Azt hitted a gerontofíliával nem lehet viccelni? - Humor Me (2017) - kritika - Corn & Soda

Azt hitted a gerontofíliával nem lehet viccelni? – Humor Me (2017) – kritika

Humor Me

Forrás: Deadline

A Humor Me (2017) humora nem való mindenkinek, de ez így is van rendjén, hiszen a gusztustalanság ilyen művészi szintje érthető okokból kevesek jön be. De valljuk be, filmes szempontból igen kevesen is próbálkoztak meg vele.

Az alapsztori annyi, hogy a valaha sikeres színdarab író kénytelen a nyugdíjas apjához költözni, egy az idősek lakta közösségbe, miután a felesége  kisfiával együtt elhagyja. A  fater nem éppen az a megértő, empatikus figura, próbál mindent elviccelni, de tényleg. A helyzetkomikumoknak a felvezető után igazi garmadáját állítja elénk a film, de sajnos ezer éves poénokkal tarkítják.

Elliot Gould, és igazából az egyik mellékszereplőt játszó színésznőn kívül, mindenki brillírozik a szerepében. Ingrid Michaelson nem is profi színésznő, ugyanis ő, mint inkább énekes és  dalszerző tud igazán érvényesülni, ám sajnos ezúttal nem hagyták igazi tehetségét kibontakozni. Érdekesség egyébként, hogy ő és a főszereplő férfit játszó színész a Hétköznapi vámpírokban már dolgoztak  együtt, ahol a hölgy, mint dalszerző működött közre.

Forrás: The Hollywood Reporter

Visszatérve Elliot karakterére azt lehet mondani, hogy ő volt a tökéletes választás a szerepre, az már más kérdés, hogy éppen mit adtak a szájába. Mert, mint ahogyan azt már írtam, folyamatosan poénkodik, ám sajnos ezek a viccek már mind ismertek, így nem igazán ütnek akkorát, mint azt várnánk. Ami viszont egyértelműen a film pozitívuma, hogy még ezeket a jól ismert humoros kis anekdoták is eltudják úgy adni, hogy apró mosolyt mégis rácsalnak az arcunkra. Ezt azzal érik el, hogy az elmesélt történetek megelevenednek a szemünk előtt.

A film nagy szerencséjére a fő humorforrás mégsem a tréfamester nagypapa, hanem azok a helyzetkomikumok, amik az alaptörténetből adódnak. Itt jön képbe a cikk címében is említett kérdés és a bevezetőben írt művészi gusztustalanság. Sosem gondoltam volna, hogy lehet úgy poénkodni egy ilyen témával, hogy az egyszerre legyen profán és mégis olyan, hogy még egy elit és kimért idős hölgy is jót tudjon derülni rajta. Természetesen a produkció nem végig térdcsapkodásból, mókából és kacagásból áll, mert a fő konfliktusokat is feloldják benne, méghozzá úgy,  hogy mire elérünk a végső stáblistáig egyfajta kiteljesedést is érzünk. Minden a helyére kerül, és úgy történik, ahogyan azt szeretnénk. Ám ez az érzés meglehet kicsit túltolt is, mert meglepetést, váratlan fordulatot, vagy egy olyan csavart sem találunk a történetben, amitől azt mondanánk, hogy ez egy velejéig eredeti történet.

Ami viszont emel még a Humor Me színvonalán, az a zene. A felvételekhez tökéletesen passzoló dallamok, valamint a történetbe beépített nóták, amiknek a szövegei a történésekre reflektálnak olyannyira eltaláltak, hogy azt hihetnénk egyenesen csak ennek a filmnek íródtak. Ezen kívül az egyik legnagyobb erőssége talán még abban rejlik, hogy minden karakter abszolút hiteles és életszagú. Beletudjuk élni magunkat a szereplők helyzetébe, és teljesen átlehet érezni a helyzetüket, hiszen egy olyan hétköznapi eseménysorozatot láthatunk, ami bármelyikünkkel megtörténhet, a különbség a hétköznapi emberekben és a vásznon látottakban csupán annyi, hogy ők a kríziseket jóval lazábban kezelik, mint egy átlag ember a valóságban. Így talán még valamit tanulhatnánk is tőlük, hiszen ahogyan a filmben is mondják: “Az élet csak egy poén, ami éppen elkezdődött.”

Értékelés: 67/100 Mert lehettek volna a poénok frissebbek, kevesebbszer hallottak is, és hiányoltuk belőle a váratlanságot.

IMDb: NA

MAFAB: NA

A végére még egy plusz érdekesség. A vetítés során egy végtelenül kedves és közvetlen idős hölgy ült mellettem, aki őszintén végigkacagta az egész filmet, még az olyan poénoknál is, amikor az egyik beindult nyugdíjas hölgy rámozdult a csávóra, és ő világosított fel arról, hogy Amerikában tényleg ilyenek a nyugdíjas közösségek. A valóságban is golfkocsikkal közlekednek, gyorsépítésű házakban laknak, amik előtt hibátlanul zöldellő gyepek szépelegnek. Ez a kis plusz infó talán még feljebb húzza a film értékelését, de direkt nem adtam hozzá, mert csupán csak az amerikai közönség által értékelhető poén ez.

Ezek is tetszhetnek...