Jussi Adler-Olsen: Szelfik - kritika - Corn & Soda

Jussi Adler-Olsen: Szelfik – kritika

Jussi Adler-Olsen regénysorozatának töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy a Q ügyosztály történeteit immár a hetedik kötetben követhetjük nyomon. Carl Mørck nyomozó és csapata továbbra sem pihen.  A legújabb regény a Szelfik címet viseli, és mint az író előző kötetei, magyarul az Animus Kiadó gondozásában jelent meg.

Forrás: Animus Kiadó facebook oldala

Egy regényfolyam sokadik kötetét a kezünkbe véve elgondolkodunk, hogy vajon képes-e még újat mondani az író? Nem laposodik-e el a történet? Fenn tartható-e még az izgalom? Én is ilyen kérdésekkel telve kezdtem neki Jussi Adler-Olsen legújabb regényének. És azt kell mondjam, nem hiába tartják az írót a skandináv krimi egyik legnagyobb mesterének, a Q ügyosztály legújabb története is briliáns.

A regény cselekménye több szálon fut. Egyrészt Carl, Assad és Gordon újra régi gyilkossági ügyben nyomoz, ami összefüggésbe kerül friss esettekkel is, másrészt egy őrült autós szedi áldozatait Koppenhágában. A rengeteg ügy mellett azonban a legtöbb problémát mégis Rose, a Q ügyosztály oszlopos tagja okozza, akinek gyermekkori traumái újra felszínre törnek és elméjét a teljes elborulással fenyegetik. A kis csapatnak le kell ásnia Rose múltjának mélyére, hogy megmenthessék a totális széteséstől. Aki viszont Carl magánéletének alakulására lenne kíváncsi, az sem fog csalódni, mert a pokrócmodorú nyomozó lelki élete is tovább bonyolódik, és  ráadásul a történet végére egészen biztató kilátásokkal kecsegtet.

Mint általában a skandináv krimiknek, a Szelfiknek is a legnagyobb erősségét a csavaros bűnügyi történet mellett a remekül kibontott egyéni és társadalmi problémák jelentik. Jussi Adler-Olsen most a dán szociális háló hibáira, gyengeségeire hívja fel a figyelmet, és arra a nagyon is égető generációs problémára, ami talán minden fejlett országot sújt. Ma már szinte világjelenséggé vált, hogy a felnőtt korba lépő fiatalok egy része a média torz valóságképe és a szülők túlzott ajnározása hatására képtelenek munkát keresni vagy azt megtartani. Vágyaik gyakran irreálisak, ráadásul képtelenek tenni megvalósításukért, így legtöbbször végül a szülőktől vagy az államtól várják hogy eltartsák őket. Azonban az író nemcsak felveti ezt a súlyos problémát, hanem igyekszik leásni a gyökeréig, és megmutatni azokat az egyéni okokat, melyek ennek az állapotnak a kialakulásához vezetnek. Teljes pszichés jellemrajzokat kapunk az érintettekről, amik bármelyik pszichológusnak a becsületére válnának.

A legteljesebb lélektani jellemzése azonban a regény központi figurájának, Rose-nak van. Szinte hátborzongató élmény végigkövetni azt a folyamatot, ami  nő gyermekkorától a felnőttkori teljes összeomlásáig vezet. Azt hiszem, kevesen képesek ilyen pontos pszichés látleletet készíteni és azt következetes felépíteni, mint Jussi Adler-Olsen. (Persze ez nem véletlen, hiszen pszichiáter édesapja mellett rengeteg élményt és tapasztalatot szerezhetett.)

A remek történetbonyolítás és a lélektani elemzések mellett az egyedi, összetéveszthetetlen humora miatt lehet igazán szeretni a Q ügyosztály eseteit, és így a Szelfiket is. Carl Mørcknak és Assadnak is megvan a saját stílusa a nyomozásban és természetesen a humorban is. Tulajdonképpen ezek a poénok azok, amelyek karakterük lényeget adják. Ráadásul a regény nyomasztó, a lélek legsötétebb mélységeibe hatoló történtét is oldja és könnyebben emészthetővé teszi ez a fajta sziporkázó nyelvi humor.

Összességében a Szelfik egy fordulatos, csavaros történetű, lélektani elemekkel gazdagon megtűzdelt skandináv krimi, ami szervesen és mégis önállóságát megtartva viszi tovább a Q ügyosztály történetét. Így a kötet azok számára is élvezetes lehet, akik esetleg most szeretnének megismerkedni Carl és Assad nyomozópárosával vagy egy körömrágós, izgalmas regényre vágynak.

A könyvért köszönet az Animus Kiadónak!

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: