Ismerősként a Vígszínházban – interjú Petrik Andreával - Corn & Soda

Ismerősként a Vígszínházban – interjú Petrik Andreával

Petrik Andreával beszélgettünk a Vígszínházba szerződése kapcsán eddigi pályájáról, a művész ismertségének anatómiájáról , a színészet lelki hátteréről és arról, hogy egy Pesti balhé-ba keveredett.

Petrik Andrea a Vágyvillamos című előadásban
Forrás: Radnóti Színház
Fotó: Dömölky Dániel

Corn&Soda: Mi inspirált arra, hogy színész legyél?

Petrik Andrea: Gyermekkoromban keveset jártam színházba, de az Újvidéki Színházba párszor eljutottam. Az egyik alkalommal azt éreztem, hogy nekem majd a színpadon kell állnom. Utólag visszatekintve óriási szerencse is kellett hozzá, de a szerencse mellett tudatos és szorgalmas voltam a színészi pályára való készülésben, a tanulásban. Kellett az alázat is a részemről, de úgy érzem, hogy a sors szeretett engem, és tudtam élni a lehetőségekkel.

Milyennek látod utólag a Színművészetis éveidet?

Azt tapasztaltam, hogy kétféle típus létezik a végzett színészeknél. Az egyik, aki nagyon utálta, és a másik, aki nagyon szerette a Színműt. Én az utóbbiba tartoztam. Az általános iskolában nehezen ment a tanulás, nehezen koncentráltam bizonyos tantárgyakra. Szentesen, a drámatagozaton már sok olyan volt, ami érdekelt, főleg ami a színészettel függött össze, de a többi tárggyal gondjaim voltak. A Színművészetin abszolút a helyemre kerültem. Jó élményeim voltak, jó osztályunk volt. Nagyjából mindnyájan a pályán vagyunk. Az első felvételim harmadrostáján nagyon szorongtam, befeszültem. Másodjára felvettek, és örülök, hogy abba az osztályba kerültem.

Frissen szerződtél a Vígszínházhoz. Mit jelent számodra?

A Vígszínház nem idegen közeg számomra. Marton László-Hegedűs D. Géza-Forgács Péter osztályba jártam a Színművészetin, és a gyakorlati éveimet a Vígben töltöttem, ahol az utóbbi két évben vendégként is játszottam. Nem mondhatom azt, hogy új közegbe kerültem volna. Ismerem a kollégáimat, az öltözőket, a színpadot. A Vígszínház mindig benne volt az életemben, csak most jött el az a pillanat, hogy társulati tag lettem.

Petrik Andrea a Kurázsi mama című előadásban
Forrás: Radnóti Színház
Fotó: Dömölky Dániel

Hogyan gondolsz vissza a pályád elmúlt éveire?

Tíz éve vagyok a pályán, és azt gondolom, hogy a mi generációnknak fontos, hogy több mindent megtapasztaljon. Hét évet voltam a Radnóti Színházban, ami jó volt, jókat játszottam, semmi okom nem volt panaszra, de mégis meghoztam azt a döntést, hogy tovább kell lépnem, mert új impulzusokra volt szükségem. Új színpadokra, új rendezőkre, új szakmai partnerekre volt igényem. A mi generációnkban van belső igény a szakmai változatosságra. Én kíváncsibb alkat vagyok annál, mint hogy egy helyen leragadjak. A Radnóti Színház után négy évig szabadúszó voltam, nagyon különböző dolgokat csinálhattam. Független előadásokat a Trafóban, a Jurányiban, játszhattam a Szkénében, a Madáchban, Székesfehérváron, a Hatszín Teátrumban. Kilenc különböző helyen dolgozhattam kilenc különböző műfajban. Nagyon sokat adott ez az időszak. Szerencsém volt, mert válogathattam a jó lehetőségek között. Most ott tartok, hogy ráhagyom magamat a sorsa. Nincs bennem stressz azzal kapcsolatban, hogy mit és mennyit fogok játszani. A szabadúszásra visszatérve: a színművészetin az töltötte ki az életemet, gondolataimat, hogy miket fogok majd játszani, mi lesz velem a pályán, ami teljesen logikus. Sokáig idegeskedtem azon, hogy milyen feladatokat kapok, meg tudom-e jól csinálni azokat. Szabadúszó időszakomban sok jó dolog történt velem, és ez is az oka annak, hogy most jól érzem magamat. Pillanatnyilag azt érzem jó döntésnek, hogy újra leszerződöm egy színházhoz.

Vannak, akik nehezen bírják egy társulatnál a leterhelést, a folyamatos színpadi munkát. Te hogy vagy ezzel?

Ez egyedi, ebben nincsenek szabályok, mert van, aki bírja az „ipari” jelleget, és van, aki lestrapálódik. Nem lehet általánosítani, és nekem az is érthető, ha valaki szeret és tud havi 28-at játszani. És az is, ha valaki nem, mert ez alkati kérdés. Én inkább az utóbbiba tartozom.

Kik azok a tanárok, pályatársak, akik nagy hatással voltak a művészetedre?

Említeném Marton Lászlót, aki felvett a Színműre és az osztályfőnököm volt. Nagyon sokat tanultam tőle. Két meghatározó találkozásom volt, Székely Gáborral és Zsótér Sándorral. Zsótér Sándorral később is voltak fontos munkáim. Fontos még Sopsits Árpád, illetve Pass Andrea, akivel sokat dolgoztam az utóbbi időben. A Radnótiban Csomós Mari volt az, aki mint kolléga, kiemelten fontos volt számomra.

Petrik Andrea a Hedda Gabler című előadásban
Forrás: Radnóti Színház
Fotó: Dömölky Dániel

Több szerepedben erős, határozott nőt alakítasz. A Kincsem film főszerepe sem éppen naiva típus. Ez belőled is fakad, vagy ez a mostani férfi-női viszonyokról szól?

Nem tudom… Az elmúlt években játszottam más típusú nőket. Előfordult, hogy bajban voltam a férfi partnerekkel. Volt, hogy nem működtünk a szerepben.

A sokat emlegetett kémiára gondolsz?

Igen. Azt nem lehet letagadni a színpadon, hogy két ember között működik-e kémia vagy sem. Van olyan, hogy alkatilag passzolnak a színészek, de közben mégis hiányzik valami. Ez engem akkor is zavar, ha nézőként látom, és akkor is, ha én vagyok ilyen helyzetben. Viszont ha találkozom a megfelelő férfi partnerrel, akkor az hihetetlen nagy erőt tud adni.

A Kincsem főszerepe óta aránylag csend vesz téged körül, arra sem kapta fel a média fejét, hogy a Vígszínházba szerződtél. Szereted, ha foglalkozik veled a média?

Azt szeretem, ha a munkámmal foglalkoznak. Az elmúlt években nagyon sok jó színházi szerepet játszottam vidéken, vagy független színpadokon, amelyek alig kaptak figyelmet. Rengeteg érvényes és jó munkám volt. Amikor a Kincsem időszak volt, akkor celebbé válhattam volna, de engem az irritál és taszít. Sok jó színész, nagyon jó munkát végez vidéken és a független színházakban, de alig ismerik őket. Nagy társulatnál dolgozva sokszor kisebb teljesítmény is elég az ismertséghez. Ezek tények. Gyakori az, hogy vannak színészek, akik a magaslatokba vannak emelve, miközben köszönőviszonyban sincsenek a művészi teljesítményükkel. Számomra nincs olyan, hogy független vagy kőszínházi színész. Színész van, aki bizonyos helyzetekben dolgozik, amiről ő döntött, vagy az élet hozza a számára.

Petrik Andrea a Kincsem című filmben

Hogy állsz az önmenedzseléssel?

Az mindig távol állt tőlem. Néha megdöbbenek, hogy mi történik az interneten. Számomra az kiábrándító, hogy pusztán önmarketinggel el lehet érni ugyanazt a státust, mintha valaki színvonalasan dolgozna. Sok szakmában van ez így, és tudom, hogy ebben élünk, de ez lényegében megtévesztése.

A színészi munkának van felelőssége?

Persze, hogy van. A gondolkodásmód nagyon fontos. A Színművészetin megtanulunk dolgokat, de ez nem elég. Fiatalon mindenki úgy jön ki a Színműről, hogy szeretne jó úton haladni, és felelősségteljesen végezni a munkáját, miközben mindenki sérül valamennyire, mindenkit érnek csalódások, mert ez az élet rendje. Ezek miatt jobban tudunk örülni a jó dolgoknak, jobban tudunk élni a jó lehetőségekkel, de nem akarok ebben a kérdésben túlzottan okoskodni, mert nekem szerencsésen alakult a pályám, és nem kaptam túl nagy pofonokat.

Tíz éve nemet mondtál a Vígszínházas szerződésre. Akkor miért nem, és most miért igen?

Tíz éve Bálint András hívott a Radnóti Színházba, és akkor amellett döntöttem, mert közelebb éreztem magamhoz az ottani műhelymunkát. Nem bántam meg a döntésemet. Azóta sokféle színházi munkába láttam bele és azt gondolom, hogy nincsenek nagy különbségek, mindenhol munka és közösség van.

