Gerber Pál a Batthyány 24 Galériában - Corn & Soda

Gerber Pál a Batthyány 24 Galériában

Március 26-án Gerber Pál: “Bennem már rengeteg világ dőlt össze” című kiállításával indította programját a Batthyány 24 Galéria Debrecenben. A tárlat kurátora Kukla Krisztián, aki korábban az országszerte ismert MODEM-et irányította. A kiállítást Bencsik Barnabás művészettörténész, független kurátor nyitotta meg.

Az 1956-ban született Gerber Pál művészetét tekintve a fanyar irónia és a világra való vállaltan naiv rácsodálkozás öröme egyaránt jelen van, számtalan egyéni és csoportos kiállítást, hazai és nemzetközi tárlatot tudhat maga mögött. Egyike volt az 1989-es Kék Acél című tárlaton kiállító művészeknek is. Sokak számára ismerős lehet a 2010-ben a Ludwig Múzeumban megrendezett retrospektív kiállításának az “EGY ÉNEKKART KERESEK, AHOL MÉG ÉNEKELNEK, ÉS EGY MOSODÁT, AHOL MÉG MOSNAK” megnyitóján elhangzott “lufikórus”, ahol egy női kar, lufikkal a kezükben adott elő klasszikus kórusművet, miközben a léggömbök látszólag véletlenül, sorban eldurrantak, mondván ilyen az élet!

Elzárt terület – Privát (olaj, vászon) 62x93 cm, 2015

Elzárt terület – Privát (olaj, vászon) 62×93 cm, 2015

Jelen tárlatát tekintve a galéria három termében pontosan 66 mű látható, a főleg pozdorjalemezre és farostra festett képek, illetve rajzok és installációk mellett szöveges munkák, szövegtáblák is helyet kapnak, amelyek részben műcímként szerepelnek, de túl is mutatnak azon. A szöveg és a kép Gerber Pál esetében mindig egyenrangúak, egyszerre precízek és könnyedek, humorosak és komolyak. A művész alkotásaiban mindig felfedezhető a gyermeki látásmód, a váratlan képzettársítások és az anropomorfizmus is, amelyek rögtön egyértelművé válnak.

Festészetéből már évek óta “száműzte a színeket”, a szürke árnyalatait vagy csak egy-két háttérszínt használ, így konkretizál, a lényegre koncentrál. Gerber Pál sajátos festői alkat, játszik az anyaggal, barkácsol, installációi is tükröznek egyfajta hétköznapiságot, mindezek persze egyáltalán nem negatívumként értendők.

A tárlaton is látható IKON című műve a kultuszképek hagyományára (miszerint a kép eredetileg plasztikus alkotást jelent) is utalva tulajdonképpen testtel rendelkezik, fel is van öltöztetve, mint ahogyan az a reprodukción is jól látszik. Az egyszínű, sötét pólóba bújtatott pozdorjalap saját kezében tartja piktogram-arcát, ezzel a fejetlenségre, mint létállapotra is utalva, továbbá egyfajta bemutatásként is értelmezhető, aminek tárgya egy egyszerű print, egy maszk.

Ikon (OSB lap, fenyőléc, trikó, keretezett print) 2014

Ikon (OSB lap, fenyőléc, trikó, keretezett print) 2014

Az Újra felkel – Kivirágzik – Talpra áll című művén a korábbi években is megjelenő kereszt motívuma is látható, egészen érdekes kontextusba helyezve. A motívum első megjelenése Gerber pályáján egy Londoni élményből fakadt, miszerint egy zsanéros megoldású keresztet vitt egy férfi, aminek ezen praktikus kialakítása inspirálta a művészt az 1990-es A kereszt barkácsolása című alkotás megfestésére – árulta el a 2010-es Ludwig Múzeumban tartott tárlatvezetésén. A fanyar humor és a bizarr társítás jelen esetben is egyértelműen érzékelhető, a cím/szöveg és a kép egymást úgyszólván piszkálja, a látszólagos ellentét azonban hamar érthetővé válik.

Újra felkel – Kivirágzik – Talpra áll. (olaj, farostlemez) 56x68 cm, 2015

Újra felkel – Kivirágzik – Talpra áll. (olaj, farostlemez) 56×68 cm, 2015

A Batthyány 24 Galériában bemutatott művek mindenképp egyfajta tanításban részesítik a nézőket,a legkevésbé sem moralizáló kiállítás megmutathatja, mi mindenre taníthat bennünket a képzőművészet. A tálat április 30-ig tekinthető meg, keddtől szombatig 10-18 óráig!

További információ:

Batthyány 24 Galéria, Debrecen, Batthyány utca 24.

06-52/532836

email: batthyány24@gmail.com

 

Kék de igazságos (olaj, ipari festék, farostlemez) 68x90 cm, 2014

Kék de igazságos (olaj, ipari festék, farostlemez) 68×90 cm, 2014

A bizonytalanság emlékműve – A tanácstalan egység (olaj, farostlemez) 60x84 cm, 2015

A bizonytalanság emlékműve – A tanácstalan egység (olaj, farostlemez) 60×84 cm, 2015

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: