Fox upfronts 2015 - idei újdonságok a tévében - Corn & Soda

Fox upfronts 2015 – idei újdonságok a tévében

A Fox a legutóbbi nézettségi adatok alapján csak a negyedik lett a rangsorban, ezért 2015 őszére rengeteg új sorozattal is készül, beleértve Ryan Murphy Scream Queensét és a Minority Report című 2002-es film adaptációját. A Fox tavaly sem teljesített valami jól, persze ez ne tévesszen meg minket, így is nagyon szép helyen zártak, bár az új sorozatok közül csak a Gotham kapott zöld lámpát a második évadhoz, illetve az X-Files reboot is tervben van, de a premierre még várnunk kell.

Lássuk tehát a 2015 őszén induló új sorozatokat a Fox csatornán:

Minority Report

A Fox a pilot után berendelte a Steven Spielberg 2002-es filmjéből készült azonos című sorozatot, amelyhez már meg is érkezett az első trailer és featurette is. A Minority Report egy férfit és egy nőt követ nyomon, a történet 2065-ben kezdődik. A Precrime program már tíz éve nem működik, Precog Dash viszont továbbra sem szabadul a jövő képeitől. Dasht a jövő kínozza, a nőt a múlt kísérti, miközben a legszörnyűbb bűncselekményeket próbálják megakadályozni Washington D.C.-ben még azelőtt, hogy azok megtörténnének.

Scream Queens

2015 szeptemberében kerül majd műsorra a Scream Queen első évada, olyan főszereplőkkel, mint Jamie Lee Curtis, Emma Roberts és Lea Michele. A sztoriban egy sorozatgyilkos tartja rettegésben egy lánykollégium lakóit, és minden epizódban meghal valaki. Nagy hype várható a horrorantológia körül, mindenki szereti a kaszabolós sorozatokat.

Grandfathered

A John Stamos főszereplésével készülő Grandfathered című egykamerás vígjátéksorozat egy gazdag agglegényről szól, akihez egy nap beállít a fia és az unokája, akikről korábban még csak nem is hallott. Hozhat jót és rosszat is, a trailer alapján egy szokásos komédia lesz, elég jó poénokkal, elég jó szereplőkkel, bár arra kíváncsi leszek hány évadot fog megérni.

The Grinder

A Grandfathered mellett egy másik vígjátéksorozat is indul, a The Grinder. Dean Sanderson (az ikonikus Rob Lowe alakítja) – egy színész, aki épp egy nagysikerű jogi sorozatban játszik – hazatér szülővárosába, hogy újra beilleszkedjen valódi jogászokból álló családjába. A fő konfliktus Dean és testvére, Stewart között bontakozik ki, aki maga tényleg jogot végzett, de nem tud kilépni testvére árnyékából, aki jogot játszik. Biztosan jó kis sorozat lesz, sok poénnal, bár aki ismeri Lowe pályafutását, tudja mire számítson tőle.

Rosewood

Dr. Beaumont Rosewood Junior, Miami legkiválóbb privát halottkéme, a történet természetesen arról szól, hogyan segít felgöngyölíteni a gyilkosságokat a Miami PD-nek.

The Frankenstein Code

A sorozat Mary Shelley klasszikusának újraélesztése. A 75 éves Jimmy Pritchard nem éppen példakép. Iszik, nőzik és mindig olyan apa volt, aki a munkát a család elé helyezte. 15 évvel nyugdíjazása után egy napon egyik fia, az FBI ügynök Duval Pritchard lakásában meggyilkolják. Jimmy számára azonban a halál ne tart örökké. A milliomos tech-géniusz ikrek, Mary és Otto Goodwin életre keltik egy fiatalabb testben, olyan képességekkel, amikről korábban csak álmodni tudott. Jimmy ezzel kap egy második esélyt az életben, a kérdés csak az, hogy mihez kezd vele.

Lucifer

A Lucifer a bukott angyal története. Lucifer Morningstar elhagyja trónját a pokolban, majd Los Angelesben night clubot nyit. A sármos, karizmatikus és bűnösen jóképű Lucifer imádja az új életét – nők, alkohol, partyk -, de aztán egy éjjel meggyilkolnak egy gyönyörű popsztárt a Lux bejárata előtt. A gyilkosság az LAPD detektívje, Chloe figyelmét is felkelti, aki alapvetően nem szimpatizál hősünkkel. Ezzel egyidőben Amenadiel angyal is alászáll a Földre, hogy meggyőzze Lucifert, térjen vissza az alvilágba. A kérdés ez: vajon az Ördög képes-e jó útra térni, vagy örökösen a pokol fogja vonzani?
 The X-Files
Tizenhárom évvel az eredeti X-akták sorozat után a Fox berendelte a folytatást egy hat epizódból álló fejezetként. David Duchovny és Gillian Anderson eredeti szerepükben térnek vissza a képernyőre Scully és Mulder ügynökként. Az X-akták volt a legtovább futó sci-fi sorozat a tévézés történetében, és az Emmy- és Golden Globe-díjon kívül számos más elismerést is magukénak tudhatnak a készítők.
A produkció munkálatai idén nyáron kezdődnek majd, de a sorozat csak jövő januárban kerül műsorra. További információk még nem szivárogtak ki róla, de azt biztosra vehetjük, hogy óriási hype fogja övezni minden idők egyik legsikeresebb sorozatát, amely 1993 szeptemberében nyitott.
 xfiles

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] Minority Report – […]

  2. […] Lucifer, Blindspot, Minority Riport és a The Carmichael Show. […]

  3. […] magyar médiában mi folyik. Ez egyáltalán nem szexi, sőt inkább lelohaszt. Az viszont, hogy a Luciferhez nem csak új plakát, de Halloween alkalmával új előzetest is adtak ki, már sokkal […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: