A fejlődésnek egyetlen útja van: az együttérzés - Interjú Barna Bernivel - Corn & Soda

A fejlődésnek egyetlen útja van: az együttérzés – Interjú Barna Bernivel

Barna Bernivel beszélgettünk a nemrégiben megjelenő The One című könyvéről, amely spirituális és filozófiai fejtegetéseken keresztül kísérli meg feltárni az emberi lélek mélyén húzódó közös vonásokat.

The one

Forrás: Unio Mystica

Barna Berni – a Meggy és Jazz című sikeres blog szerzője – úgy döntött, felkeresi a világ nagy spirituális tanítóit, hogy személyesen beszélhessen velük, feltehesse kérdéseit, s választ kaphasson megérzésére, vajon tényleg Egyek vagyunk-e? Ennek az utazásnak a történetét, a könyv születésének kacskaringóit, a szélfútta zarándokutakon pehelyként való sodródását vetette papírra a könyv írónője, hogy feltárja az olvasók – és önmaga – számára a hitrendszereken, ideológiákon és paradigmákon átívelő közös egységet: a szeretetet. Hisz végső soron mindenki ugyanazt tanítja – vallja ő. Erről beszélgettünk az írónővel:

Meséld el kérlek, hogy kezdtél írni? A blogolással kezdődött?
Már egészen gyerekkorom óta mindig írtam. Amikor a színpadon dolgoztam is, elsősorban a saját írásaimat adaptáltam, amik gyakran szövegalapúak is voltak. Az igazi hangot a Meggy és Jazz írásakor találtam meg, amit használok most is, és amivel ki tudom fejezni őszintén, amit szeretnék. Nemrég lett 5 éves a blog, aminek témája elsősorban az íz, a szépirodalom és a zene. Ez idő alatt megéltem egy nagyon szép írói ciklust, ami főképp a szépirodalomra épült. Persze jelentek meg önkereséssel foglalkozó alkotások, de nem ez volt a jellemző. Annak ellenére, hogy nem mainstream dolgokat írtam, hihetetlen élmény volt, hogy már az első művek után is több mint negyvenezren olvasták. Az volt a koncepció, hogy vajon egy történetbe hogyan lehet beleszőni ízeket, különböző lelki aspektusokat megjeleníteni általuk.

Működik még ez a blog?
Az igazság az, hogy a One írása óta nem dolgoztam vele, és ez lelkileg elég gyötrő is volt. Tudni, hogy van egy sikeresen működő blogod, amit az emberek szeretnek, és akkor hirtelen azt érezni, hogy vége van. Akkor értettem meg igazán, amit már táncosként is sokszor mondtak nekem, hogy a művészek ciklusokban alkotnak. Szóval a Meggy és Jazzen egy elég nagy anyag vár kiadásra, de a One megjelenése kitolt mindent.

Fotó: Altnöder Emese

Akkor beszéljünk a könyvről! Hogy is született pontosan?
Hasonlóképp, mint a blog: jött egy sugallat. (Mellesleg én egész életemben így dolgoztam, táncosként is mindig a hirtelen ötletekre alapoztam.) Több oka is van, hogy a One miért íródott meg. Az egyik, hogy művészként, kereső vagy kutató emberként igyekeztem a lélek dolgaiba sokrétűen belelátni. Illetve egy meglehetősen művelt családban, szinte egy könyvtárban nőttem fel a nagypapámmal, ami azt eredményezte, hogy 18 éves koromra a világirodalom összes nagy művét elolvastam, és nem csak szépirodalmi jellegűeket. Emellett pedig az érzékenységem is közrejátszott a könyv születésében, hisz láttam, hogy az emberek fogódzkodókat keresnek, próbálnak választ kapni a kérdéseikre. Én pedig méltatlannak éreztem, hogy ezekből a válaszokat kereső emberekből megpróbálnak hasznot húzni, és az egészből egy „spiribizniszt” csinálni. A lélekkutatás ennél sokkal mélyebb, ősibb dolog, ami nem választható el a filozófiától vagy a vallástörténettől, a különböző tudományoktól. Szóval láttam, hogy mindez nemhogy összehozná az embereket, hanem elválasztja őket egymástól, és mindenki különvált aszerint, hogy miben hisz vagy mit gondol bizonyos kérdésekről. Holott egy jó tanítónak arra kellene ösztönöznie, hogy a megfelelő tudás megszerzésével útnak indulj, és megismerd önmagad, lebontva a számos rád rakódott felesleget. Én tehát megpróbáltam az egyénen túllátni. Sokat utaztam, tapasztaltam, és azt láttam, amit már rengetegen előttem, hogy mindenki ugyanarról beszél, csak eltorzítjuk őket azzá, amit mi akarunk hinni. Kérdéseim támadtak, s az alap koncepció úgy szólt, hogy elindulok a világban, és a vallási vezetőknek felteszem őket, mert én abban hiszek, hogy ha lebontunk magunkról mindent, akkor ugyanazt találjuk a rétegek alatt. Akkor én már foglalkoztam olyan tanítókkal, akik a vallásokon túlléptek, és nem egy adott hit égisze alatt végezték tevékenységüket. Volt egy elképzelésem, hogy miről szól majd ez a könyv, és teljesen más sült ki belőle végül. Úgy döntöttem, hogy hagyom magam sodródni a könyvvel, és engedni, hogy ő vezessen.

Feltűnt az, hogy nagyon sokszor használod az igazság szót, és sokat beszélsz az igaz emberekről, igaz tettekről. Honnan lehet felismerni az igaz embereket?
Örömmel átadnám a titkot, ha tudnám, de azt hiszem, ez mindenkinél egy belső kapcsoló, ami jelez. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még gyerek voltam, ment egy reklám a tévében, amiben állítottak dolgokat, s egy pecséttel a képernyőre ütötték azt, hogy „nem igaz.” Ez bennem úgy látszik, mély nyomot hagyott, és a mai napig, ha beszélgetek valakivel, szinte látom magam előtt ezt a pecsétet. Persze ez nem egy hihetetlen képesség, ami mögött lenne bármilyen értékítélet, de ha tényleg sikerül lebontanod magadban hitrendszert és minden egyebet, akkor egy olyan üresség jöhet létre benned, ami lehetővé teszi, hogy könnyebben befogadj más embereket. Ez nem misztikum vagy boszorkányság. Bennem egy üres tér nyílt, amibe teljes egészében be tudok fogadni másokat úgy, ahogy vannak. Kissé rémisztő, de olyan, mintha a lelküket érezném, a legbelső rezdüléseiket, félelmeiket, örömüket, vágyaikat. Ha már Egy, akkor ez az, ami közös bennünk a világon bárhol, a különböző lelki aspektusok.

Fotó: Bugár Máté

Ebbe az állapotba el lehet jutni tudatosan? Vagy szükséges hozzá egy rendkívüli esemény, ami megváltoztatja az életed?
Legelőször, amíg kellemesen lebegsz a víz felszínén és minden rendben, addig nem érdeked változtatni bármin is. Bizonyára vannak emberek, akiknek sosem jön el ez az állapot, mert boldogok úgy, ahogy jelenleg vannak. Onnantól azonban, hogy kérdéseid vannak, esetleg szeretnél igazabb dolgokat, ha ráunsz a felszínes kapcsolatokra, akkor nem kell egy világrengető, tragikus esemény. Akkor természetszerűleg elindulsz ezen az úton, ami mindenkit ugyanoda visz. Módszerek persze vannak, de mindenkinek egyedi, hogy hogyan kell megtalálnia az utat. Nekem a lázadó természetem miatt volt könnyű, sosem szerettem, ha valamilyen izmussal akartak hatni rám.

Pont ezen rágódtam a könyv olvasása közben, hogy ha elterjedne ez a gondolkodás, nem félnél, hogy egyfajta izmussá válik ez is?
Nincs félelmem, és engedd meg, hogy ne saját példával éljek. Mooji, a könyvben is szereplő mesterem köré az emberek csináltak egy izmust, ami rendkívül elterjedt a világban. Még mielőtt személyesen találkoztam volna vele Indiában, részt vettem a szatszangján, ahol figyeltem ennek a hatását magamon és a többi emberen is. Benne is van az interjúban, amikor megkérdezem tőle, mit szól az emberek rajongásához, és hogy gyakran elferdítik azt, amit ő tanít. Erre csak nevetett, és azt mondta, nem tudja és nem is szeretné megváltoztatni, hogy az emberek miként teszik magukévá a tanításait. Az igazi tanítók és áltanítók között az az óriási különbség, hogy ők már csendes megfigyelőként vannak jelen, és semmi nem hat rájuk – még az sem, ha számtalan ember hajbókol előttük. Én is látom, hogy hogyan hat a könyvem, mert szerencsére rengeteg visszajelzést kapok. Találkoztam már azzal is, hogy megpróbáltak nagyszerű képességeket tulajdonítani nekem, de ez nem hat rám. Amíg pedig nem hat rám, addig nem vállalhatok felelősséget értük. Nyilvánvalóan azért jól esik az embernek ez a fajta óriási szeretet.

Milyenek a visszajelzések?
Pont a napokban írtam ki a Facebookra, hogy vagy ennyire jó fejek vagytok, vagy tényleg ilyen jó ez a könyv. Csak pozitív visszajelzéseket kapok, és tömegesen.

A vallásokról elég negatívan nyilatkozol ebben a könyvben. Ért már esetleg támadás emiatt?
Hát egy mélyen hívő embernél lehet, hogy kiveri a biztosítékot, de azért az Egyház haragját nem vívtam ki egyelőre. Ami számomra meglepő, hogy nem „spiri” érdeklődésű emberek vannak túlnyomó részt, hanem olyanok, akik idáig egyáltalán nem voltak nyitottak. Én inkább nevezném filozófiainak, mint spirituálisnak. Érdekes, hogy olyan emberekhez is eljut, és olyan embereket is megnyit, akik eddig homlokegyenest elhatárolódtak ettől.

Írás közben volt szándékod a könyvvel? Segítő szándék vagy bármiféle?
A szándékom az volt, hogy teljesen tisztán mutassam meg, amit én tapasztalok. S ha nekem megadatott az a képesség, hogy ezt ki tudom fejezni, akkor úgy éreztem, hogy át kell adnom ezt másoknak is.

Fotó: Bugár Máté

Szerinted eljöhet valaha az az idő, hogy mindenki eléri ezt az állapotot?
Nem vagyok jós – hál’ Istennek. Nem tudom, és azt sem, hogy van-e rá szükség. Talán az itt a kérdés, hogy az egyén életében eljön-e valaha, hogy így tudjon gondolkodni. Azt gondolom, hogy előbb vagy utóbb minden egyén életében eljön. Nagyon sokszor jutottam arra az utazásaim során, hogy az az idő, amit itt töltünk, eléggé rövid, és itt van valami más is. Annyira egyértelműek az érzelmek, az utak, hogy ez valaminek a kezdete. Ha ezt vesszük alapul, akkor felteszem, valamikor mindenkinek eljön ez az idő. S hogy valaha eljön-e az, amikor minden lélek ezt a fajta szeretetegységet képviseli? – hát nem tudom. Mooji mondta a konfliktusokról, hogy ha minden jól működne, akkor miért kellene élnünk? Azt tudom, hogy én ezt nem szeretném, mert azt jelentené, hogy nincs többé hová fejlődnünk. A fejlődésnek pedig egyetlen útja van: az együttérzés. Ha nem volna ez a sok ellentét, különbség a Földön, akkor nem lenne szükség az együttérzésre sem.  Az úton való elindulás első lépése az empátia kialakulása, s ha ez megtörtént, utána tudsz tovább haladni magadon keresztül oda, hogy felépítsd magad, és többé ne legyen fontos, hogy veled mi történik. Az az igazi üresség – amiről korábban beszéltem –, amikor már nem te vagy a saját életed főszereplője.

Min dolgozol jelenleg? A The One folytatásán?
Úgy volt, hogy ennek a második része lesz a következő, de közben elkezdtem elég sokat kutatni az emberi kapcsolatokat illetően, kutatásokat végezni, nem csak spirituális szempontból. Társadalmi, szociológiai, genetikai szempontok alapján. Az eredeti végzettségem táncművész és táncterapeuta. Nagyon sok évig színpadon voltam, dolgoztam nemzetközi porondokon is. Közben végeztem egy alternatív pszichológusi másodszakot is. Szóval elsősorban nem ez a szakterületem, de nagyon érdekelt, hogy mi az, ami ennyire determinál minket az emberi kapcsolatokban.  Így jött az újabb könyv ötlete, amiben szintén lesznek interjúk, kifejezetten magyar pszichiáterekkel, pszichológusokkal, viselkedéskutató szociológusokkal, spirituális írókkal, hogy több aspektusból is megismerhessük a témát. Közben pedig szervezem a The One második részének az utazásait is, csak az utóbbi években annyit voltam úton, hogy úgy éreztem, kell egy kis nyugalom. Így ez a könyv csak 2018-ra várható.

A The One itt megvásárolható.
A könyvért köszönet az Unio Mystica kiadónak!

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] A Novellárium Laár András után másodszor foglalkozik kortárs szerzővel. Ezúttal a Meggy & Jazz nevű blog írójának, Barna Berninek és Titkos szobák című novelláját veszem górcső alá. Az írónőtől nem áll távol a spirituális gondolkodás, ezt igazolja nemrégiben megjelenő The One című könyve is, melyről pár héttel ezelőtt a Corn & Sodával is elbeszélgetett. […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: