Fityisz a fantasy műfajnak - Disenchantment (2018) - Corn & Soda

Fityisz a fantasy műfajnak – Disenchantment (2018)

A Disenchantment úgy figurázza ki a fantasy műfaját, hogy közben egy saját eredeti sztorit is elmesél. Kattintás után nemcsak kritikát olvashattok, de néhány érdekes infót is elárulok róla.

A sorozat egyik alkotójának neve ismerős lehet a szarkasztikus animációs sorozatok kedvelőinek. Matt Groening a felelős az olyan klasszikusokért, mint A Simpson család és a Futurama. A Disenchantmenten is jól észlelhető, hogy ez szintén az ő keze munkája, és ezt nem csak a rajzok sajátos stílusára értem.

A Netflixen megtalálható sorozatnak szinte minden jelenetéből árad a fanyar és keserű világnézet, illetve úgy keveri a humort a drámával, ahogy azt csak Groening tudja.

Forrás: Winter is Coming

A középkori fantasy-kat kifigurázó animáció mégis több szempontból eltér társaitól. Társai alatt a társadalomkritikával bíró animációs sorozatokat értem. Ezeknek az alap felépítése az, hogy egy családon keresztül tekintünk be abba a fura világba, amely görbe tükröt állít a valóságunk elé. A fő karakterek: egy retardált apa, egy irgalmatlanul szexis anyuka, egy cinikus fura lény, és egy kötelező gyerek. Bár a karaktertípusok ebben a sorozatban is megtalálhatóak, a szokásos történetmesélést úgy hagyták el, ahogy a Futuramában is. Egy család hétköznapi élete helyett egy furcsa és varázslatos világba tekinthetünk be, ahol persze semmi sem olyan, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, illetve pont hogy minden inkább a vártaknak egyfajta kifacsart morbid módján jelenik meg.

Az első rész címe az, hogy „Egy hercegnő, egy manó és egy démon besétál egy bárba”. Már ez is sokat elárul a sorozatról, mert lényegében tényleg ez történik. A durván alkesz hercegnőt az enyhén retardált apja, a király diplomáciai okokból egy gyökér herceghez akarja adni, de közbeszól az élet. Illetve nem is az élet, hanem egy Luci nevű démon, meg egy Manóó nevű manó. Innentől pedig a különböző kalandok, amiknek általában egy komoly piálás a kezdete, egymást követik, amikből egész szövevényes történet bontakozik ki.

Így, bár ez a sorozat is az ilyen animációkban megszokott karaktertípusokkal dolgozik, mégis teljesen egyedi és új látásmódot ad. A saját sztorijuk elmesélése közben annyi fantasy-nak szólnak be, amennyinek csak tudnak, illetve visszaköszön benne még néhány ismerős arc is. Ezekhez viszont az apróságokra kell figyelni.

Ám nem csak a háttér az, amire megéri odafigyelni, mert bizony a párbeszédek és még maga a történet is rejt magában olyan poénokat, amelyek csak akkor esnek le, ha éppen nem máshol járt az agyunk. Ugyanis a fanyar önreflektáló viccek és a háttérben megbújó társadalom- és valláskritika csak szőrmentén vannak jelen. Ezt egyébként ne is vegyük rossz néven, mert pont ettől jók ezek a poénok. Nem izzadtságszagúak és kellően mellbevágóak, de ahogyan mondtam, csak akkor, ha képben vagyunk.

Ahogy azt a bevezetőben is ígértem, ezek közül az apróságok közül le is lövök nektek néhányat, de nem mindet, hogy ti is felfedezhessetek benne párat. Ezek közül egyébként, ha van kedvetek hozzá, a saját kedvenceiteket hozzászólás formájában meg is oszthatjátok velünk.

Az ilyen kis poénok közül a legnyilvánvalóbb, amit egyébként már a sorozat előzetesében is lelőnek, az a kardokból álló trón, ami egyértelmű utalás a Trónok harcára. Egy másik ilyen úgynevezett Easter Egg a pestises hullákat szállító kocsi, ami a Gyalog Galoppra való kikacsintás. Ezeken kívül még egy ilyenről rántom le a leplet, bár a sorozat megjelenése után nem sokkal már ez is elég nagy népszerűségnek örvendett a neten. Ez a gag az alkotók egy másik sorozatát emelte be az univerzumokba, mégpedig a Futuramát, de csak egy képkocka erejéig.

Forrás: moviepilot

A többi apró poén felfedezését rátok hagyom. Arra viszont ismét felhívom a figyelmet, hogy meglehetősen szemfülesnek kell lenni az észrevételeikhez.

Mivel a bevezetőben nemcsak az eldugott poénokat ígértem be nektek, hanem azt is, hogy érdekes infókat kaptok a sorozatról, nem akarom meghazudtolni magam.

Groening egyik legelső karaktere volt a Manóó nevű manó, és ez a rajz alapozta meg az arcokra jellemző stílusát. Még szintén Manóóhoz kapcsolódik, hogy a barkó azért került a fejére, hogy ne tévesszék össze egy gyerekkel. Ez egyébként visszatérő poén is a sorozatban, sőt az egyik részben szinte végig babaként bánnak Manóóval, illetve még szintén a kis zöld lénynél maradva, az öltözködését sem árt ha megfigyelitek, ugyanis az sem véletlenül lett olyan színű, amilyen.

Forrás: Netflix

Az érdekességeken túl pedig még olyan hasznos infóval is tudok nektek szolgálni, miszerint a Netflix egyből két évadot rendelt meg a sorozatból, így a következő 10 részt 2019-ben várhatjuk. Ehhez még azt is hozzátenném, hogy az utolsó rész után érdemes kivárni a stáblista végét!

Visszatérve arra, hogy milyen is maga a Disenchantment, röviden ugyanúgy tudom jellemezni, ahogy azt az alkotója is tette. Olyan, mintha a Trónok harca találkozna a Futuramával. Így akinek hiányzik egy érzelmekkel teli és obszcén módon vicces animációs sorozat, ami folyton a fantasy műfaj hülyeségein poénkodik, annak muszáj ezt megnéznie.

Ez is tetszeni fog...