Filmkockák az agykérgen - Anyám és más futóbolondok a családból - Corn&Soda

Filmkockák az agykérgen – Anyám és más futóbolondok a családból

Az Anyám és más futóbolondok a családból című film több szempontból is új színt vitt a Cortex Filmklub programjaiba. Egyrészt azért, mert végre sorra került egy kortárs magyar alkotás is, másrészt azért, mert a téma komolyságának ellenére a rendezőnőnek mégis sikerült humorosan megközelíteni a XX. századi történelem leginkább emberpróbáló momentumait is.

Elég volt csupán Fekete Ibolya filmjének tartalmát elolvasnom, és máris asszociáltam A napfény íze című filmre, így önkéntelenül is elkezdtem összehasonlítani egymással a kettőt. Érdekes volt ezúttal egy család női ágának szemszögéből végigkövetni a magyar történelem legabszurdabb századát. Az idősíkok kezelése szintén nem mindennapi; először egy idilli családi jelenetet látunk a narrátor gyermekkorából, majd a jelenbeli, középkorú énjéről, aki demenciában szenvedő idős édesanyját ápolja, ezután pedig elkezd megelevenedni a család története. Első pillantásra ugyan egy kicsit túlságosan sok futóbolondból áll a família, ám ha a narrátor édesanyja, Gardó Berta köré rendezzük őket, hamar összeáll a kép. Persze ez a művelet jóval egyszerűbbé válik azután, hogy a hölgy egyáltalán világra jön 1911-ben. De amíg a családi panoráma felállításával foglalatoskodunk, addig is nagyon szórakoztató a sok bogaras figurát nézni, akiknek egytől egyig megvannak a maguk stikkjei, és éppen úgy szerencsétlenkednek a párkapcsolati problémák útvesztőjében, mint  korunk átlagembere. Persze több mint egy évszázaddal ezelőtt egy húszas-harmincas éveiben járó egyedülálló nő még nem szinglinek, hanem vénlánynak számított.

Filmkockák az agykérgen

Trianon után azonban nagyobb gondjai is akadnak a családnak. Míg A napfény ízében a történelem ezen pontja nem bír olyan nagy jelentőséggel, a gyermek Gardó Berta életében igazán meghatározónak bizonyul. Sor kerül a kislány első költözésére Székelyhídról az összezsugorodott magyar határok mögé. Itt el is hangzik az a kulcsmondat, hogy innentől kezdve bárhogyan próbálta felépíteni az életét, az mindig széthullott.

Filmkockák az agykérgen

A továbbiakban egy öntörvényű, független nő portréja bontakozik ki a néző előtt, akinek valóban újra és újra a feje tetejére áll az élete. Gardó Berta bizony nem áll be a sorba, és nem tekinti legfontosabb életcéljának a menyegző nevű aktust, ehelyett Budapestre megy, és kalapos szakmájának hála könnyedén önfenntartóvá válik. A bohókás baráti társaságnál pedig, ahol szállást kap, mintha második családjára találna rá.

Filmkockák az agykérgen

Természetesen a nyitó kép, és a történetmesélést megszakító jelen nem hagy kétséget afelől, hogy Gardó Bertára is rátalál a szerelem. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a temperamentumos hölgy hajlandó lenne megbarátkozni az állandósággal. Élete során huszonhétszer költözik, és vonszolja magával férjét, Lajost és a kislányát Bertust, sokszor szó szerint eltűnve a térképről. A helyváltoztatások egy részére természetesen a történelem tragikus eseményei késztetik a hölgyet, ám legalább ennyiszer csupán a sértettség az oka (amely azonban egyszer életmentőnek bizonyul).

Filmkockák az agykérgen

Az anyám és más futóbolondok a családból – ahogyan a címe is mutatja – valójában egy generációra, egy főhősnőre koncentrálva mutatja be a XX. század eseményeit, így eltér A napfény ízétől, ahol a százhetven perces játékidő alatt három generáció adja át egymásnak a stafétabotot. A két film hangulata is teljesen különböző; míg Szabó István művére egyfajta patetikusság és szenvedélyesség jellemző, Fekete Ibolya édesanyjának állított mozgó emlékművét teljesen áthatja az a fajta sírva-nevetős humor, sőt gyakran önirónia, amely elengedhetetlen feltétele volt a túlélésnek.

Filmkockák az agykérgen

A filmet követő beszélgetés során a rendezőnő további részleteket árult el családjának életéről, amely a film háttértörténeteként szolgált. Kiderült, hogy a bemutatott költözködések közel felét valóban ő maga is végigcsinálta, és szinte szenvedélyévé vált a helyváltoztatás, de legalábbis a lakás bizonyos időközönként való átrendezése. Ez az állapot azonban normálisnak volt mondható, hiszen a történelemből való kivonulás a humorhoz hasonlóan segített a túlélésben. Felmerült a kérdés, hogy Gardó Berta demenciájának köze lehetett-e az állandó helyváltoztatáshoz. Novák Bálint szerint, aki a pszichológiai nézőpont képviselője volt, a kettőnek nincs jelentős köze egymáshoz, a betegség esetleges megelőzésének titkát pedig abban látja, ha az ember idős korában is rendszeresen tornáztatja az agyát például keresztrejtvényekkel, sudokuval vagy idegen nyelvek tanulásával. A beszélgetés végén Bálint még egy gondolat-kísérlettel sokkolta a nagyrészt a rendszerváltás után született  közönséget; ki kellett találni, hogyan reagálnánk, ha egy békés családi ebéd kellős közepén berontanának az éppen aktuális hatalmi szervezet képviselői a lakásba, és haladéktalanul kipenderítenének minket onnan. “Mi lenne az a három dolog, amit magaddal vinnél? Mit mondanál az apádnak búcsúzáskor?” – hangzottak a kérdések, amelyek hallatán a mi generációnk képviselői (köztük természetesen én is) gyakorlatilag köpni-nyelni nem tudtak. Bár Szalay Álmos moderátornak kétségkívül igaza volt, amikor azt mondta, hasonló helyzetben az ember annyira lefagyna, hogy képtelen lenne reagálni.

Ezek is tetszhetnek...