Erunder 
Legalábbis azok, amiket megtudtam nézni, mert néhányra blokkra nem volt időm, néhányra meg energiám nem maradt. A második Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon viszont még így is sikerült jópár igazán király rövidfilmet, és nem kevés borzalmasat is megnéznem.
A fesztivál első napján a Budapest Noir úgy leszívta az agyam, hogy az este utolsó programjára, amiben 3 rövidfilmet vetítettek le, összesen kicsivel több, mint egy óra alatt, már semmi energiám nem maradt, így az első rövidfilmes blokkhoz a második nap délutánján volt csak szerencsém. Magára az egész fesztiválra egyébként jellemző volt, hogy az alkotásokban a generációs szakadékokra hívták fel a figyelmet. Ez a téma néhol erősebben, néhol kevésbé jellemzően ütötte fel a fejét, de valamilyen formában mindig jelen volt.
Szilágyi Fanni filmjében egy hardcore punk énekesnő indul ezoterikus túrára, amit a nem enyhén hippi anyja erőltet rájuk, ám az útjuk közben szinte semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezték. Bár a film megpróbál komoly témát feldolgozni, az erőssége mégis inkább a humorában van. Cetli Elment az internet című számát poénból még néha ma is meghallgatom. Persze a viccek mellett értékeljük az üzenetet, amit átakarnak adni, de az sajna annyira gyenge, mint egy másodosztályú magyar focicsapat.
Ha ellehet tölteni 11 percet teljesen értelmetlenül, akkor az az, amikor megnézzük ezt a spanyol rövidfilmet.Az idősíkok között ugráló szerelemi történetet teljesen feleslegesnek tűnik. Semmivel sem leszünk többek, miután megnéztük, csak egy érzés marad bennünk, amitől csak halkan megkérdezzük magunktól: minden művészfilm ilyen bugyuta?
Vácz Péter egy internetes sztorit álmodott vászonra. A netes anekdota szerint egy hotelszoba lakója fura, de remekműveknek is beillő párnaszobrokat, installációkat hagy a szobájában, amiket a takarítónő minden nap rendre eltűntet. Ez egy kis játékká is alakul ki köztük, és a film itt vesz olyan fordulatot, ami az egész film minőségén is ront. Az introvertált férfi, aki a párnaalkotásokat készíti egy fura találkozása lesz a takarítónővel, majd a film úgy szakad meg, mintha csak hibás lenne a felvétel, mi meg értetlenül bámulunk magunk elé, és azon agyalunk, hogy mi is volt a történet lényege. Persze lehet pont ez volt a készítők célja, de ettől még nem mondanám a Párnaarcot jó rövidfilmnek.
„A semmi közepe. A nő füvet nyír. A férfi felhőket fényképez. Két lélek egy délután.” A 9 perces német filmnek ez a hivatalos leírása, és ez most nem vicc. Sajnos a film is nagyjából ennyi, erről nem is lehet nagyon többet írni.
Szabó Virág rövidfilmje nagyjából arra jó, hogy a szekunder szégyent tökéletesen átérezd, mert a két nyugger wellness hétvégéje nem túl izgalmas. A tetőpont talán az, mikor egyikük megnyílva a másiknak elmondja, hogy a fia meleg, vagy talán az, mikor az egyik nagyi rájön, hogy ő nem szexi, de ezek még így leírva is cikik, nemhogy 16 percben széles vásznon elmesélve.
Nagyjából ez volt az első olyan rövidfilm, amire azt lehet mondani, hogy hibátlan volt a felhozatalból. 4 percben olyan társadalomkritikát tárnak elénk, amitől leesik az állunk. Aki dolgozott már multi vállalatnál, az tökéletesen átfogja érezni a film mondanivalóját, amellett, hogy a humora is rendesen be fog találni.
A magyar filmeknél úgy általánosságban jelen van egy olyan jelenség, hogy az igazán szívbemarkoló drámákban, és a térdcsapkodós komédiákban igazán erős. A Rossz színész az utóbbi műfajban operál, és nem is rosszul. Bár az előzeteséből ez nem jön le, de a 35 perces játékidőben egyetlen jelenet sincs, amin ne röhögnénk fel. Nem fél ön-reflektíven saját magát pellengére állítani, hogy a filmipart kifigurázva megnevettesse a nézőt.
A víz türelme La Paciencia del Agua:
Ismét egy spanyol film, amin elsőre picit az az érzésünk támad, hogy megint egy álművészieskedős bénasághoz van szerencsénk, ám végül egy hirtelen fordulattal az egész film értelmet nyer. A történet igazából csak a rövidfilmes műfajban tud működni, de abban nagyon jól.
A korábbi beszámolómban a Földiek című film kapcsán említettem meg Csicskár Dávid ezen alkotását, ugyanis ennek is a 12 éves Cservák Zoltán a főszereplője. Ezt a filmet még teljes egészében is megtaláltam a neten, így a film címére kattintva végig is nézhetitek. Csak 19 perc, de akár egy egészestés filmként is tudna működni. Történetében a 12 éves Bence felnéz az idősebb Áronra, de példaképe folyton cserbenhagyja őt. Egyfajta coming of age film, amiben még a történelem is fontos szerepet játszik. Plusz háttérinfó a filmhez, hogy az eredeti forgatókönyvben nem szerepelt annyi káromkodás, mint ami végül a filmbe került, de a rendező az őszinteség és hihetőség kedvéért azt mondta, hogy az életben úgyis káromkodnak a gyerekek, akkor az ő filmjében miért ne legyen ez így. Hasonlóan volt ez az utolsó előtti jelenetben, ami több felvétel után akkor sikerült igazán, mikor a főszereplőt játszó Zolika kurva anyázott benne egy izmosat.
Ez a magyar kisjátékfilm a tökéletes példája annak amikor valaki valami nagyon művészit akar alkotni, majd végül egy katyvaszt sikerül összehozniuk, aminek bár van története, üzenete és hangulata is, azok mégsem hagynak bennünk mély nyomot, mert igazából semmi konkrétumot nem kapunk tőle, csak homályos utalásokat.
Pletyka from Boós Gergő on Vimeo.
A pletyka nem a digitális korszak szüleménye, de kétségtelen, hogy a technológia fejlődésével a hírek továbbadása is felgyorsult. Erre a jelenségre hívja fel a figyelmet a film, úgy, hogy közben azt is bemutatja, hogy egyikünk sem különb a másiknál, ha pletykálkodásról van szó. Lehet az ember öreg, vagy fiatal, mások életén valahol mindenki szeret csámcsogni, csak az a különbség, hogyan csináljuk. A film egyik különös erőssége, hogy igazi párbeszédek nélkül is megértjük a történetet, csupán csak a képeket nézve.
Vannak történetek, amiket egyszerűen fel kell dolgozni. Más kérdés, hogy azt hogyan csinálják. Ugyanis ebben a szerb rövidfilmben borzalmasan mutatták be a háború borzalmait. 14 percben is képesek voltak azt elérni, hogy unatkozzon az ember, miközben egy baromi izgalmas témáról szólt az alkotás.
A migráció témája manapság igen aktuális és sokakat meg is ihlet. Így volt ez Dudás Balázzsal is, aki egy futó történetét vitte vászonra. A futó munkája menekülteket átcsempészni a határon, ami nem egy veszélytelen feladat. A 30 perces játékidőben egyetlen dolog zavart, a film vége, mert bár tisztességes lezárást kapott a történet, a katarzist a karakterek ostoba, és életszerűtlen döntései miatt nem tudjuk átérezni.
A film címére kattintva megnézhetitek azt az iráni 25 perces produkció előzetesét, amire csak egy összetett jelzőt tudok mondani. Realisztikusan gyomorba vágó. Lehet, hogy néhol lassúnak, vagy vontatottnak tűnik, ám ebben a filmben ez teljesen indokolt, ugyanis a végső csapása csak akkor üt igazán, ha átérezzük az iráni vidéki élet nyugodt hangulatát.
Hasonlóan az előző filmhez, ez is vidéki életérzést ad át, csak ez hazánkról. Vidéken sajnos sűrűn lehet találni zsákba csomagolt kiskutyákat, akiket vízbe dobnak. Kik tesznek ilyet, és miért? A filmnek van egy válasza, de lehet nem fog tetszeni.
Szóval ezek voltak azok a rövidfilmek, amiket a ZSVF-en láttam. Sajnálom, hogy nem tudtam többet megnézni, mert leírásuk alapján voltak még ígéretes film. A teljesség igénye nélkül kettő ilyet említenék meg. A Mascarpone, ami egy kis gengszterfilm, és a The Sound című brit misztikus film is olyannak tűnik, amit élvezettel néztem volna végig.
1 thought on “Ilyenek voltak a 2. ZSVF rövidfilmjei”