Ezt a babát már le kell selejtezni - Gyerekjáték (Child's Play, 2019) - kritika - Corn & Soda

Ezt a babát már le kell selejtezni – Gyerekjáték (Child’s Play, 2019) – kritika

Újrahasznosított és megfáradt történet már a Gyerekjáték (Child’s Play), mégis sikerült olyan részeket is alkotni a filmbe, amitől az végül egész elviselhető lett.

Halloween volt, ezért úgy gondoltam ideje a jó kis horroroknak. Chucky idei története pont jó kezdésnek ígérkezett a horrormaratonomhoz. Sajnos csalódnom kellett benne.

Nincs olyan horrorrajongó, aki ne ismerné Chucky történetét. Pont ezért szerencsés is, hogy az alkotók ezúttal vittek egy csavart a gyilkos baba megalkotásába.

2019-ben már nem egy pszichopata sorozatgyilkos lelke szállja meg vudu varázslat által a játékot, hanem a modernizáció szellemében a mesterséges intelligenciával rendelkező baba maga válik gonosszá.

Nagyjából így belezték ki a sorozatot is. Forrás: IMDb

Pontosan ez a “kis” változtatás adta végül azt a pluszt, amivel elkerülték a szolgalelkű másolást. Persze ez nem jelenti azt, hogy az ötlet akár csak kicsit is újító lenne, hiszen a lázadó gépek témája szinte egyidős a sci-fi műfajjal.

Ezenkívül, ha még valami jót akarunk írni a filmről, akkor a brutalitását, látványát, és a színészi játékokat emelhetjük ki.

Tudom, hogy maga a vérengzés sokaknak nem nyerő, de ebben az esetben, ötvözve azt némi humorral, olyan elegyet kaptunk, ami feledteti velünk a sok bugyutaságot, amit az arcunkba tolnak.

A mai gyerekekkel nem érdemes szórakozni. Forrás: Slash Film

A jó színészi játék és a látvány meg arra volt hivatott, ezt hihetően adja el nekünk, ami szerencsére sikerült is.

A humorára még egyszer érdemes kitérni, ugyanis az a Chucky filmeknek mindig erőssége volt. Pop-kulturális kikacsintások, Aubrey Plaza szinte minden mozzanata, és a szituációs poénok mind ülnek. Általában a horrorfilmekben a humor szerepe a keltett feszültség enyhítése, ám ebben a sorozatban, így a 2019-es feldolgozásban is átestek a ló túloldalára, amitől a film végül kevésbé lett horrorisztikusok, így egyfajta kiskamaszoknak kitalált rémtörténet vált belőle.

Arra, hogy miért alakult a film pont olyanná, amilyen lett, a legbiztosabb tipp a készítők személye lehet. Don Mancini, a karakter eredeti megalkotója, bár szerepel a stáblistában, nem lett bevonva a produkció készítésébe. Helyette olyan emberek kapták meg a posztokat, akik eddig leginkább rövidfilmeken és videojátékokon szerezték szakmai tapasztalatukat, amik elég erősen rá is nyomják bélyegüket a Gyerekjátékra.

Fura ez az új E.T. film. Forrás: AMC-Theatres

Értékelés: 50/100 A végletekig lebutított történet egy olyan horrorfilm lett, amit csak azért néz meg az ember, hogy egy jót röhögjön, ez pedig elég egyértelműen negatív jelző a műfajban.

MAFAB: 71

IMDb:5.9/10

Ez is tetszeni fog...