Elmondható, hogy a Radnótiban a hét év alatt vezető színésznő voltál?

Igen, komoly szerepeket bíztak rám, voltak nagy lehetőségeim, de én olyan természetű ember vagyok, hogy egy idő után mennem kell tovább.

Petrik Andrea a Félkegyelmű című előadásában
Forrás: Vígszínház
Fotó: Dömölky Dániel

Szereted a szabadságot?

Szeretem, de szeretem a szabályokat is. Ha túl nagy a szabadságom, akkor szétcsúszom, elveszek. A színpadon sem tudok élni azzal, ha túl nagy szabadságot kapok a szerepformálásnál. Szeretem, ha kordában tartanak, szeretem azokat a kereteket, amelyeket a színház ad. Azt, hogy be kell menni 10-re próbálni, azt, hogy 6-kor, az esti előadás előtt ott kell lenni.

Hogy futsz neki egy szerepnek? Előre átgondolod, vagy a próbákra hagyod kialakulását?

Változó. Én nem az vagyok, aki nagyon utána olvas a témának, és beleveti magát a könyvtárba. A spontán dolgokat szeretem inkább. Gyakran van, hogy ha megtudom, hogy mit fogok játszani, akkor elkezdek szorongani azon, hogy milyen leszek a szerepben. Arra gondolok, hogy biztos megbukom, rossz leszek, tehetségtelen vagyok, de ahogy elkezdünk próbálni, akkor már nincs időm ilyen hülyeségekkel foglalkozni, csinálom a dolgomat. A magánéletemre is igaz, hogy előre félek, szorongok elkövetkező helyzetektől, de amikor benne vagyok, akkor gond nélkül csinálom. Sokat szorongok feleslegesen, kicsinálom magam, de aztán belemegyek a szituációba, és nem úgy alakul szinte semmi, mint amitől féltem vagy elképzeltem.

A szerepeidben nehéz emberi helyzeteket kell megjelenítened. Ehhez kell nyitottság, rá kell érezned az emberi dolgokra. Hogy éred el?

A színészek túl érzékenyek, nárcisztikusak, exhibicionisták, vagy túlságosan szorongók. Van bennünk valami eltúlzott és szélsőséges. Aki pedig ilyen típus, az inkább fogékony a világra, azokra az emberekre, akik körülveszik. Mondják, hogy a színészet önterápia. Mi nem könyvtárban kutatunk, nem boncolunk hullákat, mi ehhez értünk ösztönösen. Sokszor már fiatalon ki tudunk olyan dolgokat fejezni, amiket még nem éltünk meg, mert ez a képesség belénk van kódolva.

Hirtling István és Petrik Andrea a Vándorkutya című előadásban
Forrás: Vígszínház
Fotó: Dömölky Dániel

Azt szereted, ha rendező vezet, vagy igényled a szabadságot a szerepformálásodban?

Ez anyag-, műfaj- és helyzetfüggő, de alapvetően szeretem, ha vezet a rendező. Én arra vagyok kíváncsi, hogy mit akarnak tőlem, mit tudnak és akarnak kihozni belőlem, én hogyan tudom meglepni magamat. A színház nekem közösségi dolog, minden közreműködővel együtt, de ebben megkerülhetetlenül a rendező ül trónon.

Te egy erős színpadi jelenléttel rendelkező színésznő vagy. Ha belépsz a színpadra, már azonnal „nagyon ott vagy”. Érzed, tudod ezt?

Ha nagyon álszerény akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy „nem tudok róla”. Tudok róla, de úgy pontosabb, hogy már tudok róla. Jól esik, hogy ezt mondod, érzékelek valami hasonlót. Ez nem tudatos dolog a részemről, nincs külön eszközöm erre.

Szeretik benned ezt a rendezők?

Nyilván. Erről jut eszembe, hogy láttam olyan színházat, hogy egy-egy színész játszik főszerepet, mellékszerepet is, és ha kell, statiszta is. Forognak a szerepekben a társulati tagok és ez szerintem nagyon egészséges dolog. Nem jó szerintem az, ha valaki a „főszerep szakot” végzi folyamatosan. Tudomásul kell venni, hogy van olyan, hogy vezetőszínész, de szerintem egy idő után már nem tudja megbecsülni a munkáját az, aki állandóan csak főszerepeket kap. Ha valaki szolgál engem egy főszerepemben, akkor nagyon jó fordított helyzetben visszaszolgálni őt. Szerintem az az egészséges, ha egy társulatban van körforgás, és az nem jó, ha valakire éveken át nagy teher nehezedik. Nem akarok ebben ítélkezni, mert tudom, hogy egy igazgatónak estéről estére meg kell tölteni a színházat és megvan, hogy „kire jönnek” a nézők.

A Kincsem című film sikeres főszerepe után jöttek az újabb filmes megkeresések?

Inkább olyan tévéműsoroktól kerestek meg, hogy celebként szerepeljek bennük, amelyektől én elhatárolódom. Soha nem voltam olyan naiv, hogy a Kincsem sikere után már mindig így lesz. Hozott jó dolgokat. Fontos volt a Kincsem, de nekem voltak még olyan munkáim, amelyek legalább olyan fontosak, csak nem jutottak el emberhez.

Az átlagos néző azt gondolná, hogy egy ilyen filmszerep után számodra a határ a csillagos ég.

Az Hollywoodban van, nem Magyarországon. Én egy pillanatig sem számítottam arra, hogy a Kincsem után én leszek a sztár, és hasonló nagyszabású filmekben fogok sorra játszani. Nem gondolom, hogy a jó dolgoknak nincs nálunk következménye, csak máshogy érnek be, másképp kamatoznak a későbbiekben. Érdekes, hogy korábban azt gondoltam, hogy csak művészfilmekben fogok játszani, és ehelyett a közönségfilmek találnak meg. Most már azt gondolom, hogy egy színész legyen sokoldalú. Csináltam már művészfilmet, és csinálok közönségfilmeket, melyekben a magam módján színvonalas munkát kell végeznem. A bulvárszínház témája is idetartozik. Nálunk a bulvárnak pejoratív jelentése van, külföldön pedig olyan bravúr előadásokat és színészi teljesítményeket jelent a könnyedebb műfajban, amit nálunk csak nagyon kevesen tudnak. Tudom magamról, hogy egy jó bulvárszerep nehezen menne, mert nincsenek meg hozzá az adottságaim és a képességem. Igaz, hogy a bulvár nem a világom, nem ízlésem, de egyáltalán nem becsülöm le. Utálom, hogy Magyarországon létezik az a sznobizmus, amely csak a művész színházat, vagy a művészfilmeket fogadja el. A színvonal a lényeg, és az, hogy az adott műfajnak mennyire tud a színész megfelelni.

Petrik Andrea a Pesti balhé című film forgatásán
Fotó: Glódi Balázs

Forgatsz most is?

Igen, egy akció vígjátékot Pesti balhé címmel, Lóth Balázs rendezésében. Minőségi és jó humorú film lesz, olyan szuper kollégákkal, mint Mészáros Béla, Elek Ferenc, Jászberényi Gábor, Szabó Simon, Inotay Ákos, Hegedűs D. Géza, Reviczky Gábor és Crespo Rodrigo. Februárban lesz a bemutatója. Nagyon szeretek forgatni, egyformán fontos a film és a színház. Színész vagyok mindegyik műfajban.

Nem sok női szereplőt mondtál.

Én vagyok az egyedüli nő benne.

Milyen szerepekkel várnak rád a Vígszínházban?

Októberben lesz egy bemutatóm Roman Polák rendezésben, aki a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója. Anna Kareniná-t rendezi és én leszek a címszereplő. Karenin Hegedűs D. Géza lesz, és Vronszkij szerepében Orbán Levente lesz látható. Utána jön Rudolf Péter rendezésében A nyugati világ bajnoka című darab, amelyben szintén játszom. Vendégként eddig is játszottam a Félkegyelműben, a Baalban és a Vándorkutyában.

A Baal nem könnyű darab. Nektek, színészeknek milyen benne játszani, főleg, hogy fizikai színházas elemekkel van nehezítve?

Nehéz darab, de nagyon szeretjük. A fizikai színház nem az erősségem, de Horváth Csaba rendező nem kért olyanokat tőlünk, amit ne tudtunk volna megoldani. Horváth Csabát a színészet, az ember érdekli elsősorban, nem pusztán csak a mozgás. Szeretek vele dolgozni.

Karácsonyi Zoltán és Petrik Andrea a Baal című előadásban
Forrás: Vígszínház
Fotó: Dömölky Dániel

A nagy színpadot szereted jobban vagy a kisebb teret?

Szerencsés, ha egy színész különböző méretű színpadokon játszhat. Nekem a Pesti Színház talán a legideálisabb méret, de ugyanúgy szeretek konténerszínházban, vagy óriási szabadtéri színpadon játszani.

Köszönöm a beszélgetést. Sok siker kívánok a Vígszínházas korszakodhoz.

Köszönöm.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] Ismerősként a Vígszínházban – interjú Petrik Andreával […]