Headbangeltünk egy sort a szegedi Rock Klubban - Corn & Soda

Headbangeltünk egy sort a szegedi Rock Klubban

Forrás: Városi Rock klub – Facebook

A kőkemény metálos rockos headbangelés témája személy szerint tőlem, de talán még az oldaltól is picit messze áll, a hétvégén mégis kipróbáltuk milyen az igazi metálos életérzés.

A szegedi Városi Rock Klub nevű helyre csábítottak el barátaim egy olyan estére, amire ingyenes volt a belépés, ám őszintén szólva azt se bántam volna, ha egy-két ezrest elkérnek  érte, ugyanis annyit, sőt meglehet az élmény, amivel gazdagabb lettem, többet is ért.

Hozzátenném, hogy régebben, úgy nagyjából egy másfél évtizeddel ezelőtt (uhh, mennyire öreg vagyok már!) még igazi rocker voltam, így a legutóbbi szombat estém egy kis visszédület volt számomra a múltba.

Három magyar rockzenekar lépett fel, akiknek a stílusai a laikus fülek számára hasonlóan csenghetnek, de jobban fülelve egyből kivehetőek a különbségek.

Az első fellépő a Lanterni volt, akikről a közönség egyöntetűen azt vallotta, hogy a zenéjük ellen egy rossz szavunk nem lehet, de az énekkel mintha lettek volna bajok. Az üvöltésekből az énekes artikulációjának hiánya miatt nem sokat lehetett érteni, csupán néha lehetett szófoszlányokat kihallani, de még azt is tippelgetni kellett, hogy milyen nyelven “énekeltek”, ám ez a műfajnak is egyfajta sajátossága, így nem igazán hozható fel negatívumnak a Lanternivel szemben. Jól érzékelhető, hogy a srácok tehetségesek és nem most kezdték a szakmát, mert annak ellenére, hogy az ének nem volt a legjobb, instrumentálisan kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottak. Olyan érzés volt az ő számaikat hallgatni, mintha az ember valami eszméletlenül darkos videójátékba csöppent volna. Azt kell, hogy mondjam, a Lanterni tökéletesen megalapozta az estét, és jó felvezetője volt a következő két zenekarnak, de ha nem hisztek nekem, hallgassatok bele a Rista c. számukba

A második fellépő a Warchief nevű formáció volt, akik egy vendégénekessel, Áron Andrással léptek fel, akit a műfaj ismerői talán már vágnak, mert ő egyébként az Apey & the Pea formációból lehet ismert. Ők már valamivel, a nem rock rajongók számára is emészthetőbb muzsikát toltak, de náluk is volt zúzás rendesen. Az ember feje akaratlanul is bólogatásba kezd számaik hallatán, pláne ha élőben hallgatja őket, mert a tömeg lüktetése, a banda performansza és úgy cakompakk a hangulat magával ránt minket. Ráadás volt náluk még Áron András jó humora, ami egy banda énekesénél egyáltalán nem hátrány, ugyanis ezzel is lehet még növelni a közönség tagjai között a hangulat fokát. Az ő zenéikbe is belehallgathattok.

Az est fénypontja mégiscsak a szegedi székhelyű Barbears volt, akiknél egy új énekes debütált, akit végül tuti biztos, hogy megtartanak. Legalábbis a közönség reakciójából és abból, hogy a zenésztársaival is hibátlanul tudott együtt működni, erre lehet következtetni. Az ő számaikban már jóval kevesebb a hörgés, és akár már gép mögül is, még az egyszerű popzenén nevelkedett nímandoknak is tudja azt az érzést adni, hogy király a cucc.

Összességében azt hiszem kijelenthető, egy ilyen minőségű rockkoncertre bárki bármikor nyugodtan ellátogathat, mert még akkor is iszonyatosan király az egész, ha nem vagyunk otthon ebben a világban. Mindehhez természetesen hozzájárul, hogy a rockerek úgy alapból jó arcok. Ez persze csak személyes tapasztalat, de úgy vettem észre, hogy több kötekedő, agresszív emberrel lehet összefutni egy elektronikus zenei bulin, mint egy ilyen kőkemény metál koncerten, ahol a vendégek csak ránézésre ijesztőek, hamar kiderül, hogy kedvesebbek, mint a nagymamák, akik cukorkával tömik az unokáikat. Bizonyíték erre például, hogy mikor a barátomnak a tömegben lesett a gyűrűje, egyből a segítségünkre volt egy vadidegen, akinek ezt végül egy üveg sörrel háláltuk meg.

A végére már csak pár képet mutatok nektek, amiket az este folyamán lőttem.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ez is tetszeni fog...