Florence - a tökéletlen hang (2016) kritika - Corn & Soda

Florence – a tökéletlen hang (2016) kritika

Rajong a zenéért, a szendvicsekért és a krumplisalátáért, de utálja az éles dolgokat. Ráadásul Meryl Streep játssza, így egyértelműen megszeretjük a Florence – a tökéletlen hang (Florence Foster Jenkins, 2016) hóbortos főszereplőjét egy pillanat alatt.Florence - a tökéletlen hang
Stephen Frears, aki olyan filmeket rendezett, mint a Pop, csajok, satöbbi, vagy a Veszedelmes viszonyok, most egy igaz történethez nyúlt, és egyenesen az 1940-es évek New York-jába röpít minket, ahol a zenekedvelők egy elit körét mutatja be.

A Verdi klubot egy elsőre teljesen átlagos, elkényeztetett gazdag hölgy, Florence Foster Jenkins (Meryl Streep) alapította, és túlnyomórészt ő és ripacs színész, szavaló férje, St. Clair Bayfield (Hugh Grant) lépnek színpadra. Jól működő rendszer ez, az előadók nem éppen a született tehetségek közül kerültek ki, a közönség meg vagy félig süket, vagy le lett fizetve, hogy főszereplőnk, Florence kivételes művésznőnek érezhesse magát. Ráadásul minden rendezvényen van krumplisaláta és szendvics, így a siker garantált.

Forrás: Paramount Pictures

Forrás: Paramount Pictures

Egy nap Florence úgy dönt, hogy ad magának még egy esélyt, és újra elkezdi tanulni az operaéneklést, ami valljuk be, nem a legkönnyebb műfaj, rengeteg, amúgy remek énekesnő is komoly akadályokba ütközne egy ilyen kihívástól. Eddig a pontig egyébként kifejezetten semmilyen volt a film, csak egy gazdag hepciás hölgy, és trófeaférje gondtalan napjait mutatta be. De ami innentől jött, az egy komoly érzelmi hullámvasút volt. Én személy szerint egyik pillanatban kacagtam, a másikban pedig sírtam, de nem a nevetéstől.

Forrás: Paramount Pictures

Forrás: Paramount Pictures

Azt gondolnánk, hogy pár hamis sikkantás után unalmassá válik egy nyivákoló áriázás, de Meryl Streep az összes próbálkozását egyedivé alakította. Amikor nem az ő félrekiabált hangjain, akkor a kísérő zongoristának felvett Cosmé McMoon arckifejezésén pukkadtunk meg a nevetéstől, akit az Agymenőkből ismert Simon Helberg játszik.

Az alkotás drámai részét Florence betegsége szolgáltatja, amit lassan csomagol ki a film, és minden egyes alkalommal megszakad az ember szíve az idő közben cseppet eszét vesztett asszonyon. Streep nem véletlenül háromszoros Oscar-díjas színésznő, kevés kortársa tudta volna ilyen hitelesen és hatásosan visszaadni a figurát. Florence percek alatt az ujjai köré teker mindenkit bájos naivságával és túlzott affektálásával.

Hugh Grant állítólag borzasztóan izgult a forgatások előtt, hiszem most először hozta össze a sors Meryl Streeppel, saját bevallása szerint egy évig rettegett, hogy leszerepel a karizmatikus színésznő mellett. Nos, szerintem állta a próbát. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy kedvelem-e, vagy sem. Bayfield egy megkérdőjelezhető nemesi múlttal rendelkező brit színész, szavaló, aki sose kapta meg az áttörő szerepet. A kimért, bájolgó szerep nem áll távol a színésztől, most mégis sikerült valami pluszt adnia a karakteréhez, és bár szerelme Florence iránt néha nagyon műnek tűnik, végül rá kell jönnünk, hogy valóban szereti a dámát, és a végletekig elmegy, hogy boldognak lássa. Ráadásul Grant szvingel a filmben, ami nem mindennapi látványt nyújt.

Forrás: Paramount Pictures

Forrás: Paramount Pictures

Évekig sikerül is a kis – busásan megfizetett – közönség előtt tartania Jenkinst, de bekövetkezett az elkerülhetetlen, ami Florence műsorát egyenesen a legendás Carnegie Hall színpadára repítette, ahol csak a kor legendái léptek fel. Mégis, a történet szerint Florence Foster Jenkins hanganyaga az egyik legtöbbet kikért lemez a Carnegie levéltárából.

Ritka erős karakterek voltak a mellékszereplők is, és itt nem McMoonra, a zongoristára gondolok, hanem az egy-kétmondatos szerepekre, akiknek gyakran a nevüket se tudtuk. Példának okáért ott a közönséges Mrs Stark, aki az egyik legellenszenvesebb karakterből a legemberségesebbé növi ki magát a film végére, vagy éppen a Post firkásza, a film egyetlen lefizethetetlen szereplője. De vitathatatlan, hogy McMoon filmbeli fejlődésén ment át a nézők nagy része, és eleinte Florence-en, majd vele nevettünk. Kicsit olyan, mint amikor egy kisgyerek suta fellépését nézed, kuncogsz rajta, de közben értékeled a próbálkozást.

A másik nagy keresztutat is McMoon karaktere kapja: nyelje le minden büszkeségét, és álljon ki az időközben barátjává vállt asszony mellett, aki nem mellesleg szép summát fizet neki, és rengeteg embert ismer a szakmában, vagy ne adja nevét a bohózathoz?

Forrás: Paramount Pictures

Forrás: Paramount Pictures

A film végig komoly morálok és a felhőtlen megnevettetés között egyensúlyozik, kifogástalan színészi játékokkal egy megható kerettörténetben.

Bár Mrs. Jenkins nem volt egy jó coloratura soprano, de kevesen rajongtak és patronálták a zenét annyira, mint ő, és ez teszi próbálkozását a zene kigúnyolása helyett a próbálkozás példájává. A Florence, a tökéletlen hang egy olyan film, amire semmi körülmények között nem szabad beülni papírzsepi nélkül, akár a sírástól, akár a nevetéstől, de könnyezünk majd.

értékelés: 78/100
IMDB: 7.2
Mafab: 83

Ez is tetszeni fog...