, olvasnak. El akarok mozdulni abból az irányból, hogy ne legyen figyelmen kívül hagyva az, hogy miért és kinek is csinálunk színházat. Rengeteget megyünk vidékre is, és nagyon jól lehet látni, hogy emberek azért jönnek el az előadásainkra, hogy jól érezzék magukat, vagy azért mert nevetnek, vagy azért mert sírnak. Ha nem érzik jól magukat, akkor valamit nem csinálunk jól, ha pedig jól érzik magukat, akkor valamit csak jól csinálunk. Orlai Tibornál ez a szemlélet. Az anyagiak is így kell, hogy működjenek. Ha jól csinálom, akkor legyen pénzem, ha nem, akkor ne legyen. Az, hogy mindenképpen pénzhez jutok akkor is, ha jól csinálom, és akkor is, ha nem, és semmivel sincs több pénzem, ha jól, és semmivel sincs kevesebb, ha rosszul, azt a világot én nem szeretem. Az a szemlélet engem a 90-es évek előtti időszakra emlékeztet, amikor mindegy volt az, hogy hogyan, és mennyit dolgozik valaki.

Nagy sikerrel játszod Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című egyszemélyes darabját. Elképesztő mennyiségű a szöveg. Hogy jegyzed meg?

Azt én sem értem. Sokáig frusztrált az, hogy annyira erős Parti Nagy szövege, hogy úgy éreztem, mindenképpen hibátlanul kell megtanulnom. Úgy, mint egy híres verset. Eleinte nem tudtam szabadon játszani, miközben a színpadi szituáció az, hogy spontán beszélgetek a nézőkkel. Ez feszültséget okozott bennem, aztán megpróbáltam elengedni ezt úgy, hogy már néha hibázok. Van, hogy más sorrendben mondom a szöveget, de ez nem baj, mert közben felszabadult tudok lenni. Azzal együtt érdemes a szöveg nagy részét kívülről mondani, mert Parti Nagy Lajos nagyon jól írta meg.

Te ötleted volt, te választottad ki Parti Nagy Lajos művét?

Nem. Orlai Tiboré volt az ötlet. Érdekes módon Tibortól függetlenül Znamenák István is elhozta a darabot. Amikor két ember egymástól függetlenül az gondolta, hogy jó az anyag, akkor úgy döntöttem, hogy elolvasom. Előtte nem ismertem ezt a Parti Nagy írást. Tibornak mindig vannak ötletei, és szeretné, ha mindenkinek, akik szorosabban kötődnek az Orlai Produkcióhoz, azoknak lenne egy-egy monodrámája, mert azzal könnyebben lehet menni a játszóhelyekre. Szépen alakul, mivel Járó Zsuzsának, Ötvös Andrásnak és Szabó Kimmel Tamásnak is van már ilyen előadása.

Képzett zenész vagy. Mennyire tudsz most a zenével foglalkozni?

Éppen most vettem gitárokat. Jó lenne egy hobby zenekart összehozni olyan kollégákkal, akikkel már korábban zenéltem. Nincs időnk és így nagyon nehéz próbálni. Az is kérdés, hogy milyen alkalmakat találjunk a fellépésre. Otthon gitározgatok, és ha megtetszik egy dal, akkor játszogatom magamnak. Sok zenét hallgatok, főleg az autóban.

A Seveled címú új film rendezőjével, Orosz Dénessel már dolgoztál?

Igen, a Coming out című filmben.

Milyen Orosz Dénessel dolgozni?

Jó, mert nagyon képben van. Mivel ő is írta a forgatókönyvet, ezért nagyon tudja, hogy mit akar a filmmel. A forgatásokon nagyon profi, nem jellemző rá a csúszás. Nagyon tudja, hogy hogyan és mit akar felvenni. Orosz Dénes jól instruálja a színészeket, ami nem mindig jellemző. Sokszor mond olyanokat, amit inkább a színházi rendezők szoktak. Ezekkel az instrukciókkal lehet mit kezdeni, és sokat segítenek.

Két színész legenda – Bodrogi Gyula és Cserhalmi György – még ha epizódszerepekben is -, de feltűnnek a filmben. Milyen volt velük dolgozni?

Én sajnos nem vagyok azokban a jelenetekben, amikben ők szerepelnek. A Mundruczó Kornél filmjében, A Jupiter holdjában találkoztam Cserhalmi Györggyel, amiben csodálatos volt. Én zavarban vagyok, ha róluk van szó, mert gyerekkoromban őket néztem a tévében. Miattuk lettem színész. Ma már Leonardo di Caprio miatt mennek színésznek a fiatalok, én pedig Cserhalmi György és Bodrogi Gyula miatt. Remeg az ember térde a jelenlétükben. Szerintem Cserhalmi Györgynél senki nem forgatott több filmet Magyarországon. Az, hogy mennyire otthon tud lenni egy számára nem otthonos közegben, az lenyűgöző. Bizonyos kor fölött pedig ezek már jó dolgok. Miért ne vállalnák el a kisebb szerepet is? Persze jó lenne, ha lennének még olyan filmek is, amelyekben ők lehetnének elől. Az tény, hogy nem készül annyi film, mint az ő idejükben.

Mondanál egy pár gondolatot, amivel kedved csinálsz a leendő nézőknek a Seveled című filmhez?

Aki szereti a romantikus komédiákat, az mindenképpen nézze meg. Érdemes megnézni annak ellenére, hogy valamennyi közhelyesség belengi az ilyen típusú filmeket, de ezeken keresztül a néző mégis megtudhat valamit az életéről, miközben felhőtlenül szórakozhat másfél-két órán keresztül. A Seveled olyan film, amivel ki lehet kapcsolódni, de azért rá is tudunk nézni egy-egy problémára, élethelyzetre. A néző nevet a filmen, de amikor megy haza, arra gondolhat, hogy sok ismerős dolgot látott az életből.

Köszönöm a beszélgetést.