Egyedi, élő színházi közvetítéssel jelentkezik az Átrium - Corn & Soda

Egyedi, élő színházi közvetítéssel jelentkezik az Átrium

2021 elején exkluzív online színházi élményt kínál az Átrium nézőinek.
A nagy sikerre való tekintettel, újra műsorra tűzik Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját január 29-én este 7 órától. Február 4-én este fél 9-től pedig a Fehér nyuszi,vörös nyuszi  című nemzetközi sikerdarabban láthatják a nézők – először és utoljára – Koltai Róbertet.

Februárban exkluzív online színházi élményt kínál az Átrium nézőinek. Életében először és utoljára próbálja ki magát a korántsem egyszerű, de mindenképpen megismételhetetlen szerepben a Jászai Mari-díjas magyar színművész: Koltai Róbert.

Koltai Róbert
fotó: Lakatos Péter

Az iráni szerző, Nassim Soleimanpour nemzetközi sikert aratott Fehér nyuszi, vörös nyuszi darabjában többek között az is különleges, hogy nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Eddig huszonegy alkalommal volt látható, a huszonkettedik est a szokásosnál is rendhagyóbb lesz.

Február 4-én este fél 9-től az előadást online, élőben közvetítik az Átriumból. A jelenlegi rendelkezések miatt a helyszínen – statisztaként – tizenegynéhány fő vesz részt a nézők szerepében, a közönség többsége ezúttal a képernyő előtt követheti a művész és a Nyuszi egyszeri találkozását.

A színész, aki játssza, először a színpadon kapja kezébe a szöveget, előtte nem ismerheti azt, mindössze egy előzetes instrukciólistát kap 48 órával az előadás időpontja előtt. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi ezzel együtt valódi színház: különös, intenzív játékhelyzetet teremt a színész, a közönség és az író között. A nemzetközi sikert aratott, több mint 50 nyelvre lefordított darab számos díjat söpört be, hiszen egyedülálló és megismételhetetlen élményt nyújt minden estén, ugyanis egy színész – a fentiek miatt – életében mindössze egyszer játszhatja el a darabot. A helyszíni közönség – amely a színház mecénásaiból és támogatóiból áll – pontosan ugyanannyit tud vagy nem tud a darabról, mint az eddigi nézők, de beavatva ők sincsenek. Az előadást csakis élőben lehet követni, visszajátszásra, utólagos megtekintésre nincs lehetőség!

Emellett, a nagy sikerre való tekintettel, újra műsorra tűzi Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját az Átrium január 29-én este 7 órától, így aki eddig lemaradt volna az előadásról, vagy újra megnézné, a fenti időpontban, megteheti. Ezúttal a más időzónában élők kívánságát is teljesítik: 24 órán keresztül lesz elérhető a közvetítés.

fotó: Lakatos Péter

Molnár Ferenc vígjátékát Znamenák István rendezte, 2016 óta látható az Átrium műsorán. Az 1929-ben írt, mégis teljesen kortársnak ható komédia története szerint Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomos házaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent be: férjhez ment. Ami még rosszabb: a szülők megtudták, és útban vannak ide. Ami ennél is rosszabb: a férj egyáltalán nem gazdag. Sőt. Sőt. Sőt! De ami a legrosszabb: már a gyerek is úton van. Norrisonnak egyetlen órája van, hogy kifordítsa a sarkából a világot. Persze ennek ára van. Magas ára. De egy bank gépezete talán elég hozzá…

További információ és jegyvásárlás: itt

Ez is tetszeni fog...