Hippodrom… Hippolyt… vagy valami ilyesmi - Corn & Soda

Hippodrom… Hippolyt… vagy valami ilyesmi

Hippolyt, a lakáj című filmet valószínűleg nem kell bemutatni senkinek. Mind a Csortos Gyula, mind az Eperjes Károly címszereplésével készült film sikeres alkotások lettek, korszakukat jellemző, a társadalomnak tükröt mutató maradandó alkotások. Azt, hogy színházi verziója is elkészült a filmnek, már kevesebben tudják, pedig 1984 óta több rendező, többféleképpen álmodta meg. Most a legújabb, Sopronban készült verziót néztük meg… Nem kellett volna.

A soproni Petőfi Színház a 2017/18-as színházi évadot zenés évadnak hirdette meg, azaz habkönnyű szórakozást ígért a közönségnek, ezzel is remélve, hogy minél több nézőt tudnak becsalogatni a színházba. A Hippolyt, a lakáj épp ezért első ránézésre számomra furcsának is tűnt, hiszen (naivan) arra gondoltam, hogy a lokálban játszódó jeleneten kívül, ahol a zseniális Pá, Kisaranyom.. pá hangzik el, vagy a Köszönöm, hogy imádott… kezdetű nótán kívül nem nagyon van benne zenei betét. Óriásit tévedtem.  A Hippolytból egy musicalt készítettek az alkotók. A legrosszabb musicalt, amit valaha volt szerencsétlenségem megnézni.

forrás: soproniszinhaz.hu, fotó: Pluzsik Tamás

A musical műfajt néha férfiatlannak, fölöslegesen erőltetettnek szokás egyes körökben titulálni. Én úgy gondolom, hogy a rosszabb musicalek valóban ilyenek, ám a Webber darabok, vagy a magyar Dzsungel könyve, az István a király (ami az  értelmezhetetlen rockopera műfaj gyöngyszeme) egyértelműen nagyszerű alkotások. A Hyppolitból azonban a legcukormázasabb stílust hozták ki, ami ötvözi az amerikai musicalek negédességét az operettek bugyutaságával. Mindezt úgy, hogy felháborító módon átírták egyes helyeken a megszokott dalokat, máskor a korszak zenéire írtak hebehurgyán összetákolt szövegeket.

A legfájdalmasabb azonban, hogy a rendezéshez Eperjes Károly adta a nevét. Hippolytnak zseniális volt, a darab rendezéséhez azonban, úgy tűnik, már ő is kevés. A musicalesítés olyan szinten rányomta a bélyeget a darabra, hogy a beépített táncok és mozgások vitték el nagyrészt az előadást, amit koreográfus rendezett érezhetően, azonban a színészek is helyzetidegenként élték meg ezeket, és ez sajnos látszott a játékukon is.

Kabos Gyula és Koltai Róbert után ebben az előadásban Reviczky Gábor alakította Schneider Mátyás, az újgazdag polgár szerepét, aki zseniális humorral töltötte meg a figurát, és élvezetes volt minden perc, amit a színpadon töltött, egészen addig, amíg énekre és táncra nem került sor. Bár musicalmúlttal bőven rendelkezik a színész (a Hegedűs a háztetőn című darabban ő alakította Tevjét a Vígszínház előadásaiban, ahol zseniális volt), itt mégis erőtlennek, érdektelennek tűnt – és ezt az énekek és koreográfia faramucisága okozhatta. Savanyú Gergely Hippolytja ügyesen hozta a szenvtelen lakáj szerepét – sokban emlékeztetett a játéka az 1999-es filmben látott alakításra. Az előadás egyik csúcspontja a lokáltáncosnőt, Mimit alakító Török Sára volt, aki – átértelmezve a karaktert – egy erős domina jellegű, ordenáré stílusú konzumhölgyként jelent meg. Tényleg nagyszerű újraértelmezése ez a karakternek. A többi színészről azonban beszélni sem érdemes, olyan szintű érdektelenség és tehetségtelenség érződött rajtuk. Ez az előadás végén is átjött, hiszen a meghajláskor a színészek még csak egy mosolyt se fordítottak a közönségük felé, unott arccal, szinte szégyenkezve álltak a színpadon. Kínosan feszengtek ők is, mi is, akiknek tapsolnunk kellett, bár ezt sokan látványosan megtagadták.

forrás: soproniszinhaz.hu fotó: Pluzsik Tamás

A Hippolyt, a lakáj a magyar filmtörténet egyik meghatározó darabja, színházi előadásokban is nagyszerűen eladható, és erre több jó példát is lehetett látni az elmúlt években. A soproni színház átértelmezése azonban nem fog bekerülni a sikeres feldolgozások közé, legjobb esetben is csak kitörlődik az emlékezetből.

Ezek is tetszhetnek...