Igazság és óvszer – jó novella a Rossz versekből

A kritikai és közönségsikert is hozó Rossz versek című filmet már sokan ismerik, de a történet azonban nem ért véget, mert tizennégy novella formájában folytatódik.

Rossz versek novelláskötet

A film DVD-n egy novelláskötetbe csomagolva jelent meg, melyben tizennégy szerző továbbmeséli a szereplők életét. Ezúttal nem a felnőtt Merthner Tamás nézőpontjából ismerjük meg a történetet, mivel mindenkinek megvan a maga emléke. Mi történt a Margitszigeten a vízilabdaedzés után? Hogyan ismerkedtek meg Tamás szülei? Milyen volt zenekart alapítani a kilencvenes években? Tetszettek-e Zitának a versek? Hecikumából lehet-e nyelvvizsgázni? Kínzó kérdések, amelyek a film stáblistájának lepörgése után kezdik el foglalkoztatni a nézőt.

Berg Judit, Fabricius Gábor, Jakab Juli, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Németh Gábor, Reisz Ádám, Reisz Gábor, Simon Márton, Szentesi Éva, Tóth Krisztina, Totth Benedek, Valuska László és Závada Péter novelláikban a Rossz versekhez szorosabban vagy lazábban kapcsolódva, de a fenti kérdések mentén írnak kapcsolatokról, emlékekről, döntésekről és élethelyzetekről. A kötetből Totth Benedek novelláját ismerhetik meg az olvasóink az Animus Kiadó engedélyével.

Totth Benedek: Igazság és óvszer (részlet)

Nem kellett volna megdugnom Bandika csaját, bassza meg, kurvára nem kellett volna, de most már mindegy, hiába kattogok ezen, nem lehet utólag nem megdugni valakit, ha egyszer megvolt, megvolt, most már csak abban bízom, hogy ha Bandi tőlem tudja meg, talán van esély rá, hogy rendezzük valahogy a dolgot, mert hát ezer éve haverok vagyunk, egy osztályba jártunk gimiben, és baromira sajnálnám, ha berágna rám, és nem akarna szóba állni velem, bár azt is megérteném, mert tényleg kurva nagy seggfejség volt meghúzni a nőjét, akivel tök jól megvannak meg minden.

A csaposok megszokták, hogy minden este itt ülök, annyira megszokták, hogy szinte láthatatlan vagyok, amit azért is szeretek, mert ha nincs kedvem, nem kell megszólalnom, ma amúgy is nagyon szeretnék spórolni a szavakkal, mindenkinek vannak ilyen napjai, az más lapra tartozik, hogy nekem mostanában többnyire csak ilyen napjaim vannak, de itt, a törzshelyemen nem kell mondanom semmit, köszönés helyett is inkább csak morgok valamit, és elég, ha odabiccentek a pultos srácnak, vagy igazából bármelyiküknek, ők meg visszabiccentenek, és mire leülök, már ott is van előttem az asztalon az első kör, sör és Unicum.

Nyolcat beszéltünk meg Bandival, most nyolc óra lesz öt perc múlva, de én már tíz perce itt ülök, direkt jöttem korábban, hogy le tudjak küldeni még egy kört vagy kettőt, amíg Bandi ideér – szerencsére üzembiztosan késik, az órát nem lehet hozzáigazítani, de alapból tíz perc csúszás mindig benne van –, és közben megpróbálok felkészülni erre a kibaszott kellemetlen beszélgetésre, megpróbálok érveket gyűjteni, mentségeket, csak hát be kell látnom, hogy nem nagyon vannak, de mindenképpen el akarom mondani neki, mi történt, meg hogy tudom, hogy kurvára nem kóser, amit csináltunk, és fel vagyok rá készülve, hogy kiborul és botrányt rendez, azért is akartam nyilvános helyen találkozni vele, hátha akkor nem akar majd verekedni, de ha mégis nekem jön, nem fogok védekezni, ezt elhatároztam, talán még jól is esne, ha megcsapkodna kicsit, nem hiszem, hogy ne érdemelném meg, bár azért bízom benne, hogy kultúremberként viselkedik majd, és végighallgat.

Délután a telefonban elég idegesnek tűnt a hangja, de nem tudtam eldönteni, hogy csak én érzem annak vagy tényleg felhúzta magát valamin, amikor meg rákérdeztem, kitérő választ adott, hogy a főnöke baszogatja, vagy valami ilyesmit, ami hihető is, mert a főnöke tényleg egy fasz, és miután letettük a telefont, fejben visszapörgettem a beszélgetést, többször is, és nem találtam semmi gyanúsat, mert az, hogy lehívott sörözni, teljesen rendben volt, sőt, inkább abban lett volna valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ha nem hív el sörözni, de később mégis elkezdtem agyalni ezen az egész elbaszott helyzeten, meg hogy mit akarhat, hogy miért ilyen rohadt sürgős neki, hogy ma este találkozzunk, máskor legalább egy vagy két nappal előbb szoktuk egyeztetni a találkozóinkat, főleg mióta összejött Eszterrel, és addig pörgettem magamban a témát, amíg teljesen ráparáztam, hogy mi van, ha Eszter elmondta neki, hogy lefeküdtünk, és Bandi erről akar beszélni velem, és a végén azt találtam ki, hogy inkább én mondom el, nem várom meg, hogy ő hozza elő a témát.

Mással nincs kedvem beszélni, de közben azért jólesik emberek között lenni, olyan emberek között, akik nem tudnak rólam semmit, mégis úgy köszönnek, mintha ismerősök vagy haverok lennénk, tudom, hogy van ebben egy kevés ellentmondás, de kezdem megszokni ezt az állapotot, egyre természetesebbnek tűnik, hogy egyre jobban egyedül vagyok, már ha az egyedüllétnek vannak fokozatai, és bevallom, hogy ez az egész egyre kevésbé zavar, mert mi az alternatíva?, hogy összejárok ilyen hülyegyerekekkel, mint ezek itt, az asztalnál, ez a négy srác vajon mióta fossa a szót?, mióta nyomja a baromságait?, ahogy a romkocsmákban lenni szokott, mindenki nagyon tudja a tutit, mindenki nagyon ért a politikához meg a focihoz, még jó, hogy nem bölcsészek, mert akkor az irodalomról is megmondanák a frankót, még jó, hogy a könyv nem annyira trendi, mert mindenki sorozatot néz, úristen, hány ilyen parttalan beszélgetést hallgattam végig az elmúlt években, tudom, hogy nem kéne felhúzom magam, de kurvára elegem van ebből az egészből, nincs kedvem röhögni sem, valahol útközben elhagytam a humorérzékemet, arra meg nem emlékszem, hogy magamon mikor röhögtem utoljára, mert hát azt kéne elfogadni, hogy kurvára nem lesz itt semmi, nyavalyogva masírozunk a szartengerben, csak ne szeretném ennyire ezt a kibaszott kocsmát, rég elhúztam volna a picsába.

Lehet, hogy Eszterrel is ezért pörögtünk össze, mert annyira eluralkodott rajtam ez a  kibaszott világvége-hangulat, nem emlékszem, mióta érzem folyamatosan, hogy semminek nincs semmi értelme sem, de tavaly nyár óta sokkal többet cuccozok, és most már az életfilozófiám alapja lett, hogy minden le van szarva, hogy úgyis megdöglünk, akkor meg miért ne élvezzük, amíg lehet, még ha a saját legjobb haveromat baszom is át és alázom meg, de persze ezt nem gondoltam így végig, amikor két hete összefutottunk abban a házibuliban Eszterrel, és elkezdtünk dumálni meg piázgatni, és akkor Bandi felhívta, hogy lemondja a bulit, mert beesett neki valami sürgős meló – a faszfej főnöke úgy rángatja, mint egy marionettbábut –, mondjuk, el nem tudom képzelni, mi lehet ennyire fontos, és mire észbe kaptam, már a szobában smároltunk Eszterrel, és persze volt nálam óvszer, mert amióta világvége-hangulat van, mindig hordok magamnál gumit, de nem is az a legszarabb, hogy berúgtunk és lefeküdtünk egymással, hanem hogy utána még józanon, nappal is találkozgattunk, parkokban meg aluljárókban, mindenféle lepusztult helyeken, mert ugye neki ott volt, ott van Bandi, nekem meg itt van Rita, és próbálunk megúszásra játszani, olyan helyeket választottunk, ahol biztosan nem botlunk ismerősökbe, bár, azt hiszem, naiv voltam, mert ilyen helyek igazából nem léteznek, meg ilyen ismerősök, akikbe nem botlasz bele sehol, mert az ismerősöknek pont az a lényege, hogy bárhol, bármikor beléjük botolhatsz.

Ma reggel még úgy ébredtem, hogy senki nem sejt semmit, Eszter tegnap, amikor a Ligetben találkoztunk, valamelyik építkezési terület mellett, azt mondta, hogy Bandi egyáltalán nem gyanakszik, és poénból még azt is hozzátette, hogy ha mégis tud rólunk, jól leplezi, de ezen kurvára nem tudtam nevetni, aztán délelőtt rám csörgött Bandi, és úgy éreztem, hogy hiába jó Eszterrel az ágyban meg az ágyon kívül is, nem csinálhatjuk ezt így tovább, ezért döntöttem úgy, hogy nem halogatom tovább, pedig nagyon nem volt kedvem a szemébe nézni, szar arcnak éreztem magam, nyilván, és rémálom volt a napom, teljesen ráparáztam, hogy azért akar találkozni velem, mert tudja, és lejátszottam fejben a jelenetet, ahogy találkozunk, és először mindig nekem rontott és behúzott egyet, de aztán megszelídítettem a jelenetet, és egyre kedvesebbnek képzeltem el Bandikát, egyre nyugodtabbnak, a végén már hálálkodott, hogy megdugtam a csaját, de persze ekkora sikerre egyáltalán nem számítok, már az is elég lenne, ha üvöltözés nélkül meg tudnánk beszélni, hogy mi legyen.

Kapcsolódó interjúnk Reisz Gáborral: