Film vs. könyv - The Mortal Instruments - Corn & Soda

Film vs. könyv – The Mortal Instruments – City of Bones

City-Of-Bones-Wallpaper

Cassandra Clare, The Mortal Instruments sorozatának első kötete 2007-ben került fel a könyvesboltok polcaira, és rövid időn belül hatalmas rajongótábort tudhatott maga mögött mind hazánkban, mind nemzetközi szinten. Nem is csoda, hogy az írónő egy olyan franchise-t teremtett, amelynek szinte évről-évre jelentek meg a további elemei, és öt(!) folytatást élt meg, miközben számos novellával és kiegészítővel gazdagodott. Ezek után a Csontváros megfilmesítése csak idő kérdése volt, melyre végül 2013-ban a Screen Gems csapott le, egy Harry Potter vagy The Hunger Games-hez hasonló sikerben bízva. A film azonos címmel került a mozikba, s hiába volt remek a táptalaj és a széles rajongói tábor, Amerikában a 60 millió dolláros büdzsének alig több, mint felét termelte csak vissza. Mindez komoly veszélybe sodorta a folytatások vászonra adaptálását is. Még a mozi bemutatása előtt kilátásba helyezték a második rész, a Hamuváros megfilmesítését a City of Bones után, azonban talonba rakták.

Cassandra Clare bestsellere nem keveset merít a divatos sikerszériákból, s ezzel Harald Zwart rendező sem tudott igazán szakítani, habár a háttértörténetet visszaszorítva inkább az akcióval és látvánnyal kívánta „eladni” a filmet. Elsősorban a Harry Potter sorozat volt komoly hatással az írónőre, ami nem is csoda, hiszen a szárnypróbálgatásait HP fan-fictionökkel kezdte. Szigorúan nézve a klón kifejezés is rásüthető erre az urban fantasyre, aminek világát vámpírok, warlockok, vérfarkasok, démonok és hasonló lények uralnak. A City of Bones szorosan követi a könyv cselekményét, ugyanakkor egy kicsit komolyabb köntösbe öltözteti azt. Az I. Marlene King – Jessica Postigo páros ebből a szempontból jó kézzel nyúlt Clare alkotásához. A forgatókönyvben meghagyta a klasszikus fantasy elemeket, illetve a sztorit sem „bántotta”, ezzel párhuzamosan szakított a mesésebb részekkel. A filmben már nem találkozunk repülő motorbiciklin közlekedő vámpírokkal vagy randidroggal patkánnyá változtatott emberekkel.

the-mortal-instruments-city-of-bones-lily-collins-jamie-campbell-bower-3

A történet maga elég sablonos, megszokott sémát követ ugyan, viszont a cselekmény előrehaladtával  kellő fordulatot tartogat. Adva van egy teljesen átlagos tinilány, Clary Fray (Lily Collins), aki 16. szülinapján egy vad szórakozóhelyre téved, ahol tanúja lesz egy gyilkosságnak, amit rajta kívül senki sem lát. Megdöbbenéséből még alig józanodik ki,  édesanyját már rejtélyes módon el is rabolják. Amikor a lakásában egy minimum 16 karikás démonnal találkozik, akitől egy titokzatos szőke szépfiú, Jace (Jaime Campbell Bover) menti meg, már gyanakszik, hogy nem minden az, aminek tűnik. Így kerül egy titkos társaság tagjai, a nephilimek (árnyvadászok) közé. Tőlük tudja meg, hogy édesanyja, sőt ő maga is – születése jogán – egyike ezen harcosoknak, akik a világ védelmére esküdtek fel a gonosz szolgái ellenében. Származását és ezt a világot megismerve kiszélesedik a történet, a cselekmény még pörgősebbé válik, új irányt is vesz. Ezután inkább a mitikus Végzet Ereklyéi közül a Kehely megszerzése felé irányul a történet, mellyel új árnyvadászokat lehet teremteni, s amelyre a visszatéréssel fenyegető ellenségnek, Valentine Morgensternnek (Jonathan Rhys-Meyers) is komolyan fáj a foga. Az ő feladatuk, hogy ezt megakadályozzák, Clary elrabolt édesanyját, valamint a Kelyhet megtalálják, hogy helyreállítsák a világ egyensúlyát.  Már maga a sztori is komoly déjà vu hangulatot ébreszt, szinte várjuk Harry Potter és barátai feltűnését, a The Mortal Instruments azonban több, mint egy átlagos fantasy. A felszín alatt komoly társadalmi kérdéseket is feszeget, úgymint a faji vagy nemi hovatartozás problémája, amit a rendező a filmbe is belecsempészett, az izgalmat és érdeklődést pedig végig fenntartja. A film talán legkomolyabb hibája azonban, hogy a Clare által megteremtett és kidolgozott mitológiai háttérrel nagyon kesztyűs kézzel bántak az alkotók. Az igazi ízét veszti el így a történet, ugyanakkor kevés a magyarázat, túl direkt az egész film, ellenben egyes dolgokat nagyon szájbarágósan adnak elő. Ezt ellensúlyozva az effektekre és magára az egész látványvilágra szavunk sem lehet, a kényes egyensúly viszont ezzel teljesen felborul.  A cselekmény egészen a végkifejletileg – néhány apróság kivételével – szorosan követi a könyvet, az egyes lényeket, harcokat is aprólékosan Clare fantáziájához igazították, olykor meg is fűszerezve azt, ami nem egy gyerekfilmet eredményezett.

