Harry Potter és az elátkozott gyermek - Kontrakritika - Corn & Soda

Harry Potter és az elátkozott gyermek – Kontrakritika

Harry Potter és az elátkozott gyermekTudom jól, hogy a Harry Potter és az elátkozott gyermek már nem egy új darab, ebben az esetben szó szerint is, de nekem csak most sikerült, illetve az elmúlt hónapokban sikerült rátennem a kezem a színpadi műből készült könyvre. Szóval most, ahogyan azt egy korábbi Facebook posztban megígértem, erről a könyvről olvashatjátok a kritikámat.

Zaphirus kolléga már tavaly szeptemberben, mikor még friss volt a téma, írt róla egy cikket, amiben bőszen lehúzta. Én viszont egyáltalán nem értek egyet a véleményével, így most ezért olvashattok nálunk egy ellenvéleményt a műről, amiben azt is leírom, hogy miért is gondolom pont az ellenkezőjét annak, mit kollégám írt.

Az ő cikkében a könyv és a színdarab keletkezésének minden előzményét és körülményeit megtalálhatjátok, így a Harry Potter univerzum múltjával, a rajongók reakcióival, és a darabot övező hype témával nem is igazán foglalkozom, hiszen nem akarunk egy rókáról több bőrt is lenyúzni. Uhh, hoppá, lehet ez most picit csúnya volt, de be kell vallani, hogy volt benne igazság. Mert bármennyire is tetszett nekem, amit olvastam, az tény és való, hogy szegény Pottert már addig fejték, amíg soványabb nem lett, mint egy anorexiás szupermodell.

Ezt a soványságot pedig leginkább a történet hosszára és mélységére értem, ami meglepő, ha a könyv méretét nézzük, ugyanis az rendkívül csalóka. Persze tisztában voltam vele, hogy ez egy szövegkönyv, de eme tény még nem magyarázza a rengeteg üres, kihasználatlan felületet, amivel találkozni lehet benne. Egész konkrétan vannak részek, ahol egymás után három lap is gyakorlatilag tök üres, ez pedig nem pusztán pazarlás, de még zavaró is, hiszen az olvasó nem az üres lapokért fizet, hanem a történetért, amit ezeknek a felhasználásával lehetett volna még bővíteni.

Lehet, most úgy tűnik, hogy ellentmondok magamnak, miszerint milyen jó is a Harry Potter és az elátkozott gyermek, de ezek kikívánkoztak belőlem, már csak azért is, mert pusztán ezek voltak azok a tényezők, amiket negatívumként tudok említeni a szövegkönyv kapcsán.

Az említett hibái után pedig jöjjenek azok, amik miatt azt mondom, hogy ebbe a könyvbe bárki nyugodtan belekezdhet, nem fog csalódni. Egyrészről azok is nyugodtan kezdjék el, akik nem szeretnek olvasni, mert ez nem egy  hétköznapi könyv, ahogy azt már tudjátok. A szövegkönyv-jelleg miatt gyorsan lehet vele haladni, így az olvasást utálókban jó élményként csapódik le, hogy milyen hamar végeznek majd vele. Tudom, ez is ellentmondás, de az élet már csak ilyen. Sokfélék vagyunk mi emberek, így ami egy könyvmolynak nagyon nem tetszik, addig a másik csoport képviselőinek pont, hogy be fog jönni.

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Forrás: The New York Times

De most már tényleg térjünk is rá a lényegre, ami nem más, mint maga a történet. Teljes mértékig azt kapjuk tőle, amit várunk. A Harry Potter-sorozat még a filmekkel kiegészítve is azt a típusú űrt hagyta bennünk, amit csak egy igazán jó film, sorozat, vagy könyv képes. Úgy érezzük, hogy az életünk részévé vált, ezért szeretnénk még egy darabot, ha az még aprócska is, de kapni belőle.

Szóval egy fordulatos, megható és olyan történetre számítottunk, aminek még mondanivalója is van. Pontosan ezekkel is találkozhatunk, ha elolvassuk a könyvet. A leginkább apa-fiú kapcsolatokat boncolgató elátkozott gyermek bővelkedik az olyan sorokban, ami a sorozat ma már felnőtt rajongóinál telibe találnak, még akkor is, ha az olvasónak nincs gyermeke, mert ez esetben a saját szüleivel való kapcsolatára gondol, még ha akaratlanul is, hiszen mindannyiunk életében fordult elő olyan helyzet, mikor meggondolatlanul olyat mondtunk, mit később megbántunk. A történet egy ilyen apa-fiú párbeszédből indul ki, és persze egy fantázia világban teszi mindezt, de mégis azt mutatja meg nekünk, hogy a szavainknak bizony súlyos és beláthatatlan következményei lehetnek.

A könyv szerencséjére az olvasó szívét megcélzó részek nem merülnek ki ennyiben, mert a sorozattól már megszokott módon szóba kerül még a barátság keresése, a magány, az iskolai zaklatások. Mindegyik olyan felvonás – felvonás és nem fejezet, mert még mindig egy színdarab könyvéről beszélünk-, amiben ezen említett dolgok kerülnek előtérbe, erőteljesnek mondhatóak, amennyiben az ember veszi a fáradtságot, hogy picit a szavak mögé lásson, és elképzelje mellé a színészi játékot.

Tény, hogy erős képzelőerőre van szükség az olvasásához, hogy az apró mimikákat, mozgásokat és gesztusokat is meglássuk a karakterek párbeszédei alatt, de az akciójelenet és színpadképek leírásának köszönhetően az írók megkönnyítették ezen a téren picit a dolgunkat, olyannyira, hogy szinte meg is elevenedik a történet a szemünk előtt.

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Forrás: Digital Spy

Ez pedig már az a része a cikknek, ahol az akciókat és a fordulatokat kell megemlítenem. Anélkül, hogy durván spoilereznék, csak annyit írok le, hogy a történet kurta jellege mellett fejet kell hajtani az előtt, hogy egy alaposan átgondolt és kidolgozott eseménysorozatot olvashatunk, melyben a csavarokat nehezen lehet előre látni. Mondjuk, a vége felé már a fejemet fogtam, hogy a karaktereknek miért nem esett le az a bizonyos tantusz hamarabb, de ez csak apróbb baki, ami felett el lehet siklani, mert sok más olyan elemmel gazdagították Harry Potter világát, amikről mi korábban álmodni sem mertünk volna. (Itt példaként a mozdonyon édességes kocsit tologató idős asszonyt hoznám fel. Olvassátok el a könyvet, és egyből megértitek, hogy miért!)

Összefoglalva, a rövidsége ellenére, vagy inkább talán pont azért, a Harry Potter és az elátkozott gyermek egy igazán tömény érzelmi és akciódús hullámvasút, melyen az utazást az első szótól az utolsóig élvezzük, még akkor is, ha a vége már picit talán csöpögősnek hat.

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: