Hátrametszés: Interjú Jordán Tamással - Corn & Soda

Hátrametszés: Interjú Jordán Tamással

Nemrég jelent meg Jordán Tamás életrajzi írása Hátrametszés címmel az Alexandra Kiadó gondozásában. A 73 éves színész, rendező és színigazgató életének tüzetes feltárásával mutatja be az olvasóknak, illetve önmagának, ki is ő valójában.

Jordán Tamás

Fotó: Alexandra Kiadó

Hátrametszés: geodéziában használt kifejezés, egy ismeretlen koordinátájú pont meghatározására szolgáló művelet, mely során három ismert pont elhelyezkedését vizsgálva megállapíthatóvá válik az ismeretlen pont. A címadásra Alföldi Róbert ihlette a színészt, aki ráismert a művelet általános, társadalmi jelentésére is: egy ember is akkor válik megismerhetővé, ha feltérképezzük viszonyait az élet más jelenségeihez, emberekhez, tárgyakhoz.

A könyvben őszintén, szépítés nélkül, rettentő humorosan és öniróniával teletűzdelve meséli el életét, miként lett egy önmagát zárkózott kisfiúként jellemző, beszédhibás gyermekből az ország egyik legelismertebb színésze, a szombathelyi színház alapítója, egy Kossuth-díjas művész. A könyv születésének körülményeiről volt szerencsénk magát a szerzőt kérdezni pár perc erejéig:

Említette, hogy a könyv ötlete nem Öntől származik, hanem úgy vetették fel az Alexandránál. Mi játszódik le ilyenkor valakiben, aki mögött ekkora karrier áll?
Bennem nem érett meg ez a gondolat, én sosem gondoltam rá, hogy írok egy könyvet magamról. Matyi Dezsővel, az Alexandra Kiadó tulajdonosával jó barátságba keveredtünk Pécsett az Országos Színházi Találkozó alkalmával, s egyszer csak egy tavaszi beszélgetésen azzal lepett meg, hogy szeretnének kiadni egy könyvet rólam. Így kezdődött az egész. Én pedig próbáltam keresni egy újságírót, aki megírná, de menet közben rájöttem, hogy ha ez a könyv igazán őszintén akar beszélni, akkor azt nem szabad egyes szám harmadik személyben elmondani, hanem ezt saját magamnak kell. Érdekes élmény volt, ugyanis korábban nem kényszerültem arra, hogy visszamászkáljak sok évtizedet, és előbányásszam, mik történtek velem, így ez inspirált is. Végül már olyan gyorsan írtam, mintha diktálták volna. Néha már szólnom kellett magamnak, hogy ne diktáljak ennyire gyorsan, mert nem bírom leírni. Lendületesen ment, de aztán ki tudja. Várom a visszajelzéseket. Nekem már nincsen rálátásom, június végén fejeztem be, azóta kissé eltávolodtam a könyvtől.

Mennyiben magánéleti ez az írás, és mennyiben szakmai? Mekkora rálátást nyújt a színházi életre?
Nyilvánvalóan az én aspektusomból megismerhető valamennyire, de korántsem tartom egy olyan dolgozatnak, amely az egész magyar színházi életet lefedi és arról beszél. Kizárólag a személyes élményeimet írtam le. Azzal is kezdem a könyvemet, hogy volt egy zárkózott, rettegő, befelé forduló kisfiú, aki ráadásul mindig pár évvel fiatalabbnak tűnt a koránál, s ebből a zárkózott fiúból hogyan lett a ma élő Jordán Tamás. Nem olyan könyvet akartam írni, amit a wikipedia segítségével is meg lehet tudni, hogy itt és ekkor született, voltak iskolái, díjai, szerepei, kitüntetései; én ezekkel nem foglalkoztam. Kronologikusan górcső alá vettem magam, és visszatekintésként megpróbáltam felidézni azokat az emóciókat, amik a fő állomásaimnál jelentkeztek. Az Egyetemi Színpad, a 25. Színház, Kaposvár, a Merlin, a Nemzeti Színház és Szombathely. Mindegyiknél elidőztem egy kicsit. Persze előkerülnek régi történetek, némelyik vidám, némelyik kevésbé, van benne eszmefuttatás, némi filozofálgatás, de a könyvnek a hangütése inkább ironikus, önironikus, humoros.  Emellett vannak benne komolyabb eszmefuttatások a szakmánkról, a színészetről, vagy akár a politikáról is. Meglehetősen összetett könyv, sokféle dolog van benne.

Az az érzésem támadt a könyvről, hogy meglehetősen objektív, olyan értelemben, hogy nem akar hatásvadászként hatni az emberekre. Így volt ez?
Nem akartam hatásvadász lenni, de nagyon csalódott lennék, ha a könyv bizonyos részei nem hatnának az olvasókra. Van olyan része, amelyről elvárom, hogy ha nem is mély katarzist, de megrendüléshez hasonló állapotot idézzen elő. Vannak benne olyan dolgok, amik alkalmasak arra, hogy az ember egy picikét elérzékenyüljön.

Ezek milyen szándékkal kerültek bele?
Nem azzal a szándékkal tettem bele, amilyen eredményt most elvárok tőle, egyszerűen csak része volt az életemnek. Hogy valamit meséljek: Ruszt József neve már eltűnt,  pedig ő egy nagyon nagy rendező volt, vele kezdődött a pályám, mikor ő is még csak főiskolás volt, én pedig 18 éves. Tulajdonképpen szövetséget kötöttünk egy életre,  és nagyon sokszor találkoztunk. Ez a könyv tartalmazza azt az e-mail levelezést is, amit én a Nemzeti Színház igazgatójaként írtam neki azzal a szándékkal, hogy eltereljem a gondolatait a közelgő halálról, mivel ekkor már menthetetlenül tüdőrákos volt Zalaegerszegen. Azért írtam neki, hogy beszélgessünk, eltereljem a figyelmét, ne csak a halállal foglalkozzon. Szóval leírtam mindazt, ami a Nemzeti Színházban zajlott épp. Adatokat, hogy mennyi pénzt vontak el tőlünk, milyen gondok vannak a parkban, stb. Leírtam azokat a dolgokat, amik akkor engem körülvettek, de közben tudtam azt, hogy ezek nem lehetnek az ő gondjai. Tudtam, hogy mekkora kontraszt van abban, hogy egy haldokló embernek írok, a Nemzeti Színház  mindennapos, ahhoz képest apró-cseprő gondjairól. Utaltam arra, hogy van benne megrendítő rész, akkor ez az. Úgy is vezetem be ennek a levelezésnek az ismertetését, hogy százmillió vagy egymilliárd forint sincs egy súlycsoportban a halállal való küzdelemmel. Remélem, ezt szemlélteti, hogy én milliókról, százmilliókról beszélek, ő pedig arról, hogy a tüdejének mennyi részét veszik ki, és számolgatja, hány éve van hátra. Azt hiszem, ez a levelezés megrendítő erejű.

Voltak olyan életrajzi elemek, amikről azt gondolta, nincs helyük a könyvben?
A könyvben működik egy erős metafora. Valahol azt írom, ahogy visszatekintek a 73 évre, meg kell állapítanom, hogy rengeteg mindent a szőnyeg alá söpörtem. Megoldatlan problémákat, amikkel az ember nem akar foglalkozni. Az én szőnyegem pedig úgy néz ki, mintha egy dobogón állnék. De nem a dobogó tartja a levegőben, hanem a sok-sok alákotort probléma. Ezt a szőnyeget most felemeltem és megnéztem, hogy mi van alatta. Tehát a kérdésre válaszolva, arra törekedtem, hogy minden olyan dologról beszéljek, ami foglalkoztatott, ami nincs teljesen lezárva, ami visszatekintve érdekes lehet. Nem szelektáltam olyan szempontból, hogy belevaló-e vagy sem. Minden a könyvbe való, ami a mai napon is kelt bizonyos emóciókat. Hát sok volt a szőnyeg alatt. Remélem, hogy azért nagytakarítást végeztem.

Említette, hogy hisz a determinációban, s hogy az ön életének végcélja az a szombathelyi Weöres Sándor Színház megalapítása volt. Mit gondol, mit tartogat még a sors Jordán Tamás számára?
A sorstól azt remélem, hogy ez a könyv, amit a sors vagy valaki írt, még tartalmaz egy fejezetet. Nevezetesen azt, hogy nemsokára lejár az igazgatói kinevezésem, és újra fogok pályázni, ezért remélem, hogy van még hátra egy újabb epizód. Ennek a fejezetnek az lenne a címe, hogy Jordán Tamás harmadik ciklusa igazgatóként Szombathelyen. Szeretném, hogyha ez benne lenne ebben a determinált sorsban.

Amennyiben ez megadatik, utána hogyan tovább? Lehet tudni, mik a tervei?
Ennyi idős korban már nem lehet tudni, hogy az egészségi állapottal mi van. Most nagyon sok feladatom van. Azt hiszem, amíg tudok, játszani fogok. Keresett portéka vagyok tulajdonképpen, s hogyha bírom, nincs problémám azzal, ha a hónap minden napján is kell játszanom.

Köszönjük az interjút!

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: