Működtetett valóság - Homokember kritika - Corn & Soda

Működtetett valóság – Homokember kritika

„A közmegegyezés szerinti valóság a világnak csak egy parányi része ahhoz képest, amit egy ember valóságosnak érezhet.” – írja a Homokember című darab ajánlója bevezetőjében. Az előadást E. T. A. Hoffmann azonos című elbeszélése alapján Orosz Ákos írta és rendezte Biljarszki Maxim közreműködésével.

homokember kritika

Forrás: Jegy.hu

Egy olyan parányi területen, mint amilyen a Mozsár Műhely színpada, komoly kihívást jelent létrehozni egy nagyszabású, összművészeti alkotást, amelynek cselekménye egyszerre kíván meg terjengős gesztusvilágot és többdimenziós valóságábrázolást. Az előadás alkotói ezt az akadályt próbálták meg legyőzni, méghozzá a legkülönbözőbb módszerek segítségével.

Hiszen az eredeti történet elgondolása meggátolhatatlanul ezen kérdések problematikájához vezet. A történet főszereplője az ifjú diák, Nathanael, aki egészen fiatal korától kezdve különös érzékenységgel észleli a világ apró rezdüléseit. Nathanaelt egy gyermekkori rémes emlék gyötri, amikor a szülők és nagyszülők gyermekmeséinek hátborzongató főszereplője, a Homokember, teljes valójában megjelent apja szobájában, hogy homokot hintvén a fiú arcába kipattanjanak annak szemei. Nathanael soha nem volt képes túljutni a történteken, s újabb kálváriája akkor kezdődik, amikor egy nap ismét szembetalálkozik a förtelmes tekintetű Coppeliussal, a Homokemberrel. Csakhogy barátai cseppet sem hisznek abban, hogy mindaz, amiről a fiú beszél, igaz volna. Nathanaelnek pedig a két valóság közé ékelődve, az őrület határán kell helyt állnia.

Forrás: Jegy.hu

Orosz Ákos rögtön a darab elején az előadás értelmezésébe fog, ezzel mintegy megütve az egész este alaphangját. A világ rezdüléseinek gazdagságát minden lélek különbözőképpen fogadja be, a konszenzuális alapokon nyugvó valóságfogalmakról pedig kiderül, hogy mint olyan, nem léteznek, hiszen minden csak percepció kérdése. Ez a történet tehát a valóságérzékelés abszolútumának maximáját veti el gyökerestül – mint ahogy Hoffmann legtöbb műve egyébiránt –, s felteszi a kérdést, vajon őrült vagy áldott-e az, aki ezekbe a dimenziókba is betekintést nyerhet. Eztán indul csak el lényegében maga a történet, melyben először a Barna Imre fordításában ismert elbeszélés szövegét szinte tűpontosan leköveti Patkós Márton, az előadás Nathanaelje és Gyöngy Zsuzsa, aki Clara és Olimpia karakterét alakítja. Eddig úgy tűnhet a nézők számára, hogy a darab hűen követi az eredeti történetet, ám Orosz Ákos rendesen belenyúl a történetbe, s újabb jelenetekkel egészíti ki azt.

Noha az előadás a történet szempontjából nem alakul át gyökeresen, s a lényegi pontokon a hoffmanni úton halad, a darabhoz készült párbeszédek és új jelenetek egészen más köntösbe csavarják Nathanael baljós történetét. Kezdve azzal, hogy a színdarab egészen nyíltan, sokszor megismételten és egyértelműen értelmezi önmagát, ellenben az elbeszéléssel, mely sokkal titokzatosabban és valamelyest objektívebben is mesél. Ez az adaptáció az írott szöveg gondolatiságát állítja a középpontba, s ezt azzal emeli ki még inkább, hogy igyekszik aktualizálni azt. A valóság egy újabb, Hoffmann korában nem létező szeletét vonja be a történetbe, a virtuális valóságot. Az online tér illuzórikus hálózatában éppoly könnyen elveszejthető realitásérzékünk, akárcsak a lélek mélységeinek kutatásai közben a jó és rossz párharcának fantasztikummal átszőtt mitikus ábrázolásában.

Forrás: Jegy.hu

Csakhogy az előadásnak ez a törekvése legyen bár mégoly izgalmas és indokolt is, a megvalósításban a két paradigma kigáncsolja egymást, bosszantó módon apróságokkal. Ugyanis a szó szerint átemelt XIX. század eleji fogalmazásmód – Hoffmann briliáns, mézes-mázas, romantikus körmondatainak, költői képeinek – vegyítése a modern, mai, kissé tán pongyola nyelvezettel, nehezen emészthető stílusváltás egy történeten belül. Ettől a stiláris következetlenségtől a tökéletes inkongruencia érzése uralkodik el néhány jeleneten, amelyekben a régmúlt nyelvezete, kultúrája és gesztusrendszere hirtelen átvált a XXI. századi létállapotába. Ez a tűéles diverzitás legalább oly ellentmondásos, mint a Nathanaelben élő két valóság, ám mindez érzésem szerint nem indokolja ezt a fajta ábrázolásmódot, ugyanis nem a gondolati tartalom bizonyítását szolgálja, csupán rosszul sikerült és az élvezhetőség, valamint a hitelesség rovására menő hibás koncepció eredménye.

A darab egészére tehát egyfajta hullámzó teljesítmény érvényes, néhol egészen érthetetlen, erőltetett humorral, máskor pedig parádés és ténylegesen vicces gesztusokkal. Itt említendő meg a színészi játék ereje, Patkós Márton főszereplő játéka, aki az előadás elején, a hoffmanni monológok ideje alatt mintha túlzó indulatokkal dolgozna, látszólag azonosulás nélkül, majd mindezt hátrahagyva egyre mélyebbre és mélyebbre merül Nathanaelben, hogy az előadás végére egészen kiváló alakítással ajándékozza meg a nézőket. Illetve rendkívül fontos Zsótér Sándor karaktere is, akinek az előadás jelentős hányadában csupán hangját halljuk, s mindössze a történet végén bukkan fel, hogy az egész színdarab leginkább sikerült jelenetét, egy Coppelius monológot adjon elő, melyben, ha szájbarágósan és kissé túlnyújtva is, de remek módon értelmezi Nathanael szenvedéseinek okát, a világ problémáit.

Forrás: Jegy.hu

A darab vizuális elemei azonban cseppnyi kívánnivaló sem hagynak maguk után. Az átlátszó, fátyolos ajtókkal és leplekkel vékony rétegekre osztott színpad remek lehetőséget nyújt, hogy különböző dimenziósíkokat jelenítsenek meg a szereplők, a hátteret mintegy metafizikai valósággá mázolva. Az audiovizuális animációk pedig, melyek Biljarszki Maxim érdemeit dicsérik, a legerősebb elemei a Homokembernek. Segítségükkel egyszerre ábrázolhatók idő- és térugrások, személyiségzavarok, álomképek és metaforák.

A Homokember egy élvezhető, újszerű és jó darab, ha mindent egybevetve nézzük. Az általam kifogásolt részlethibák nélkül úgy érzem, egy még hitelesebb előadás válhatna belőle, ám ezek korántsem azok a fajta negatívumok, amik az előadás egészére rányomják bélyegüket. Ajánlani tudom mindenkinek, aki hajlandó egy kicsit elrugaszkodni a megszokott dolgoktól, ha úgy tetszik, a valóság unalmas, közmegegyezésen alapuló szürkeségeitől.

 

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: