Interjú a Budapest Essentials megálmodójával - Corn&Soda

Interjú a Budapest Essentials megálmodójával

A Corn and Soda szerkesztősége már határozottan Budapest Essentials lázban ég. De vajon hogy érzi magát az óriási volumenű fesztivál ötletgazdája, mire számít, mi ihlette a programsorozatot? Minderről dr. Csókay Gergelyt, a fesztivál főszervezőjét kérdeztük.

Interjú a Budapest Essentials megálmodójával

Úgy tudom, a Semmelweis Egyetemen szereztél diplomát, illetve ott is dolgozol. Hogyan lesz egy orvosból kulturális rendezvényszervező?

Ez egy romantikus történet: az egyetem alatt aktív szociális életet éltem. Édesapám abban az időben orvosként dolgozott vidéken, és egyetemistaként a családi ház jó helyszínként szolgált különböző bulik szervezésére. Ezek olyan jól sikerültek, hogy kitaláltuk a barátaimmal, későbbi társaimmal, hogy szervezünk egy snowboard nyitóeseményt. Ebből aztán jött a záróesemény is, majd a Kamionos és Kurvák, aztán ennek sikerén felbuzdulva a 4 Bro bisztro, a további helyek, majd a fesztivál, ami szintén egy nagy álmunk volt.

Mindig szívügyednek érezted a város kulturális életét?

Vendéglátással kezdtem, de egyrészt ahhoz, hogy folyamatosan felszínen maradj, manapság már nem lehet egydimenziós helyekben gondolkodni, másrészt személy szerint is fontosnak tartottam, hogy megteremtsük a minőségi szórakoztatást Budapesten, ennek pedig egyik, ha nem a legfontosabb eleme a kulturális programok integrálása. Az Essentialsnél is odafigyeltünk a kulturális vonal erősítésére, idén többek között együttműködünk a Ludwiggal és a Magyar Nemzeti Galériával, fiatal művészek segítségével megszervezzük a Nekem Budapest kiállítást a Telepen, egyedi várostúrákat kínálunk, a margitszigeti fesztiválközpontunkban pedig a #köszibudapest kampányunk fotóit állítjuk majd ki.

Mi az, amit a leginkább magadénak érzel a városban? Mit gondolsz, mit jelent a magyar fiatalok számára Budapest?

Az éjszaka lüktetését, a kulturális élet pezsgését, a kreatív gondolatokat és azt a mindent és mindenkit átható lelkesedést, hogy ezt a várost visszahelyezzük az őt megillető helyre a világban, ahol utoljára száz évvel ezelőtt volt.

Egy magyar fiatal számára rengeteg lehetőséget biztosít a főváros, meggyőződésem, hogy sokukat, akik eljátszanak a kivándorlás gondolatával, itt marasztal Budapest nagyszerűsége. Gondolj csak bele, már alakul egy Barcelonához vagy Berlinhez hasonlítható éjszakai életünk, van egy lenyűgőző építészeti környezetünk, Londonhoz képest minden egy karnyújtásnyira van, Párizzsal szemben pedig itt még a külső kerületekben is nyugodtan sétálgathatsz hajnalban, anélkül, hogy bajod esne, Bécset pedig magasan túlszárnyaljuk a város nyújtotta izgalmak terénJ Ezek a tényezők nemcsak a magyar fiatalok számára teszik vonzóvá Budapestet, de özönlenek a külföldiek is hozzánk, ki egy hétvégére, ki pedig akár évekre.

Mi adta az ötleted a Budapest Essentials megszervezéséhez?  Mennyire inspiráltak Nyugat-Európa hasonló kezdeményezései? Gondolok itt a barcelonai Sonarra, vagy éppen a Berlin Music Daysre.

