” A jó történet lényege, hogy az író kiemel a világból valamit, amit csak ő lát” – interjú Veres Attilával

Veres Attila nevét a szélesebb közönség tavaly, a Könyvhétre megjelenő első regénye, az Odakint sötétebb kapcsán ismerhette meg. A fiatal író debütálása remekül sikerült, mind a kritika, mind a közönség jól fogadta a kötetet, és sokan a  magyar sci-fi, fantasy és horror irodalom megújítójaként emlegetik.  Emellett jelölték a legjobb elsőkönyveseknek járó Margó-díjra is. Az idei Könyvhétre pedig egy novelláskötettel jelentkezett, mely az Éjféli iskolák címet viseli, ami ismét az Agave Kiadó gondozásában jelent meg. Az új kötet megjelenése alkalmából interjút készítettünk a szerzővel.

C&S:  Milyen volt a fogadtatása a tavaly megjelent első regényednek, az Odakint sötétebbnek? Milyen visszajelzéseket kaptál?
Veres Attila: A visszajelzések alapvetően pozitívak voltak, sőt, bizonyos esetekben szinte eksztatikusak, ami roppant jól esett. A könyv jól is fogyott, illetve fogy még mindig. Sok olvasót meglepett, hogy lehet ilyen regényt írni magyar környezetben, szerették többen a hangulatát, a humorát. Mindenkinek persze nem tetszhet, főleg a regény utolsó harmada szokta kiverni a biztosítékot, de ezzel már a megjelenés előtt számoltam, tehát nem ért meglepetésként. Az, hogy számos olvasó jelezte, hogy ezután jobban odafigyel a magyar szerzőkre, és tőlem is várják az új anyagokat, különösen szívderítő.

C&S: A regény után most egy novelláskötettel, az Éjféli iskolákkal jelentkeztél. Mikor születtek ezek az írások?
V. A.: A legnagyobb részük a regény megírása előtt, a harmada utána. Az Agave kiadóhoz eredetileg a regény szinopszisával jelentkeztem és az összegyűjtött novellákkal, amiket írásreferenciának küldtem. A novellákra nagyon jól reagáltak Velkei Zoliék, és jelezték, hogy ha jól futna a könyv, akkor szívesen kiadnák a novelláskötetet, de első könyvnek semmiképp, mert tapasztalat alapján nem fogyna. Miután az Odakint sötétebb elég sikeres lett, Zoliék szóltak, hogy most jöhetne a gyűjtemény; ennek rendkívül örültem, mert egyébként úgy hittem, a novelláim soha nem jelennek majd meg. A történetek nagy része úgy került be a kötetbe, ahogy elküldtem Zoliéknak, csak egy kis kozmetikázást végeztem rajtuk. A regény írása közben nem dolgoztam novellákon, de miután befejeztem azt a szöveget folyamatosan szaladtak ki belőlem az új történetek, miközben ki is vettem néhány sztorit a gyűjteményből. A Szorozva nullával, a Közöttetek, az Ezer fog, a Majd alszunk a hóban és a Varjakkal teli ég, aztán semmi született a regény után, minden más előtte.

C&S:Vannak írók, akik inkább novellistának tartják magukat, mások inkább úgy gondolják, csak regénynyi terjedelemben tudnak kibontakozni. Te mit gondolsz magadról? A novella vagy a regény áll hozzád közelebb?
V. A.:Mindkettő közel áll hozzám, noha egymástól radikálisan eltérő gondolkodást igényelnek. A novella ahhoz hasonlít, mint amikor egy fára felmászol, hogy elérd a tetején lévő legédesebb gyümölcsöt; a regény ahhoz, mintha amikor kivágsz egy hatalmas fát egy, a feladatra roppant alkalmatlan, életlen eszközzel. Mindkettőben van kihívás, nehézség és szépség. A regény azonban hosszú időt vesz igénybe, nagyfokú koncentrációt, dedikált munkát – nem is tudok novellát írni miközben regényen dolgozom, mert minden ötlet a regény részévé kell legyen. Miután kivágtad ezt a fát, ami a regény, megváltozol; valami eltűnik belőled – ez nem feltétlenül rossz dolog, de valamivel kevesebb leszel, valamit kibányásztál magadból, és a következő regényhez valahol máshol kell magadba fúrni. A novella fája, hogy ilyen mezőgazdasági metaforánál maradjak, folyamatosan termeli a gyümölcsöket, aztán előbb-utóbb bizonyára magától is kiszárad. Ilyen módon nem tudok dönteni a két írásmód között; majd ha megírtam még két-három regényt, majd nagyobb bizonyossággal tudok erre a kérdésre válaszolni.

C&S: Az Odakint sötétebb története Magyarországon játszódott. A novelláskötet történetei is itt játszódnak?
V. A.:Igen, mindegyik történet Magyarországon játszódik. Van egy novella, aminek a cselekményét majdnem Izlandra helyeztem; a főszereplők ebben az esetben is magyarok lettek volna, csak külföldre kell utazniuk. A novellában végül nem mondom ki, hol játszódik, mert nincs lényegi szerepe a helyszínnek, úgyhogy a kötet kontextusában mindenképpen Magyarország az is. A történeteimet alapvetően abban a közegben szeretem lejátszatni, amit ismerek és ami inspirál, ez pedig az esetek többségében Magyarország; noha több olyan történetem van most, ami külföldön játszódna, de magyar főszereplővel; úgy hiszem, el akarom mesélni, milyen magyarként külföldön élni vagy utazni. Meglátjuk, valóban ez lesz-e a következő ciklus vezérfonala.

C&S:A kötet végén található egy utószó is, melyben rendhagyó módon elmeséled a novellák keletkezésének történetét. Miért érezted ennek szükségét?
V. A.:Olvasóként nagyon élvezem az íráshoz kapcsolódó anekdotákat. Sok Stephen Kinget olvastam gyerekkoromban, és imádtam a novelláskötetei végén található rövid, a novellákhoz kapcsolódó történeteket. Ugyanígy szerettem Gaiman vagy Jeffrey Ford jegyzeteit olvasni; többet megtudni belőlük az írásról, mint az írástechnikai könyvekből. A jö történet lényege szerintem nem a technika; közepes sztorit is meg lehet írni jól, de attól az még érdektelen marad. A jó történet lényege, hogy az író kiemel a világból valamit, amit csak ő lát; meg kell tudnia látni az ötletet a mindennapok káoszában, majd vigyázva, nehogy az ötlet a folyamat során megsérüljön, megírni a novellát. Ez a törődés a jó írás lényege, King, Ford, Gaiman, Kiernan, Shepard és számtalan más író erre nevel a jegyzeteiben, mikor leírja a folyamatot, melynek nem csak az írás a része, hanem az ember egész élete is. Mivel ezek a novellák nekem elég fontosak, és talán mások számára is érdekesek, jó ötletnek tűnt megemlékezni a születésükről, magamat is emlékeztetve a novellákkal ápolt személyes kapcsolatomra, mely most, a kiadással ért véget.

C&S: Van-e kedvenc novellád a kötetből? Ha igen, melyik az?
V. A.: Most már egyre inkább egységes könyvként látom az Éjféli iskolákat, és nem novellák sorozataként. Több kedvencem is van, de valahol mindegyiket szeretem, és nehezen is tudok választani. Azok a kedvenceim, amik engem is megleptek az írás során, mint például a Visszatérés az éjféli iskolába, vagy A Tükörkék Bárónő, de újraolvasni mégis inkább az olyan sztorikat szeretem, mint a Majd alszunk a hóban. A kedvencem talán mégis A Borostyán komplex, mert úgy hiszem, meg tudtam ragadni a fiatalságom fontos elemeit, félelmeit és vágyait, és képes voltam ezeket az elemek transzformálni egy olyan történetté, ami minden olvasással valami mást ad.

C&S: Mit olvashatunk tőled legközelebb? Mik a terveid?
V. A.: Októberben a Gabónál jelenik meg egy novellám, a Fekete talán Az év magyar science-fiction és fantasy 2018 című kötetben. Egyébként pedig írom az új regényemet, úgyhogy annak megjelenéséig valószínűleg csend lesz körülöttem. Izgalmas az új regény koncepciója, alig várom, hogy az olvasók is kézbe vehessék; bár az még odébb van.