A.vegzet.ereklyei.csontvaros.Film-015

Ha az eredetei médiumhoz viszonyítunk, a casting nem tartozik a film erősségei közé, habár vannak üdítő kivételek, mint a warlock Magnus Bane-t játszó Godfrey Gao vagy Aiden Turner, de a szereplők többségéről nem kapunk teljesen tiszta képet. A Claryt alakító Lily Collins kezdetben igen sótlannak tűnt, de a film során nagyon jól kiaknázta a szakadt farmert viselő, mindennapi lezser tinilány jellemfejlődését. Szegény Jace karaktere Jaime Campbell Bower alakításában már nem járt ilyen jól. Már a válogatás során lehetett volna sejteni, hogy nem lesz telitalálat. Az írónő által megálmodott Jace Waylend szinte mindenben tökéletes, néha kicsit nárcisztikus és modora is hagy olykor némi kivetnivalót, de valójában egy „angyali” szépfiú. Bower inkább egomán, stílusát tekintve a bunkóhoz áll közelebb, a kinézete szintén nem a clare-i fantáziát tükrözi. A mellékszereplők többnyire az átlagos stílust képviselik, leginkább a háttérben maradnak, inkább a direketebb, akciódúsabb jeleneteknél lépnek elő. Clary félénk, kissé lúzer barátja Simon (Robert Sheehan), illetve a tini árnyvadászok mindentudó nevelője, Hodge (Jared Harris) lóg ki talán a sorból. Az utóbbi a filmben bizonyos fokú narrátori szerepet is betölt. Egyfajta szócső az írónő és néző között, aki az előzményekbe és Cassandra Clare világába  nyújt szélesebb betekintést. A legnagyobb űrt, azonban Valentine Morgenstern figurája hagyta. Valójában egyfajta „übermensch” világnézetű alak, akit a világ nagy része félve gyűlöl, saját fajtáját mindenek fölöttinek tartja, az általa alsónak vélt fajok kiirtása a célja, amihez minden radikális eszközt felhasznál. Ehelyett sablonos gonoszt látunk a vásznon, akit meg kell állítani, mert el akarja pusztítani a világot, minden kidolgozottabb motiváció vagy mentalitás  nélkül. Hogy kerek legyen a világ szerelmi szál természetesen innen sem hiányozhat, szerves részét képezi az egész történetnek, mélyebben mint azt előzetesen vélni lehetne. Collins és Bower románca már az első percektől kezdve ott lóg a levegőben, ami később egy szerelmi háromszöggé, sőt, bizonyos szempontból négyszöggé változik, ami nem a műfajra jellemző sablon.

Ha a színészi játékon és a kissé felületes, olykor sablonos cselekményen átlépünk, film önmagában is megállja a helyét. Pörgős, izgalmas és látványfilmnek is remek. Nem tolong benne a CGI, nem próbáltak minden nüanszot számítógépes grafikával megoldani. Aki szereti a témát vagy tetszett a film, annak mindenképp ajánlott a könyv elolvasása is. Amellett, hogy kitűnő szórakozás, megismerhetünk egy teljesen új világot a fantasy szinte minden elemével, valamint a filmben lévő hézagokat és nyitva hagyott kérdéseket is pótolhatjuk.

 

rúna

Ez is tetszeni fog...