Természetesen ihletet merítettünk az általad említett népszerű külföldi rendezvényekből is, de fontos megjegyezni, hogy a szervezésnél nem akartunk semmit lemásolni, hanem arra törekedtünk: egy, a magyarországi igényekre szabott, a főváros sokszínűségét bemutató, modern városi fesztivált alkossunk meg. Az elmúlt években tanúi voltunk Budapest látványos fejlődésének a kultúra, az építészet, a klubélet, a művészet és a gasztronómia területén, de úgy éreztük, hiányzik egy programsorozat, ami ezt a sok, baromi jó sztorit egybegyúrja, becsomagolja és jól érthetően átadja neked. Ez lett a Budapest Essentials.

Számítottál rá, hogy már második alkalommal ilyen kaliberű rendezvénnyé növi ki magát?

Már a tavalyi Essentials is magasan felülmúlta a várakozásainkat. Nem egyszerű bevezetni az „urban festival” kategóriát a magyar közönség körében, de bízunk benne, hogy ez  2015-ben sikerülni fog, mivel a népszerű klubok mellett idén ráerősítettünk a különleges helyszínekre, a tavalyi vásárcsarnokos Gorillaz koncert mintájára olyan helyekre hozunk fellépőket, mint a Várkert Bazár, a Vasúttörténeti park, a Margitsziget vagy éppen az egykori Vidámpark. Rengetegen dolgozunk azért, hogy a Budapest Essentials brand mindenki számára ismert legyen itthon és a nemzetközi piacon is, de hosszú út áll még előttünk, hogy elmondhassuk: megcsináltuk Európa egyik legfantasztikusabb városi fesztiválját.

Melyik a kedvenc zenekarod/dj-d a fellépők közül?

Solomun (Magyar Vasúttörténeti Park), Cassy a City Matinén, mint saját rendezvénysorozat, a magyarok közül az Akkezdet Phiai, és nagyon várom La Roux-t is.

Neked, mint az Ötkert társtulajdonosának, mi a véleményed Budapest szórakozóhelyeiről?

Örömmel tapasztalom, hogy a pesti buli- és gasztroforradalomban egyre több partnerünk akad, és a szórakozni vágyó budapestiek napról napra újabb házakat, utcákat és városrészeket hódítanak meg, kimozdítva ezeket a területeket a szocializmus kádárista dermedtségéből. A 4bro-t anno azért kezdtük el csinálni a többiekkel, mert nem volt egy olyan hely a városban, ahová el tudtunk volna menni szórakozni. A hely sikere megmutatta, nem csak mi éreztük így. Szerencsére a 2015-ös budapesti éjszakában ilyen problémák már nincsenek, a minőségi partyk beköltöztek a belvárosba, külön öröm, hogy a Bazilika környékét is sikerült felhúzni, és ebben nekünk is volt némi részünk az Ötkert elindításával. Persze, sosem lehetünk elégedettek, hiszen a vendéglátásban folyamatosan újabb és újabb ötletekkel kell előállnod, hogy talpon maradj, de mindenesetre úgy látom, hogy a jelenlegi felhozatal egy nagyon erős alapot biztosít ahhoz, hogy Európa bulifővárosa nemsokára Budapest legyen.

A munka és a mellette végzett pluszfeladatok bizonyára sok energiát igényelnek. Mi az, ami segít neked a feltöltődésben?

A hétvégék, amikor van időm kicsit körülnézni a városban. Emellett nagyon szeretem a Balatont is, télen pedig sokat járok snowboardozni.

Láthatjuk tehát, hogy a világban, amely felé tartunk, az éjszakai élet mélyen áthatja a műemlékeket is, ezzel pedig az idő távlatában sokszor megkövültnek, antiknak tűnő, ám rendkívül gazdag kulturális örökséget közel hozza a fiatalokhoz. Ha tehát legközelebb panaszkodnánk a borzalmasan felpörgetett tempójú huszonegyedik századra, amelyben a mobilkommunikáció elidegeníti egymástól az embereket, gondoljunk arra, hogy igenis akadnak formabontó ötletek napjainkban is, amelyek pozitív változásokat hozhatnak az életünkbe.

Ez is tetszeni fog...