Nagyot megy a Tankcsapda az utóbbi időben koncert-és dokumentumfilmek terén, hiszen minden évben kidobnak valamilyen újdonságot: még 2014 decemberében került adásba az akkori M1-en a Lévai Balázs által rendezett Örökké Tank c. kétrészes dokumentumfilm, ami a zenekar fontosabb állomásait mutatja be kétszer 50 percben, tavaly pedig Jubileum 25 néven jelent meg az együttes 2014 decemberében tartott Főnix Csarnokban rögzített koncertje.
Május 13-án pedig jön a legújabb, ami a Tankcsapda huszonötödik, jubileumi időszakát mutatja be, középpontban a 2014-es európai turnéval, lemezfelvétellel, klipkészítéssel, és egyéb háttérmunkákkal. A felvételek végigkísérik Lukácsék zenekaron belüli és kívüli életét, így üzleti megbeszélések, öltözői, színpad mögötti és magánéletből elkapott jelenetek is helyet kapnak a Három rohadék rockcsempész nevű anyagon, amit ugyancsak Lévai rendezett. A dokumentumfilm kísérődala a minap megjelent Alföldi gyerek lesz, ami sokak szerint nagyon „eddásra” sikeredett. A dvd-t szokás szerint csak a MOL kutakon lehet majd kapni, 990 forintért.
ui:
Valami hasonlóval már 2003-ban is előjött a ’csapda, az Itt vannak a Tankok c. turnéfilm felvételei 2000 és 2003 között készültek, tele koncertfelvételekkel, színpadi és öltözői jelenetekkel, és a turnék mindennapjaival.
https://www.youtube.com/watch?v=0svL4Fdrixk
1 thought on “Jubileumi Tankcsapda dokumentumfilm”